Miért hiszik azt az ellenzéki szavazók, hogy az ellenzéki politikusok véleménye a helyes a válság kezelésében, miközben ők nem tudták kezelni a devizaválságot, a jelenlegi kormány viszont igen?
Bajnai jól csinálta, mert ő szakember és értette a dolgát. De ott is hagyta a politikát, mert nem neki való. Kényszerhelyzetben vállalata el és jól teljesített. Őt nem kell bántani.
Jelenleg meg már nem sok olyan Politikus van akik például 2006 előtt voltak. Szóval felesleges a mostani MSZP-t például hasonlítani a 14 évvel ezelőttihez.
Furcsa, hogy egykoron pont a Fidesz, mint ellenzéki párt támadta a Gyurcsány-kormányt, mikor válság kezelés miatt megadóztatta a energiaellátó cégeket. Pár év múlva kormányon, hirtelen már extra profitot láttak és elkezdték felvásárolni, hogy állami kézben legye.
Ki érti ezt?
Amúgy az forint euróhoz képest egy év alatt 10% zuhant, egyik leggyengébb deviza lett Európában, szóval nehezen hiszem el, hogy e téren jól teljesítenek.
Mégis kinek kellene hinnünk?
Te már a kérdésben is csúsztatsz, amikor összemosod a 2009-es ellenzéket a mostanival. Akkoriban teljesen mások voltak a kulcsemberek, mint most. Azoknak már a nevüket sem hallod.
Másrészt az akkori helyzet teljesen más volt, teljesen más okok vezettek odáig, a külföldi országok is teljesen másképp viselték, mint most.
Harmadrészt, mégis miből gondolod, hogy Orbánék tudják kezelni a helyzetet? Még csak most kezdődik, egyáltalán nem látszik a vége sem, nem hogy az, hogy mennyire tudják hatékonyan kezelni... ja mert Orbán azt mondta?!
13:17 "Még Lázár János is elismerte egyszer hogy Bajnaiék jól csinálták."
Megmutatnád hogy mikor mondott ilyet? Mert egyedül arról beszéltek, hogy az EMBEREK teljesítménye volt tiszteletre méltó amit csináltak a válság idején.
Volt egy parlamenti felszólalás amit megpróbáltak úgy beállítani az ellenzékiek, mintha abban méltatta volna Matolcsy a Bajnai féle megoldásokat, de ez csak belemagyarázás volt. Itt olvashatod a szövegét:
Ha elismerem hogy a betörő jól készített kötést a sebre és emiatt nem vérzett el az akit éppen ő lőtt előtte le, még nem jelenti azt hogy megdicsérem amiatt hogy lövöldözésbe keveredett.
13:20 "Szóval felesleges a mostani MSZP-t például hasonlítani a 14 évvel ezelőttihez."
Ebben igazad van. Oda kell tenni melléjük a dk-t és a momentumot is, mert a dk-ban ülnek sokan azok közül akik akkor kormányon voltak, a párt elnöke az akkori miniszterelnök és a momentum mögött ugyanaz a tanácsadói, pénzügyi kör áll akik korábban az szdsz mögött álltak.
13:21 "Furcsa, hogy egykoron pont a Fidesz, mint ellenzéki párt támadta a Gyurcsány-kormányt, mikor válság kezelés miatt megadóztatta a energiaellátó cégeket. Pár év múlva kormányon, hirtelen már extra profitot láttak és elkezdték felvásárolni, hogy állami kézben legye."
Az extraprofitot a közműcégek a TE zsebedből vették ki. Az EXTRA profit azt jelenti, hogy a piaci lehetőségekhez képest MAGASABB profitot garantált nekik az akkori kormány. Vagyis még a válság idején, amikor az embereknek nem volt pénzük, akkor is infláció FÖLÖTT emelték meg a rezsiárakat - hogy nekik garantált hasznuk legyen rajta. Amit elvittek innen és a tulajdonosi kör kapott meg osztalékként.
Az állami VISSZAvásárlás pont amiatt volt, hogy a rezsin csak annyi profit legyen amiből fejleszteni lehet a közműszolgáltatást és azt ne kifizessék osztalékként, hanem menjen a dolgozók bérére, karbantartásra, fejlesztésre. Ezért nem fizetsz ma kétszer annyit a gázért, villanyért, vízért.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!