Tényleg nem lehetett volna Trianonban többet elérni?
Ma elolvastam Apponyi Albert híres trianoni védőbeszédét. Valóban megható, de számomra (legalábbis mai szemmel) teljesen nyilvánvaló, hogy semmi eredményt nem lehetett vele elérni.
Egyrészt gyakorlatilag vérig sértette az összes szóban forgó nemzetiséget, alacsonyabb rendű lényeknek állítva be őket, akik még írni-olvasni sem tudnak (még ha ebben volt is igazság ezt nem szabadott volna felhozni).
Másrészt végig arról beszélt, hogy a Kárpát-medence egysége felbonthatatlan, tehát azt akarta elérni, hogy semmilyen területet ne csatoljanak el, ami abszolút irreális kérés volt.
Szerintem elsődlegesen az egységes magyar etnikai tömb egybentartását kellett volna forszírozni, tehát, hogy ne vágjanak bele a színmagyar területekbe minden irányból 40-60 kilométer mélyen. Úgy tudom, Trianonban rávilágítottak arra, hogy a szlovákok, románok hamis etnikai adatokkal akartak nagyobb területeket kapni és amikor erről a nagyhatalmak tudomást szereztek, többen ledöbbentek. Az ellenséges franciákon kívül az olaszok és az amerikaiak tulajdonképpen nem igazán támogatták Magyarország ilyen mértékű megbüntetését.
De Apponyi beszédéből az jön le, hogy mi magyarok semmilyen engedményt nem voltunk hajlandóak tenni és így nyilván nem is tudtunk elérni semmit.
Némi utánaolvasás után azt gondolom, hogy kereshettük volna az amerikaiak, olaszok rokonszenvét és annyit elérhettünk volna hogy pl. a Partium, a Felvidék déli része vagy a Vajdaság északi része- vagyis az egységes magyar etnikai tömb megmaradjon magyarnak. Ha a Székelyföldet el is veszítjük, ma egy másfélszer nagyobb országunk lenne.
Elkéstek, mert Kun Béláék szalonképtelenek voltak!
Mindenhol népszavazást kellett volna követelni a konferenciától, általános tüntetésekkel, sztrájkokkal, ellenállással, nem pedig apátiával!
Fegyverrel mindent elérhettünk volna:
akármennyi területünk megmaradását és a nemzetiségek elüldözését az országból.
1938-41 között ugyan békésen sikerült a részleges revízió, de a ruszkik, Sztálinnal az élen újra megcsonkították hazánkat. Végül is már csak ezért is törvénytelen ma a trianoni állapotok fennállása, hiszen egy ma már nem létező ország rég halott diktátora kényszerítette ránk.
#1 - aha, amit az új „hazák” pontosan úgy kezeltek volna, ahogy a Monarchiában tettük ezt mi velük. Sőt, annál keményebben, nyilván. Gyorsabb lett volna az etnikai „homogenizálás”, nem kellett volna az asszimilálással foglalkozni. Tényleg jó ötletnek tűnik.
#3 - ja, sikerült is, csakhogy aztán valahogy elvesztettük azt a kva háborút, így ennek megtartására esélyünk sem maradt. Persze, ezért is a szovjetek a felelősök, mi aztán semmiképpen...
Mi lenne, ha végre nem azon méláznátok már annyit, hogy mi lett volna, ha Koppány nyer, mi lett volna, ha Dózsa győz, mi lett volna, ha Világosnál az osztrákok teszik le a fegyvert stb.? Ennek a világon semmi értelme nincsen, vannak nekünk ennél sokkal-sokkal fontosabb feladataink.
Mi történészek hivatalból nem szeretjük a "mi lett volna ha" elmélkedéseket. De íme a rövid véleményem:
A Trianoni határokat akkor véglegesítették, amikor nálunk épp Tanácsköztársaság volt, 1919 nyarán. Fél évvel később, 1920 januárjában utazhatott ki magyar békedelegáció, de érdemi eredményt szerintem esélyük se volt elérni.
Ha Károlyi Mihály jobb képességekkel lett volna megáldva... ha 1918 őszétől fogva kézben tartotta volna a gyeplőt, és a hadsereget vasszigorral egyben tartja és utasítja a Honvédelemre... akkor talán máshogy alakultak volna a dolgok.
Akkor is lett volna Trianon, de több magyarlakta területet (Felvidék déli része, Partium) tarthattunk volna meg, és az Ország most nem 93.030km2 lenne hanem talán úgy 120-130 ezer km2. Szerintem. Talán....
#4.: "ja, sikerült is, csakhogy aztán valahogy elvesztettük azt a kva háborút, így ennek megtartására esélyünk sem maradt. Persze, ezért is a szovjetek a felelősök, mi aztán semmiképpen..."
Románok is elvesztették, mégis Sztálin visszaadta nekik Észak-Erdélyt Besszarábiáért cserébe.
Mi miért nem kaptuk meg akkor legalább az Őrvidéket Ausztriától?
Ja tudom, Ausztria meg volt szállva - miért, mi nem?
"Mi lenne, ha végre nem azon méláznátok már annyit, hogy mi lett volna, ha Koppány nyer, mi lett volna, ha Dózsa győz, mi lett volna, ha Világosnál az osztrákok teszik le a fegyvert stb.? Ennek a világon semmi értelme nincsen, vannak nekünk ennél sokkal-sokkal fontosabb feladataink."
Mondjál már nekem egy-két, a területvisszaszerzéseknél sokkal-sokkal fontosabb feladatot, amibe így vagy úgy, de ne lenne köze a revíziónak.
Gazdaság rendbetétele? A nagyobb területű, több erőforrással, ásványkincsekkel, tengerparttal rendelkező országban pontosan hogy jobban felpörögne a gazdaság is, több iparágat tudnánk fenntartani, nagyobb lenne a belső piac, stb.
Népességfogyás megállítása és megfordítása? A nagyobb területen több magyar élne, és végre nem az elszakított nemzetrészeinket sújtaná az asszimiláció, hanem a nemzetiségeket.
No? Kapásból mondtam két olyan fontos dolgot, amikhez kapcsolódik a revízió és azt bizonyítja, hogy ez nem csupán múltbarévedés, mint amilyennek próbálod feltüntetni, hanem igenis mai sorskérdés.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!