A KDNP és a PM hány százalékon állnának kb. koalíció nélkül?
#10 Pontosan azért Kereszténydemokrata Néppárt a nevük, mert nem katolikusok pártja, hanem keresztényeké és mindazoké akik velük értenek egyet, velük akarnak közösséget vállalni.
ha a pártban mindenki katolikus lenne akkor a nevük Katolikus Néppárt lenne. De nem az mert nem azok.
#12 A Párbeszédes képviselők sem úgy indultak hogy Párbeszédes jelöltek, hanem hogy az mszp-p jelöltjei.
Következő értelmetlen megjegyzés?
A KDNP valóban főleg katolikus párt. Ez soha nem is volt titok.
Egyébként érdekes kísérlet lenne egy ilyen választás. Az biztos, hogy mindkét pár 3% alatt teljesítene, ha ma lenne egy ilyen választás. Viszont ha a KDNP-t a Fidesz médiája egy-két évig a választás előtt "felturbózná", akkor egy 5-7%-ot talán hoznának önállóan is.
Az MSzP-Párbeszédnek van 6-12% szavazója (idei és tavalyi választás alapján). Na most egy önálló Párbeszéd már "össze-MSzP-zte" magát rendesen, így kérdés, hogy ebből a 6-12%-ból hányan szavaznának rá. Szerintem 1% körül teljesítene. Azért nem alatta, mert vannak olyan emberek, akik akkor is szavaznának egy női kvótát és alapjövedelmet hirdető pártra, ha esélytelen a bejutása.
#10
Igen, döntően katolikusok, ahogy ez hagyományosan mindig így volt a magyar kereszténydemokrata pártokban. Bár a mostani KDNP-t inkább tartom álkereszténynek.
Ezért is mondtam, hogy egy rendkívül erősen katolikus ellenes szekta biztos nem fog a többségében katolikus KDNP-re szavazni.
#17
Valóban, de ez mit változtat azon tényeken, amiket leírtam? Németh Sanyi mindig szeretett serénykedni a politika közelében, mindig ott, ahonnan a pénzt várta. Régen az SZDSZ szektája volt, akkor a fidesz ellen tartottak imakommandókat. Most a fideszhez közelít, amit Orbán hatalmas állami pénzekkel honorál is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!