Ha az őszi önkormányzati választást az ellenzéki összefogásnak sikerül arra kihegyeznie, hogy a szavazás a Fidesz elleni ellenállásról szól, akkor meglepetésszerű győzelmeket arathatnak a nagyvárosokban?
Azt ugye lehet tudni a közvélemény-kutatásokból és a választási eredményekből, hogy az összes nagyvárosban TÖBB az ellenzéki szavazó mint a kormánypárti (az ellenzéki szavazók amúgy is jellemző, hogy a városokban koncentrálódnak).
Ennek ellenére az itteni fideszes polgármesterek többsége nagyon népszerű, így még ellenzéki összefogás mellett is simán győzne a többségük ha a kérdés úgy merül fel hogy ki vezesse tovább a várost. (Ez még az ellenzéki fellegvárra, Budapestre is igaza, ahol a szavazók masszív kétharmada ellenzéki.)
Azonban ha a választás fő kérdése úgy szólna, hogy akarjuk-e hogy a Fidesz regnálása folytatódjon, már az ellenzéki oldal győzelme a valószínűbb.
2014-ben Tarlós 4% lett több szavazata, mint Bokrosnak. Most nem bízzák a véletlenre, van Tarlós, meg 6 másik jelölt és Karácsony.
Így Budapest kérdéses.
A többi nagyvárosban is, mert még nem indult be a szezon.
De ha nagyvárosok ellenzékiek lesznek, akkor a Fidesz lábon lőheti magát, ha nem ad pénzt, így 22-ben meg csak mutógatni kell. Hogy ennek mennyire van eséle, az majd MZP győzelmén vagy bukásán áll. Ott ugyanis eléggé szívatta a helyi Fidesz.
Próbáltam értelmezni a kérdésnek álcázott megállapításaidat, de kérdésként nem sikerült értelmeznem csak megállapításként.
Bocsi, hogy nem tudok válaszolni. :D
Ez már a sokadik választás ahol azt hiszitek, hogy létezik olyan, hogy "Ellenzék Párt" és így vannak egyformán gondolkodó, egyféle célért küzdő és egyféle jelöltet támogató ellenzéki szavazók.
Nincsenek!
A választásokon minden párt, minden jelölt egyedi és AKKOR derül ki, hogy hányan támogatják őket. Ennek a támogatásnak köszönhetően lesz meg hogy ki lesz majd kormányon és ki az aki nem. MINDENKI ellenzéki lesz, csak az nem aki a legtöbb szavazatot szerezte.
Nem attól lesz ellenzéki a dk-s, lmp-s, munkáspárti meg kétfarkú párti szavazó, hogy ők ugyanazt akarták volna kormányon látni, hanem mert egyikük sem kapott a kormányra kerüléshez elegendő szavazatot. CSAK EZ a közös bennük.
De csak folytassátok nyugotnak az ilyen ellenzéki matekozást! Amíg azt hiszitek hogy csak mert korábban nem a fideszre szavazott majd pont arra fog szavazni legközelebb akit ti kijelöltök neki, addig marad a fidesz-kdnp kormányon is meg az önkormányzatokban is.
Cak aztán ne pislogjatok megint úgy, mint az EP választás eredményeinek láttán, ha kiderül, hogy bizony, ha nem indítanak jelöltet a pártok akkor a kompenzációs képviselői helyeket sem kaphatják meg. Biztos megnyertek majd pár csatát, de a háborút nagyon el fogjátok veszíteni.
Megint.
Találkoztam egy szocialista politikussal akit évtizedek óta nem tudott legyőzni egy fideszes sem. Most azt mondta, hogy elég nem folytatja. Az ellenzéki összefogás a mutyiról szól. Még nem is nyertek de már marakodnak a pozíciókon.
A "lehet más a politika" egyik politikusa finoman jelzi az önkormányzattal szerződő vállalkozónak, hogy ő is megszavazta a szerződést és szeretné ha a vállalkozó ezt nem felejtené el. Képmutató banda.
Itt nem lesz más a politika, nem lesznek tömeges meglepetés győzelmek.
Amíg nem lesz változás az ellenzéki politikusok fejében addig jobb ez igy ahogy van.
Amíg közpénzeket használ fel a fidesz a saját győzelme elérése érdekében, addig a birka magyar rá nyomja az ikszeket.
A balfax ellenzék meg, képtelen megtalálni az ellenszerét!
"Amíg nem lesz változás az ellenzéki politikusok fejében addig jobb ez igy ahogy van."
De nem jó így, mert a kormány is korrupt. Akkor inkább en bloc cserélni kellene a teljes kormányon lévő és ellenzéki garnitúrát. Azt nem tartom érvnek, hogy azért ne szavazzanak a választók az ellenzéki jelöltekre is, mert állítólag "mind korruptak", vagy mert adott esetben nincs kire szavazni.
A két korrupció között van egy lényeges különbség: A kormánynak központosított korrupciós rendszere van, ezzel szemben az ellenzéknek egyéni esetei. Azt sem állítanám, hogy mindenki korrupt, mert van, aki teszi a dolgát és már csak azért sem akar korrumpálódni, mert az rontaná a hitelét. Bizonyára van korrupciómentes kormánypárti képviselő, polgármester is, nyilván alacsonyabb szinteken, mely szintekre nem akar rátelepedni az intézményesített korrupció, mert az már aprópénz kategória.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!