Ha Magyarország keresztény ország, miért van annyi ateista?
"Mondd azt aki szerint normális a kereszténység,hogy melyik vallás nevében öltek le milliókat. Akkor majd biztosan normálisak,mi?"
A világon más vallások nevében is megöltek milliókat. Ennyi erővel hangoztasd azt is, hogy mondjuk muszlimnak lenni legalább akkora tahóság.
""Mondd azt aki szerint normális a kereszténység,hogy melyik vallás nevében öltek le milliókat. Akkor majd biztosan normálisak,mi?"
A világon más vallások nevében is megöltek milliókat. Ennyi erővel hangoztasd azt is, hogy mondjuk muszlimnak lenni legalább akkora tahóság."
Az egyik vallás gyilkossága nem igazolja a másikét, most azzal takarózol és igyekszel védeni egy brutálisan véres vallást hogy van másik is?
Ez kb az a logika hogy ha megölöd az anyám én is megölöm a tiéd semmi gond mert ez is az is meghalt!
Így van mind a kettőt rég el kellett volna felejteni!
A muszlimok helyett nem cselekedhetünk de az országba nevetséges hogy templomokat építünk az adófizetők pénzéből akik nem is azt a vallást vallják!
Az egyházak tartsák el saját magukat! Így is adómentesek tehát kihúzzák magukat a közterhek alól, még ez is vérlázító!
Kórházba mindenki jár templomba ha 5-600 ezer ? (lehet sokat is mondok) Építsünk templomokat! Aki ezzel egyet ért az hordjon karkötőt ő nem kíván kórházba menni ha elüti a kocsi hanem templomba vigyék!
"Az egyik vallás gyilkossága nem igazolja a másikét, most azzal takarózol és igyekszel védeni egy brutálisan véres vallást hogy van másik is?"
Egyrészt nem vagy vele tisztában, hogy miket hordasz össze. A kereszténység megreformálta magát, és ma már a szerepe többnyire missziós és karitatív feladatokban merül ki. A másik dolog, hogy napjainkban az a mainstream felfogás, hogy a muszlim vallás is most már Európa része (amitől nagyobb hülyeséget még nem hallottam), ennél fogva jogosnak tartom, hogy velük példálózzak. Mivel az iszlám "változásai" abban merülnek ki, hogy visszanyúlnak a gyökerekhez, ami mindig radikalizmust jelent.
"Egyrészt nem vagy vele tisztában, hogy miket hordasz össze"
Te most tagadod az inkvizíciót? Tagadod a benszülöttek ellen elkövetett vallási népirtásokat?
Akkor?
Véres vallás? IGEN
Milliókat mészároltak le ártatlanul? IGEN
Mi a különbség a nácik és a keresztények közt?
Mindkettő egy eszme nevében rendezett tömegmészárlást!!!
Maradj már tényszerű!
"Te most tagadod az inkvizíciót? Tagadod a benszülöttek ellen elkövetett vallási népirtásokat?"
Az inkvizíciót nem tagadom, de mint írtam A KERESZTÉNYSÉG AZÓTA ÁTESETT REFORMOKON...ezt a részét miért nem olvastad el az előző válaszomnak? Vallási alapon pedig nem követtek el a kereszténység nevében népírtásokat. Ha a dél-amerikai őslakosok kiírtására gondolsz, az nem a vallás nevében, hanem a nyersanyagéhség miatt (pl arany) történt, na meg a behurcolt betegségek miatt.
"Véres a vallás?"
A kereszténység CSAK VOLT, mert mint írom harmadszorra, REFORMOKON ESETT ÁT, és a mai szerepe kimerül azokban a dolgokban amiket előzőleg írtam. A muszlim vallás még napjainkban is véres.
"Milliókat mészároltak le ártatlanul? IGEN"
Már nem. A muszlimok igen (akik mint tudjuk, már Európa részei).
"Mi a különbség a nácik és a keresztények közt?"
A keresztények nem üldözték a nácikat, a nácik viszont üldözték a keresztényeket is.
"Mindkettő egy eszme nevében rendezett tömegmészárlást!!!"
Példákat kérek, hogy NAPJAINKBAN a keresztények hol rendeznek hatalmas vérfürdőket.
Maradj már tényszerű!
A tudomány nevében is megkínoztak és legyilkoltak rengeteg embert és más érző lényt. Ha egy élőlény csak egy atom-, illetve sejthalmaz, lélek pedig nem létezik, miért ne lehetne büntetlenül bármit megtenni vele? (főleg, ha nem is tartod embernek - lásd náci orvosok rémtettei)
A két világháború sem vallás miatt tört ki.
#27
A kereszténység nevében ma már nem végeznek ki senkit, de még mondig sok a visszaélés a felekezetekben.
"Az inkvizíciót nem tagadom, de mint írtam A KERESZTÉNYSÉG AZÓTA ÁTESETT REFORMOKON...ezt a részét miért nem olvastad el az előző válaszomnak? Vallási alapon pedig nem követtek el a kereszténység nevében népírtásokat. Ha a dél-amerikai őslakosok kiírtására gondolsz, az nem a vallás nevében, hanem a nyersanyagéhség miatt (pl arany) történt, na meg a behurcolt betegségek miatt."
Átesett bizony reformokon mivel a "világi" nézet nem tolerálta hasra ütés szerűen gyilkoltatott a papság a hatalma megtartása érdekében.
Megkérdezném erről a keresztes háborúkban legyilkolt nőket, gyerekeket, öregeket. NEM! a muzulmánok jöttek ide az istenük nevébe mészárolni.
Érdekes ilyenkor a kapzsiságra van fogva a legyilkolt milliók a szovjet kommunista keresztényüldözés viszont "ateista" gyilkosságként van feltüntetve! KETTŐS MÉRCE!
"A kereszténység CSAK VOLT, mert mint írom harmadszorra, REFORMOKON ESETT ÁT, és a mai szerepe kimerül azokban a dolgokban amiket előzőleg írtam. A muszlim vallás még napjainkban is véres."
Megint egy másik vallással próbálod takargatni a keresztény népirtásokat és brutális kínzásokat, a legbrutálisabb kínzóeszközöket PAPOK! találták fel és nem mentség hogy feltalálták a barátok a sajtot.
""Milliókat mészároltak le ártatlanul? IGEN"
Már nem. A muszlimok igen (akik mint tudjuk, már Európa részei)."
Megint egy másik vallással takargatod! A muszlimok cselekedeteiért még mindig nem felelünk viszont ha keresztények vagyunk kollektívan bűnösök vagyunk a népirtásokba pont mint fent említett kommunista-náci példa. A németek mai napig szégyenlik Hitlert! Pedig nem haltak meg az ámokfutása alatt annyian mint a kereszténység nevébe.
"Mi a különbség a nácik és a keresztények közt?"
A keresztények nem üldözték a nácikat, a nácik viszont üldözték a keresztényeket is."
Ez ferdítés, még Adolf is kereszténynek vallotta magát! A szervezett ellenállási szövetkezeteket üldözték akik a bütykére léphettek, a náci Németországba nem volt tiltott a templomba járás SŐT! minden századnak-ezrednek volt tábori lelkésze, nézz utána nyugodtan.
""Mindkettő egy eszme nevében rendezett tömegmészárlást!!!"
Példákat kérek, hogy NAPJAINKBAN a keresztények hol rendeznek hatalmas vérfürdőket."
Jelenleg csak diszkriminálják a nem keresztény lakosságot, lásd kikövetelték az adómentességet, kikövetelték az egyházi iskolák 3x os anyagi támogatást kapnak az államtól. A vatikán annyit költ a papjai szexuális zaklatás pereire és kártérítéseire mint adakozásra!
Kitűnő példa "Kalkuttai Szent Teréz" aki megtagadta a gyógyszert és ellátást azon betegektől akiket nem tudtak más erőszakos módon kereszténnyé tenni. Jézus valóban azt tanította csak a keresztény felebarátaidat részesítsd előnybe? Én kicsit másként értelmezem a bibliát!
Azt tanítja mind isten gyermekei vagyunk és nem tesz különbséget köztünk hiszen mindannyian az ő bárányai vagyunk!
1963. október 11 még mindig volt inkvizícióért felelős személy a vatikánba! addigra az emlegetett náciaid már majd két évtizede nem léteztek!
Még jelenleg is feszültség van pl Írország! protestánsok és katolikusok gyilkolták még egy emberölővel SE! ezelőtt mert az ő vallásuk és világnézetük szerint a másik felett állnak.
Maradj tényszerű és ne a muszlimokat próbáld mocskolni, mindig is európa részei voltak vagy mert hódítottak vagy mert kereskedtek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!