Miért kell korlátlan időre megszavazni a Fidesznek a rendeleti kormányzást?
"És miért kell a vírus megfékezéséhez teljhatalom?"
Azért okoska, hogy az olyan intézkedéseket, amiket az elmúlt napokban hoztak (pl. iskolabezárás - amiért az ellenzéked is rimánykodott) meg lehessen hozni gyorsan és hatékonyan.
A veszélyhelyzet csak 15 napra szól, azt meg kell hosszabbítani, ez eljutott a tudatodig? Jelenleg a veszélyhelyzet miatt teljhatalma van a kormánynak. Ezt az állapotot kellene meghosszabbítani.
Mint említettem, egyik pártot sem kedvelem. Mindegyik bebizonyította már, hogy mire képes.
A koronát meg kell előzni, meg kell fékezni. Erre kellene összpontosítani.
A baj meg nem azzal van, hogy teljhatalmú lesz a kormány, hanem azzal, hogy határozatlan ideig, nem jár le, a korona után is azt csinálnak amit akarnak
Jó megoldás lenne egy határozott idejű hosszabbítás, mondjuk 3 hónap (15 nap kevés lenne az fix)
A határozatlan idejű hosszabbítással csak azt érik el, hogy még nagyobb lesz a széthúzás, a járványból politikai üzlet keletkezik.
Ez senkinek sem jó!
Mindkét oldalnak engednie kell!
Kompromisszum összefogás pártatlanság függetlenség.
Erre volna szükség, nem az egymás szidalmazására.
A kormánynak igaza van abban, hogy azonnali intézkedéseket kell hozni. Ehhez szükség lehet bizonyos körökben a teljhatalomra
Az ellenzéknek igaza van abban, hogy ez a teljhatalom határozott időre kell, hogy szóljon.
Kompromisszum, együttműködés.
Doszka:
Előállhat olyan helyzet, hogy a parlament nem tud határozatképesen ülésezni, akkor pedig nem lesz aki meghosszabbítsa a veszélyhelyzetet igény szerint.
Semmi gond nincs a korlátlan ideig történő meghosszabbítással. Ha meg akarná tartani a hatalmat, az EU meg a NATO úgyis meghuzigálná a bajszát, szóval ettől nem kell félni. Kilépni az EU-ból nem fog, mert szüksége van az EU-s pénzekre.
DK-s #10-nek:
Jelenleg az a tényszerű helyzet, hogy O1G a rendeleti kormányzás határozatlan idejű gyakorlását próbálja megoldani! Mint ő maga is fenyegetőzött vele, meg fogja oldani az ellenzék kiiktatását!
Tehát mit is próbál elérni?
A hatalom birtoklásának ERŐSZAKOS megszerzését, és KIZÁRÓLAGOS birtoklását!
Alaptörvény C) cikk
(2) Senkinek a tevékenysége nem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetve kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és köteles fellépni.
Vagyis az egyszerű állampolgárok is, alanyi jogon!
Ebből pedig következik a B) cikk:
(4) A nép a hatalmát választott képviselői útján, kivételesen közvetlenül gyakorolja.
Egy diktátor megdöntését nyugodtan hívhatjuk kivételes-nek!
Ismét DK-s:
Az alaptörvény elfogadható jogszabály? XDXDXD
"A hatalom birtoklásának ERŐSZAKOS megszerzését, és KIZÁRÓLAGOS birtoklását!"
És ebben hol az erőszak, elárulod? Megvertek valakit? Meglőttek valakit? Fletód 2006-ban megcsinálta ezeket, csak úgy emlékeztetnélek :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!