Miért hisznek olyan sokan Karácsonyban és a baloldalban?
Objektíven nézve messziről látszik rajta, hogy nem őszinte. A hideg, számító, joviális tekintetén. Meghökkentő dolgokat mondott a felvételen is. Szociológia szakon végzett, balos cégeknél, kormányoknak dolgozott, az LMP, majd a PM tagja, társult Gyurcsánnyal, az MSZMP utódpártjával és a többiekkel több választáson, volt miniszterelnök-jelölt és főpolgármester-jelölt, valamint polgármester. Mikor Románia elfoglalt egy magyar katonatemetőt nemzetközi jogot sértve, ő aznap a székely helyett szivárványzászlót tette ki az önkormányzatra. Alig választották meg, de már elkezdte az ultraliberális lózungokat az abortusztról a pride-ig. Több gyurcsányista MSZP-s pozíciókat kapott tőle, pl. az anno terroristákról beszélő Draskovics miniszter (mikor gyerekek robbantottak egy lyukat).
A Fideszt nem kedvelőként mondom, ha ez a baloldal visszatér, sokkal nagyobb gondok lesznek az általuk nem kedvelt magyarság számára. Emlékszünk még az államadósság megduplázódására, arra, hogy csak a kölcsön mentette meg az országot a csődtől, a járókelők összeveretésére a nemzeti ünnepünk 50. évfordulóján, a Trianonra koccintásokra, az ország külföldi cégeknek kiárusítására, a külhoni magyarok gyalázására a népszavazás előtt, stb. Miért jobb ez, a nemzetietlenség, az ország érdekeinek nyílt feladása, az eladósítás, a bevándorlás nyílt támogatása sokak számára, mint hogy a Fidesz maradjon?
Aha - tehát az 1000 mrd az rengeteg és sok mindenre jó lenne. a HATEZER milliárd, amit a ruszkiktól vettünk fel Paks 2-re az pedig "aprópénz" igaz?
Istenem....
Egyébként szerintem ideje kifejtened azt is, hogy Karácsonyhaz mindehhez mégis mi köze van. Igen, az ellenzék színeiben indult, igen, a szocik is mögötte vannak, de neki tényszerűen mi köze ezekhez a gazdasági mutatókhoz?
Nem volt ő sem miniszter, sem miniszterelnök, sem polgármester akkor még. Eddig Zuglót vezette az elmúlt 5 évben és a kerület költségvetése így nézett ki 2014-ben, mikor átvette:
És így 2018-ban, ha lezárt évet akarok nézni (2019-et nem találtam meg normálisan):
Ezek alapján 5-6 milliárddal nőtt az egész költségvetés, ennyivel több szolgáltatást és közfeladatot lát el a kerület (minusz infláció), miközben csak 200 millióval több lett az év végi hiány, amiben egyrészt benne van az infláció is, másrészt pedig arányosítva nem is jelent különösebben növekedést.
Én nem Zuglóban élek, nem tudom megítélni, hogy szolgáltatásokat, vagy rendeleteket illetően milyen jó volt Karácsony, de ha a pénzügyeket nézem, egyértelműen kijelenthető, hogy nem volt rosszabb elődjénél, sőt, úgy tűnik sikerült + forrásokat is bevonnia.
Az ugye nem zavar, hogy Orbán KISZ titkárként kezdte a pályafutását, igaz?
Várjál, kitalálom - megváltozott, igaz?
megint ezzel az ostoba hazugsággal jöttök? Nincs érv, elő kell húzni ezt a régi hazugságot?
Orbán a KÖZÉPISKOLÁBAN volt kisz titkár, GYEREKKÉNT!
Nem felnőttként, mint gyurcsány, aki 30 évesen a rendszerváltáskor az országos kisz vezetéséből lépett át az új világba és rögtön az mszp-be, a kommunista utódpártba.
Nagyon szeretnétek összemosni a kettőt, de csak állandóan nevetségessé teszitek magatokat azzal, hogy egy kiskorú, középiskolai diák szervezet vezetőjét próbáljátok meg kommunistának beállítani, miközben megszavazzátok azokat akik a jog előtt is a kommunista utódpárt tagjai a mai napig is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!