Ez a szuperállampapír azt jelenti, hogy a Fidesz kormánynak nagyon be kell tömni mindenáron az államkasszát valamivel?
Az államadósság egy örököld dolog. A szerkezete volt egészségtelen nem a nagysága. A 2010-es kormányváltáskor a nagyobbik része devizában volt, vagyis külső befektetők finanszírozták az államadósságot. Ezért volt akkora kára a devizaválságnak, mert az államadósság rögtön növekedett az árfolyam változással holott az országban nem változott akkor semmi.
A devizaadósságot folyamatosan cserélték fel forint állományra. Forintban meg jobbára a magyar emberek, vállalkozások vesznek állampapírt, nekik van forintban a pénzük. Már eddig is megváltozott a deviza-forint arány és több volt az államadósság forint része a devizánál (majdnem 1/3-2/3 arány), de még ezen is javítani akartak. Ez pedig ahogy #2 írta, a lakossági megtakarítások bevonzásával lehetséges.
Most sokkal több állampapírt vásároltak meg mint amire számítottak. Így amikor lejárnak a deviza állampapírok, akkor azokat kifizetik és ezek a forint alapú papírok maradnak meg helyette. Sokkal kisebb lesz a deviza arány az államadósságban (mindig lesz egy része), így ha lesz valamiféle válság, árfolyam probléma, akkor az sokkal kevésbé fogja majd megterhelni az államkincstárt.
A japánoknak közel 300%-os az államadósságuk, a mienk 70% feletti, németeknél 60%. A japánoknál ez azért nem gond, mert jobbára a saját állampolgáraiknak tartoznak.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!