Olyat csinálhat az EU hogy ha elrendelik a határzár lebontását és ennek nem teszünk eleget, akkor NATO katonákkal bontják le?
Az EU nem felettes szerve a NATO-nak.
Ráadásul (még) szuverén állam Magyarország.
Az EU azt se tudta eddig elrendelni, hogy eltöröljék minden EU-s országban az óraátállítást.
Ezek után a kérdésed elég nevetséges.
Másrészt az EU meg a NATO teljesen más szervezet úgyhogy a kérdésed második fele elég butácska.
Kérdező, a brexit tárgyalásai 2 éve folynak. A "közös európai megoldás" 2014 óta ugyanúgy nem haladt semmit a kiinduló ponttól az illegális migrációval kapcsolatban, mint ahogyan akkor állt az első tömeges illegális határátlépésekkor. Hónapok óta azt nem tudták eldönteni hogy kik legyenek a döntésekre jogosult biztos JELÖLTEK, nem hogy valódi bizottság alakulna és az bármiben is dönteni tudna.
AZ EU egyre inkább csak egy sóhivatal, ami egyre lassabb, körülményesebb és éppen gátolja az eredményes működését a tagállamoknak és nem segíti. Vagyis egyre kevésbé tudja szolgálni azt amiért létrejött.
Ahogy a többiek már írták, a NATO nem illetékes az EU belügyeiben és az EU vezetése nem utasíthatja a NATO katonáit. Ahogyan egyetlen szuverén ország területén sem végezhetnek NATO katonák semmiféle tevékenységet annak az országnak a beleegyezése nélkül.
Az EU nem rendelheti el a határzár lebontását, nem felettese a magyar Parlamentnek. A határzárról törvény született és azt megváltoztatni csakis a magyar parlament választott képviselői jogosultak a megfelelő többséggel. Senki más.
Az az EU-nak nincs olyan testülete, amely elrendelheti bármit egy tagállamnak.
Másrészt az EU tagjai elfogadták a Shcengeni Egyezményt a belső határok felszámolásáról aminek alapja a külső határok szigorú védelme. A kerítés elég szigorú.
Az EU és a NATO között ÍGY nincs kapcsolat.
Viszont mindkettő Európa legnagyobb társulása a két külön szempontból. Nem nehéz kapcsolatot létesíteni, "kérvényezni" egymástól.
Amit egyébként a fideszesek el szoktak felejteni:
Nyugodtan ki lehet lépni akármelyikből! Cserébe a rossz elhagyásáért el kell hagyni a jót is.
Bár...a NATO-nál ez még csak nem is fontos.
Az V. cikkely-t vannak akik ügyesen alkalmazzák, de a leglényegesebb nem az ami benne van, hanem ami nincs!
Ugyanez vonatkozik az egész megállapodásra.
Míg az EU-nál egyértelműsítve van, hogy nem lehet(!) kirúgni valakit, csak kilépni, és minden ország köteles teljes odaadással lenni a másik gazdasága felé...
Addig a NATO-ból akár ki is dobhatnak, relatíve könnyen.
Valamint, a NATO-ból nem köteles bárki is teljes erővel segédkezni!
Példa:
Kína (tökmindegy ki, csak legyen nagy hadereje) megtámadja Magyarországot és egyértelműsíti, hogy senki mást nem fog, mert ez egy személyes, magyarok elleni támadás, környező ország nincs veszélyben (Ezt tekintsük hitelesnek).
Akkor a NATO azzal, hogy minden más tagállamából küld 1 (azaz egy darab) tisztség nélküli újonc közkatonát aki épphogy befejezte az alapkiképzését, tehát 28 zöldfülű kislányt, a NATO azzal letudta kötelességét!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!