Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Hogyan lehetséges megváltoztat...

Hogyan lehetséges megváltoztatni a vidéket?

Figyelt kérdés

Vidék alatt a 20 ezer főnél kisebb településeket értem. Itt lakik Magyarország lakosságának, több mint fele.


A rendszerváltás után először az MDF és a Kisgazdák tudták megszólítani és begyűjteni a vidéki kisvárosok, falvak szavazatait. Ezek meggyengülése után a Fidesz örökölte őket.

Mszp a legjobb korszakában (1994, 2006) sem tudta maga mögé állítani a vidékieket, de azért sok helyen szorossá tudta tenni az eredményt. Az öszödi beszéd és 2010 után már minden vidéki városban fideszes vezetés vált a természetessé, hogy van ez a párt, a többi meg a Gyurcsány és a "kommunisták".

2014es önkormányzatin a jobbik itt ott ért el eredményeket, de országos szinten 53%on volt vidéken a Fidesz.

Idén pedig 57%ot kaptak, tehát úgy látszik folyamatosan erősödnek, és ebbe benne van Szentendre, Budaörs és több nagyobb város is, a tényleges arány 60% felett lehet, ha ténylegesen a falvakat és a legkisebb településeket nézzük. Ha ezen nem lehet valahogy változtatni, a Fidesz még 2038ban is nyerni fog.

Ha jönne valami normálisabb új párt, akkor sem lépné át a 25-30%ot, mert a vidékieknél sosem lesz befutó.

Mielőtt írnátok, én is vidéki, Veszprém megyei kisvárosi vagyok, nem belpesti komcsi/libsi panelproli...



2019. okt. 23. 21:16
1 2
 11/19 mindentudó99 ***** válasza:
86%
Egyèbként nem a vidéket kell megváltoztatni hanem olyat kell mondani amire odafigyelnek.
2019. okt. 24. 04:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/19 anonim ***** válasza:
12%

#12

Dögőjön meg mindenki, aki nem Magyar? Éjjenek a parasztok!

2019. okt. 24. 05:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/19 mindentudó99 ***** válasza:
21%
#13 Jól érzed magad egyébként?
2019. okt. 24. 06:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/19 anonim ***** válasza:
23%
El kell látni őket poloskával és kutyaszarral, rögtön Budapesten érzik magukat!
2019. okt. 24. 08:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/19 Koplárovics Béci ***** válasza:
66%

"Hogyan lehetséges megváltoztatni a vidéket?"


Nem kell senkit megváltoztatni. Foglalkozni kell velük is. Nem lenézni parasztnak, senkinek, megvehető birkának. Foglalkozni az ő igényeikkel, vágyaikkal is. Jelenleg SEMELYIK baloldali párt nem törődik főleg a kistelepüléseken élőkkel. Be vannak tudva hülyéknek és kész, olyanokkal, akikkel csak a baj van. Mint például a te kérdésed is arra épül, hogy a vidékkel, vidékiekkel baj van. Nincs semmi baj velük, csak más érdekli őket. Nem nekik kell alkalmazkodni, hanem esetleg a pártoknak kellene. Dehát baloldalon mindenki azzal van elfoglalva, hogy krumpliért megvehetők. Holott mondjuk több olyan fidesz szavazó ismerősöm van, akinek semmi szüksége 1-2 kiló krumplira, mint akinek segít. Apropó krumpli. Szoktam hangoztatni, hogy ha a fidesz mást nem is, de legalább ad 1-2 kiló krumplit. Igen, megszorít, a másik kezével elvesz. De mi volt a baloldali kormányok alatt? Csak a "reform", krumpli nélkül ("nem kell félni, nem fog fájni"). Akkor meg már nem SOKKAL több az a krumpli is?


"Ha jönne valami normálisabb új párt, akkor sem lépné át a 25-30%ot, mert a vidékieknél sosem lesz befutó."


Lehetne. Lásd Jobbik. Mielőtt a nyugdíjazott Sim(l)icskával tönkretetette a fidesz, addig főleg vidéken elég gyorsan elég nagy tábort szerzett. Pedig tulajdonképpen semmi másra nem épített, csak az emberek saját, egyéni biztonságérzetére.

2019. okt. 24. 09:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/19 anonim ***** válasza:
11%
Atomtölteteket kéne felszerelni borsodban. ahol a ilégon atomtöltetek vannak ott minden fa sza
2019. okt. 24. 11:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/19 anonim ***** válasza:
81%

A baloldal Horn Gyula kormánya után felvett egy fölényes értelmiségi pozíciót, és arról a magaslatról néz le minden jobboldali vagy vidéki egyszerű embert. Nem tudja és nem is akarja megszólítani őket.

A falusiak nem hülyék, de egyértelmű üzeneteket kell feléjük közvetíteni, és a helyi problémáikra kell válaszokat adni.

2019. okt. 25. 09:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/19 anonim ***** válasza:
41%

"A falusiak nem hülyék"


De, azok. Egyszer menj el közéjük és beszélgess el velük. Nem a Borbás Marcsika műsorán keresztül kell megismerni őket, mert az kamu.

2019. okt. 26. 08:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/19 Koplárovics Béci ***** válasza:
26%

""A falusiak nem hülyék"


De, azok. "


És amíg a magát értelmiségnek tekintőek ezt így gondolják, addig a vidékieknek tényleg nincs jobb választásuk, mint a fidesz, azaz eheted a saját magad által termelt kakit.

2019. okt. 26. 09:28
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!