A liberalizmus mai formája csak erősíti az elmaradottságot?
-Tömegével hordják Európába az olyan népeket, akik kulturálisan és életszemléletben (a többségük) nem válnak sohasem európaivá. Szóval a problémát idehozzák, de megoldani nem tudják.
-Napjaink európai problémáira nem tudnak megoldásokat kínálni, vagy teljesen logikátlan ötletekkel állnak elő
-Mindenkit megbélyegeznek, akik nem ütik meg a "haladó" mércét
-Mint látható, az ellenvéleményt Németországban különféle erőszakszervezetekkel "tolerálják"
Ezekben a kézzel fogható tényekben mi az előrehaladás?
"Csak az IQ-nak alapvetően nem sok köze van az iskolához"
Senki nem is mondta. Én szimplán jót röhögtem, hogy nyolcadikos gyerekekről beszél.
Értem én, hogy próbálsz terelni, de attól még igaz, aluliskolázottak.
"Ha eddig bármiben tévedtem volna, akkor cáfolnál"
Cáfoltam.
Csak nem tudsz vele mit kezdeni.
Szar ügy.
"Ha ez sikerül, akkor én is megmondom a települést."
Jó, tehát nincs ilyen település.
Nevetséges, hogy állít valamit, aztán meg feltételhez köti a meglétét.:D
Olcsó trükk, de nem jött be.:D
Fogadd el, hogy a cigányság világszerte egy szar, semmirekellő, ganaj népség:D
Nem hiszem el, hogy vannak ilyen emberek, hogy nem tudja elviselni:D
Upsz, most látom, hogy már más is hülyét csinált belőled:D
A rendőröket hibáztatod:D
A kérdező által felvetett problémát nagyon jól illusztrálja az itt kialakult vita.
Amíg a cigányság, illetve a liberálisok nem tudnak szembenézni a valósággal, addig itt nem lesz megoldás.
Sajnos volt borsodiként tudom, hogy a probléma sokkal nagyobb, mint ami eljut az ilyen tudományos okostojások körébe.
Nem kell semmilyen felmérés, elég beszélni a tanárral, a rendőrrel, a mentőssel.
Nem is olyan rég volt egy eset, ahol meghalt egy ember, mert a mentősök nem mertek bemenni a faluba, mert meg lettek fenyegetve.
A liberálisok meg a cigányok szerint ki a hibás?
Egyszer a rendőr, mert miért nem ért oda időben, másrészt a mentős, mert is esküt tett.
Az fel se merül sehol, hogy esetleg van olyan megoldás is, hogy nem fenyegetjük a mentőst és akkor nem kell se rendőr, se megállni a falu határán.
Olyan nehéz ez kedves liberálisok?
"Értem én, hogy próbálsz terelni, de attól még igaz, aluliskolázottak."
Akkor ki is terel? Hol állítottam, hogy mindegyik magasan képzett? Sehol, erről senki nem beszélt, ezért terelés az, amit mondasz.
Az IQ-ról volt szó, amire a géneknek nagyobb befolyása van, mint a környezetnek. Az IQ és iskolázottság teljesen más, ezért más kérdés az, amikor pl. a magyarok IQ-járól beszélünk, mert az önmagában nem tükrözi az oktatási rendszer színvonalát. Ezt kellene felfogni. Nem értem miért nem lehet.
"Cáfoltam"
Az nem cáfolás, hogy azt mondod nem igaz, mivel csak ennyit tettél. A cáfolás azt jelenti, hogy bizonyítékokat hozol, amik az állításodat álatámasztják, te csak állítottál. Pl. bizonyítékként szolgál egy felmérés, kutatás, tudományos cikk, pl. az amit én hoztam a romák IQ-járól.
"Nevetséges, hogy állít valamit, aztán meg feltételhez köti a meglétét.:D"
Ja, nyilván nem te voltál az, aki amiatt ismer minden romát a földön, mert borsodban ismer 3-at. :D
Tudod ezt érvelési hibának hívják, amik egy kis, nem reprezentatív minta alapján akarod leírni az átlagot.
Pl. ki lehet emelni 3 diplomás romát és ha belőlük következtetünk az átlagra, akkor hirtelen mind magasan képzett.
Nem sikerült bizonyítanod az állításod, nem sikerült cáfolnod az én állításom. Elég nevetséges.
"Nem hiszem el, hogy vannak ilyen emberek, hogy nem tudja elviselni:D"
Csak itt a különbség. Te hiszel valamiben, míg én a tényekre támaszkodom. A kutatások engem igazolnak, téged meg a sztereotípiák. A sztereotípiák nem bizonyítottak, míg a kutatások azok. Amíg nem cáfol, nem hozol bizonyítékot - és az nem bizonyíték, hogy le kell menni borsodba, mivel az teljesen szubjektív -, addig nekem lesz igazam.
"Nem kell semmilyen felmérés, elég beszélni a tanárral, a rendőrrel, a mentőssel."
És pont ebből alakulnak ki az érvelési hibák. Ha egy tanár elmondja, hogy neki mennyire jól tanul a cigány tanulója az osztályban, akkor nem lehet elmondani, hogy minden cigány jól tanul. Ugyanez a helyzet fordítve.
Mellesleg elég nevetséges, hogy ismert módszerek vannak az integrálásukra, amik bizonyítottan működnek, pl. a KIP módszer, csak az ilyen zsenik, mint ti 10-ig nem tudnak számolni, de baromira tudják, hogy mi történik a világban és hogy működik az.
Egy szubjektív rendőr, tanár, mentős véleménye NEM TÉNY, NEM OBJEKTÍV, SEMMIT NEM BIZONYÍT. Az egy szubjektív álláspont.
Másrésztről, miért ezekben kellene bízni. A rendőr pontosan mely roma emberekkel találkozik? Ha rendőr, akkor mukájából eredően a bűncselekményt elkövető romákkal, vagyis máris nem valós képet közöl.
"Az fel se merül sehol, hogy esetleg van olyan megoldás is, hogy nem fenyegetjük a mentőst és akkor nem kell se rendőr, se megállni a falu határán.
Olyan nehéz ez kedves liberálisok?"
Jah, én se tudok egyetlen esetet sem, amikor cigány családok vertek agyon, vagy félemlítettek meg fehérek. Egyáltalán nem lehet, hogy az egyik legrasszistább nép bizonyos dolgokat kiprovokál.
Mellesleg az IQ-nak megint nincs köze ahhoz, hogy halálosan megfenyegetnek egy mentőst. Az álláspontom, amit még te is bizonyítasz, hogy az integráció nem történt meg, viszont azt sem cáfolta senki, hogy lehetetlen.
Senki sem cáfolta, hogy jelentősen alacsonyabb IQ-juk lenne.
Vagyis az álláspontom még mindig ciklaszilárd.
És most erre visszatérve:
"Sajnos volt borsodiként tudom, hogy a probléma sokkal nagyobb, mint ami eljut az ilyen tudományos okostojások körébe."
Igen, a szubjektív tapasztalat mindig jobb, mint az objektív tudományos álláspont. Igazad van, a Föld még mindig lapos. Ugyanis pont ezen a logika mentén gondolkoznak, akik egyszer azt hitték, hogy lapos a Föld. A Földről állva az a tapasztalat is lehet, hogy lapos, vagyis te elveted, hogy tudományos bizonyítva van a geoid formája, mivel a tapasztalat szerint szent és sérthetelen.
Amúgy az is nagyon cuki, hogy szerintetek a legrosszabb cigányok borsodban vannak, és ebből próbáltok átlagra vonatkoztatni, miközben szerintetek is a legrosszabbak, vagyis ennél csak jobb lehet, tehát az átlag is jobb.
Elég ön ellentmondásos aluliskolázottak vagytok.
Semmit nem értettél meg abból, amit írtam, de láthatóan nem is akarod.
Elbújsz a kutatások mögé, azt hiszed, hogy amiről nincs lepecsételt okirat, az nem is létezik.
Egy rendőr igen is tudja, amikor bűnügyi helyzetértékelést készít, hogy miújság van a faluban, a környéken.
Ugyan így a tanár is látja, hogy mely diákok problémásak.
Tessék, itt szépen leírják, hogy elég sok országban ilyen a helyzetük.
Ezzel a hozzáállással, amit te képviselsz, így is marad.
"Semmit nem értettél meg abból, amit írtam, de láthatóan nem is akarod."
Tökéletesen értettem, csak nem igaz. Pont ellenkezőleg történt mindig is. Akármennyire akarod magyarázni, hogy egy ktuatás nem ér semmit, csak az a helyzet, hogy ez mutatja a valóság.
De jó, akkor elfogadom, hogy az az álláspontod, hogy az összes kutatás hazudik. Hoztál egy kutatást, ami az eredeti álláspontod igazolná, viszont elfogadtuk, hogy hazudnak a kutatásban, vagyis nincsenek ilyen sz*r helyzetben, hanem nagyon is jóban vannak.
Mindig azzal volt a probléma, amikor ilyen nagyon okos emberek jöttek és megmondták, hogy a tudomány semmit sem ér és a Föld már pedig lapos. Meg is próbáltak égetni jó pár embert az ilyen okosgyerekek.
Amúgy idézhetnéd, hogy a belinkelt cikk pontosan hol cáfol. Hol van a cikkben az IQ-jukról szó? Vagy hol van tárgyalva, hogy nem lehet őket integrálni?
Ez a cikk arról szól - amit amúgy senki sem vitatott, de a szövegértelmezési képességied nem valami jók -, hogy milyen a szociális helyzetük.
"Ezzel a hozzáállással, amit te képviselsz, így is marad."
Ja, mindig a tudósok égették el azt, aki lapos Földről beszélt és nem fordítva volt. :DDDD
Tudóskám, az előbb te magad osztottad az észt, hogy a te környékeden nincs semmivel több gond a romákkal.
Jó lenne akkor eldönteni, hogy most akkor milyen alapon megyünk:)
Én 30 települést sorolok neked csak most fejből, ahol a romák putriban laknak, nagyrészük nem dolgozik és nagyrészük börtönviselt.
Ahogy már lett írva, gyere le és megmutatom neked.
#22,,Ha lenne töri érettségid, akkor csak a magyar történelemből kettőt tudnál, mivel mind a tatárjárás és mind a török hódoltság után az ország lakosságának 2/3-a meghalt és migránsokkal pótolták." Egyrészt megnyugodhatsz, mert egyetemista vagyok, másrészt ez egy szörnyen rossz példa, mert fehér, keresztény népességet, tulajdonképpen integrálni sem kell, mivel azonos a kultúrális és származásbeli, morális, munkamorál beli hasonlóság miatt ez egyszerű. De egy dologtalan négert, vagy cigányt beintegrálni nem lehet nagy tömegben. Vannak akiket igen, de a többségét nem, és nem is értem, hogy ez miért lenne jó a többségi társadalomnak?
,,nagyon jó példa az USA, ahol gyakorlatilag amerikairól nem is beszélhetünk, mivel mindenki eredetileg európai vagy afrikai volt, és mégis integrálódtak." Az USA, ahol a négerek követik el a gyilkosságok 60%-át és ráadásul csak a társadalom 13%-át teszik, tényleg kiváló példa. Az hogy a kvóták miatt vannak magas státuszú négerek, az nem jelent semmit, mivel nagyrészt ők felelősek a bűnözésért(főleg az erőszakos bűncselekményekért), a szociális háló rájuk költi a legtöbb pénzt, ők teljesítenek legrosszabbul az iskolában és a legalacsonyabb az IQ-juk, továbbá köztük van a legtöbb munkakerülő. Az hogy vannak kivételek mit is bizonyít?
,,KIP módszernek jó eredményei vannak, amit a kormány nem támogat." Mik ezek az eredmények? Látszik hogy nem sok cigányt láttál élőben. Aki az integrált oktatást támogatja, az egyenesen hazaáruló! Undorító dolog az hogy ti egy osztályba akarjátok kényszeríteni a jó képességű gyereket, a lumpen, 18 éves Gazsival, aki megveri, leköpi, fenyegeti még a tanárt is, rongálja az iskolát, büdös, ordibál, nem tud viselkedni, terjeszti a tetveket, bolhákat, mert az államnak nincs joga azt mondani, hogy ilyen körülmények között nem lehet létezni. Ja és amúgy sem lesz belőle atomfizikus, rakhatsz a feneke alá akármilyen oktatást, mivel mint írtad az IQ nem oktatás kérdése, hanem genetika.
,,Tessék, ez is hazugság:" Ja csak cikkben semmilyen IQ-ról nem esik szó, csak egy nagy mellébeszélés az egész.
,,Viszont mivel nem 70-es IQ-jú emberekről beszélünk, így ezzel nem is kell mit kezdeni" Hát ez a nagy büdös hazugság: [link]
,,Ez arról szól, hogy amíg egy kormány egyesével meg támadja az tanárokat, " Nem vagyok Fideszes.
,, Ez a következtetést nem teheted meg, mivel nem tudhatod, hogy ténylegesen volt-e a korreláció a kettő közt. Így ez a felvetésed hibás." Ne haragudj de nem bírom ezt a szemforgató cinizmust. Ha eleve bele sincs írva a tanulmányba, hogy ezek fennálnak-e, akkor te milyen alapon jelented ki, hogy nincs korreláció?
,,Az európai zsidóság (ashkenazi) IQ-ja magasabb" Jól van kijavíthatsz, mert ebben speciel nem probléma a pontosítás, de ennek ellenére, mégiscsak kíváncsi lennék azokra a tanulmányokra.
,,Remélem tisztában vagy vele, hogy a szociális körülmények nagyban nem befolyásolják az IQ-t. " Nem! Pont fordítva! Azért kerülsz rosszabb szociális körülmények közé, mert alacsonyabb az intelligenciád. Ezért írtam. Lehet olyan tesztet összeállítani, ahol konzervatív prolik, meg értelmiségi liberálisok IQ-ját hasonlítja össze, csakhogy a teszt teljesen hiteltelen lesz. Épp ezért lennék kíváncsi hogy milyen minta volt az amit alapul vettek a tanulmányban?
,,Ismerek olyat, ahol 11 pontos az eltérés, de olyat is ahol csak 4. Pár évente jelenek meg a témában új tanulmány, de eddig minden jel arra utalt, hogy a liberálisok IQ-ja magasabb." Nekem elég ha egyet mutatsz, ami hiteles(értsd nagy minta, azonos társadalmi státusz).
,,Környezetvédelmi szempontokból pont, hogy jobb ha pl. bizonyos dolgokat központosítanak." Ebben egyetértünk.
,,Pl. jobb jelenleg a fűtés, mintha mindenki otthon azt égetne, amit tudna. Vagyis a jólét egy ilyen esetben környezet kíméléssel egybevág" Marginális. A kapitalizmus alapja, hogy a jóléttel együtt, megnő a fogyasztás.
,,És érdekes módon a konzervatv emberek ellenzik a környezetvédelmet. " Egyrészt a környezetvédelem nem liberális találmány, másrészt nekem Trump meg Orbán nem konzervatív. Ja és egyébként amit te környezetvédelemként emlegetsz az általában mókuspisi az erdőtűzben. A környezetvédelemnek például szüksége lenne erős államra, de a liberálisok éppenhogy gyengébb államot szeretnének.
,,Ezt tőlem független politikai iránytűs tesztek is bizonyítják." A társadalom és politikatudományok terén nincs független, meg objektív, akik ezeket elkészítik, azoknak is vannak világnézetükből fakadó prekoncepcióik.
,,Az új dolgok felé nyitás ilyen volt. Pl. a szólásszabadság a liberalizmussal nagyjából egyszerre terjedt el, és valamiért a konzervatívizmus is átvette, és még sorolhatnám" Igen, mert a konzervatívoknak kényszerűségből engedni kellett, attól még ez nem egy jó dolog.
,,Ettől még az volt az eredeti állítás, hogy az alacsony IQ-júakra nincs szükség. Az átlag alatt vagyunk." Senki nem állított ilyet, másrészt az átlag alatt lenni 2 ponttal(és hiába adod a hülyét, pontosan tudod hogy a cigányok viszik le így is), nem ugyanaz mint az átlag alatt lenni 20-30-40 ponttal. Remélem érzed a különbséget!
,,Ezt már cáfoltam, ők felfelé húzzák." Mit cáfoltál? Felfelé húzzák? Uramisten remélem csak trollkodsz😆
,,Ez meg megint nincs bizonyítva. De ezt kikeresni már lusta vagyok." Hát az látszik! Mi az hogy nincs bizonyítva? Azt sem tudod miről beszélsz! Látszik nem vagy valami tájékozott a témában.
Ez bizonyított TÉNY! Ezt még a legliberálisabb pszichológusok, vagy antropológusok sem kérdőjelezi meg. Csak az a probléma hogy a liberálisok ezt a környezetre fogják, de mivel te azt mondtad hogy az IQ genetikai elsősorban (ami természetesen igaz), így bizony el kell ismerni hogy a különböző rasszok intelligenciája között szignifikáns eltérés van.
,,Mondjuk emgtárgyalhatnád a 60-is IQ-jú Neil deGrasse Tyson-nal. :D" Az hogy van kivétel még mindig nem bizonyít semmit, nem értem miért olyan nehéz felfogni,hogy NAGY ÁTLAGRÓL beszélünk, nem arról egy adott tulajdonság egy csoport minden tagjára ugyanúgy igaz!
,,Ha lenne gerinced, akkor már azzal kezdenéd, hogy bocs, hazudtam. " Megint azt tudom mondani hogy marginális, idióta példákkal nem bizonyítasz semmit, mert ez a kivétel és nem a szabály! Ellenben továbbra is azt tudom mondani, hogy mindennapos dolog viszont az, hogy magyar emberek rettegnek, mert az általad védett cigányok terrorban tartják őket. Ha gerinces lennél akkor ezt elismernéd!
,,Nem, kicsit sem rasszista a rendőrség." Bárcsak az lenne, akkor nem lenne ilyen pocsék a közbiztonság!
,,sztereotíp marhaságokat bizonyíték nélkül elhiszed." Te vagy az aki eddig semmit nem hozott csak a média által sugallt polkorrekt mantrákat szajkózod.
,,Mondjuk a fasiszták közt" Még mindig azt tudom mondani, hogy az a Nyugat ahol bizonyos városokban az antifák részéről mindennapos a politikai terror, az ne akarjon már civilizáltságból kioktatni, ha szabad kérném! Nézz már meg egy két politikai rendezvényt, hogyan zajlik le a fejlett nyugaton! Egy fokkal sem jobb mint Magyarország.
,,Ahogy bizonyított tény, hogy Magyarország az ég világon senki nem akart jönni, csak útba esettt az ország. " Jó de ezt nem most kell nézni. Ha már lelakják Nyugat-Európát, vagy ha Afrikából százmillió indulnak meg(remélem nem tagadod hogy előbb utóbb ez lesz), akkor bizony ide is tömegével fognak jönni.
,,Amúgy arról ne is beszéljünk, hogy legtöbbször a megnövekvő törvénysértések száma legtöbbször a hivatalos papírok hiányát jelenti." Persze azért nőtt meg például Londonban a késelések, meg savazások száma az elmúlt években, ilyen drasztikusan. De gondolom ezt a 444 nem írta meg ugye?
,,Ez nem meglepetés, hanem todumányos magyarázat a populista fasiszmus megnövekedésére és sikerességére." Vagy mondjuk talán az is lehet erre egy magyarázat hogy az emberek nem érzik magukat biztonságban nem? Vagy ez talán túl logikus neked?
,,Umberto Eco leírást a legegyszerűbb követni, minden pont igaz a magyar kormányra." Umberto Eco, mint antifasiszta, nem értem milyen alapon akarja definiálni a fasizmust, másrészt az a probléma hogy az ő pontjait nézve gyakorlatilag a progresszív baloldaltól jobbra mindenki fasiszta. Sőt mitöbb akár még a Ceausescu rendszerre is illene, vagy akár még Sztálinra is, de gondolom ők is fasiszták szerinted.
,,Ja, ez pont megnyilvánul az egyenlő fizetésben" Már megint a fizetésekkel jössz. Pontosítunk, én jogegyenlőségről beszélek.
,,Ilyet simán nem mond a liberalizmus." Ha olvastál volna poltikafilozófiát, tudhatnád, hogy a klasszikus liberalizmus emberképe optimista.
,,fogyasztás mánia meg ilyeneket, aminek a liberalizmushoz számoltál és mondtad, hogy rossz, akkor ez megint nem következik." Elég ciki, hogy azt sem érted amit leírok. A fogyásztásmánia pont abból következik, hogy a liberalizmus a,,tudatos polgár" nevű hazugságra épít. Amikor még a 18.század végén ezeket leírták, akkor nem számoltak azzal, hogy ebből nem az lesz, amit elképzeltek, mivel egy hamis emberképből indultak ki. A fogyasztói társadalom a kapitalizmus terméke. Vagy ezt is tagadod?
,,Természetesen lehet, hogy lesz majd valami ennél is racionálisabb, de jobb jelenleg nem igazán van." De mi az hogy nincs jobb? Mik az objektív jó(ami egyébként nem létezik) kritériumai?
,,A liberalizmus nincs eltorzítva érzelmekkel, sztereotípiákkal." Dehogyis nem. Tele van dogmákkal, meg axiómákkal.
,,Nem mond olyat, hogy csak azért több az adott nemzet, mert az a te nemzeted, nem mond olyat, hogy többt érsz, mert mondjuk fehér a bőrőd, vagy többet érsz, mert krersztény vagy stb." De mi az hogy érték? Hiszen a liberalizmus elvileg értéksemleges. Ha pedig ez így van akkor a saját értékeit miért nem kérdőjelezi meg? Ja mert akkor bukna az egész mutatvány? Például egy kereszténynek nyilván a keresztény értékek a fontosak(jelentsen ez bármit), neked meg mondjuk a szólásszabadság. Mi alapján mondja azt a liberalizmus hogy az egyik érték, a másik meg nem? Mi az értéknek a kritériuma?
Úristen hogy pofára esett:D
Sajnos még nem érett meg a valóságra
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!