Miért használják még ma is sokan a panelproli kifejezést? Megnéztek ezek, hogy ma hány havi fizetésbe kerül egy "proli" panellakás?
Ez a kifejezés idejemúlt, mert most már saját panellakásul is valóban csak a gazdagoknak van, a szegények meg bérlik tőlük.
De amikor ez a kifejezés kialakult, ilyen panellakásokat szinte ingyen adott az állam, egy jelképes összegért, ha pár éves munkaszerződésed volt azon a helyen. Meg piaci áron is fillérekért lehetett venni.
Az, hogy ma már egy betonkocka panel is csak a gazdagok kiváltsága, az kicsit furcsa, de ez van.
Maga a kifejezés nem mai, azonban a hozzáállás létezik.
A 60-as, 70-es években a lakhatás legalja volt a panellakás (panel), mert itt az embernek csak arra volt helye, hogy neki és a családjának legyen tető a feje fölött, igaz, nem is volt szüksége rá, hiszen nem is volt egyebe (ettől proletár, röviden proli).
Innen ered maga a kifejezés, amit azok aggattak a panellakásban élőkre, akik kertesházban éltek, mivel ott volt kert, eszközök, volt vagyon, azaz nem voltak proletárok, prolik.
Az, hogy azóta kiderültek a panellakások, lakótelepek előnyei is (így az áruk is felértékelődött) és hogy nem csak a ház vagy lakás nagysága és kivitele határozza meg az árát, hanem az elhelyezkedése is (ebből a szempontból a panel verhetetlen), csak mellékes információ.
A lényeg, hogy házban élni drágább de kényelmesebb, lakásban élni olcsóbb de kompromisszumokat kell kötnöd.
Mivel a ház drágább, a házban élők “természetesen” leszólják a lakásban élőket, mint minden Audis azt mondja, hogy bele se ülne egy Suzukiba (aztán dehogynem). Miért? Csak mert olcsóbb és kompromisszumokat kell kötni.
En 29 évig kertes házban éltem. Életemben először lakom panel lakásban. Azért ebben, mert erre futotta sajnos.
A proli kifejezés...nos...a tősgyökeres prolinak legalább 2 vakarék kutyája van, akiket kb heti 1x ha sétáltat. Van olyan tahó, aki a lépcsőházba engedi ki szarni a kutyáját, mert lusta levinni. A lépcsőházban gyújt rá. A csikket eldobálja...sorolhatnám...én ezeket hívom igazi retek prolinak.
Az, hogy azóta kiderültek a panellakások, lakótelepek előnyei is (így az áruk is felértékelődött)
Mondj egy pár ilyen nagyon értéknövelő tényezőt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!