Megint 330 forint 1 Euro. Meddig gyengülhet még a forint?
Azok járnak most is jól, akik eleve Euro-ban, vagy más külföldi valutában kapják a fizetésüket, tehát nagyrészt azok akik már eleve is gazdagok. Ez a kutya is a dombra szarik effektus. Megint a magyarok szegényedtek, és szegényednek folyamatosan a forint értékének zuhanásával.
Meddig gyengülhet még ez a fos? 350 felé is mehet, vagy mi lesz?
Ugyan már, mert megnéztem az import és export számokat. Elég közel vannak egymáshoz.
(persze, hogy sokkal jobban mutat a változásokat propagálni, mint amikor a gdp-hez méritek az államadósságot is, így mindjárt jobb állapotnak tűnik a farfekvéses gyerek is)
Újabban az export picivel az import felett van, de ez leginkább az építőipar visszaesésének köszönhető. Sőt valószínű, hogy a jövőben a rossz termésprognózis miatt megint az import lesz kicsivel az export felett.
Tényleg, sikerült már az egyik múltkori kérdés óta találni csak és kizárólag teljesen magyar gyártású műszaki cikkeket? Vagy olyan exportra gyártó céget, amelyik nem importál nyersanyagokat, eszközöket, gépeket ahhoz, hogy elkészülhessenek az exportra szánt termékek?
Ez neked közel van egymáshoz? Az export már régóta közel 10%-al meghaladja az importot! Jóember, ez rengeteg!
Ma már sehol, egyetlen országban nem találsz kizárólagosan abban az országban előállított terméket, mert egy cégnek temérdek beszállítói vannak számtalan országból!
Már elnézést kívánok, de az exporthoz képest az import jelenlegi lemaradása csak 6%. Nem, nem nagy különbség, ennyit simán ingadozik a két érték különbsége piaci körülményektől függően és a jövőben trendforduló várható, a prognosztizált aszály miatt.
Megértem, hogy tűzzel vassal védeni kell mindent, ami a jelenlegi kormány hivatali ideje alatt történik (még a rosszat is), de az egészséges az, ha a dolgok egyensúlyban vannak. Ez vonatkozik az import-export mérlegre is. De mondok egy meglepőt, ha jelentősen megugrana Magyarország export teljesítménye 10%< különbség is lenne a két érték között, akkor az már rövid távon ERŐSÍTENÉ a gazdaságot és a FORINTOT (mondtam, hogy a fordítva gondolkozóknak meglepő és hihetetlen lesz). Tehát nekem hosszú távon nem is lenne kifogásom egy hirtelen gazdasági megerősödés ellen. Tényleg nagyot nőnének a bérek is, a magas ingatlanárakat is könnyebben ki tudná fizetni az átlag.
"Meddig gyengülhet még a forint?"
Ameddig Mihály Dr.-nak és csókosainak megéri!
Hiába próbálod ingadozásként bemutatni a jó teljesítményt, mert ez nem igaz, ugyanis 2010 óta mindig jelentősen többletes volt a külker mérleg és többlet mindig nőtt:
Nincsen semmilyen aszály, a csapadékmennyiség teljesen átlagos,mint ahogyan a gabona termés is!
A forint árfolyama hol lenne, ha tovább folytatódott volna az ország gdp arányos eladósodása és ha a kereskedelmi mérleg mínuszos lenne, mint a kormányváltás elött:
A fideszesek mosdatják a szerecsent szokás szerint. Amikor ellenzéki volt a fidesz akkor ők sipítoztak a legjobban a leromló forint miatt https://www.youtube.com/watch?v=ruIK2_AXkhk
Érdekes hogy most amikor az ők balf...kodásuk miatt romlik a forint akkor az már jó. Emlékeztek amikor Gyurcsányék hazudtak a költségvetésről? Na most még ugyan olyan vagy még nagyobb hazugságok vannak itt a háttérben. Annyi változott hogy a fidesz jobban figyel hogy ne legyenek szivárogtatások. Egy éber álomban tartják a szavazóikat és az álomképeket ők közvetítik nekik.
@26 Nos, ismét itt vagyok.
1. Egyensúly. Gyanúm, hogy egy alternatív univerzumból beszélsz, amivel nem akarok vitatkozni. Már leírtam, hogy mit gondolok a "jelentős" többletről (hogy egyáltalán nem jelentős), mivel én tudok százalékot számolni (de például integrálni is egyébként :) bár ez most nem ide tartozik). A diagramot pedig váltsd át éves nézetbe. Ha te is azt látod amit én, akkor meg fogsz lepődni (mármint ha meg akarod látni).
2. De van aszály. Nézz csak utána. Propagandista kollégád itt valahol letorkollta az egyik "balogot", hogy használja már az internetet az adatok kereséséhez, fogadd meg a tanácsát. Attól, hogy te kinézel az ablakon és gyakran látsz esőt, nem biztos, hogy akkor és annyit (és esetleg ott) esik, amennyire szükség lenne. A gabona és egyéb termésekből több millió tonna hiány van már most. Nem vagyok mezőgazdász, ezért én elolvastam, hogy mit írnak.
3. A mi lett volna, ha... esete. Kormányváltást én is szerettem volna, meg is lett, de sokan nem azt kaptuk, amit vártunk (mint látjuk, sok esetben nem is ezt ígérték, ami lett). Én nem hoztam szóba azt, hogy annak a politikának kellett volna folytatódnia, de mégis sokak szerint az a politika folytatódik, csak más szereplőkkel és azt kell mondanom, hogy inkább egyetértek velük, mint nem.
Egyébként, felesleges az az egyenes trendvonal, egyrészt mert tapasztalataim szerint nagyon csalóka, mondhatni vágyvezérelt "vonal", az SMA sokkal pontosabban határozza meg a trendeket és az 50/100-ban szépen mutatja a GC-t és a DC-t is, mert úgy gondolom, hogy a szokásos indikátorok erre az esetre is alkalmazhatók.
28: Ezeket a szédületes marhaságokat te találtad ki az integráloddal vagy valaki beetetett velük?
Éves nézetből milyen következtetést tudsz levonni? Év közben természetes, hogy vannak nagyobb ingadozások, kilengések hónapról hónapra, de ha egész éves összesítésben pozitív szám jön ki, jelentős többlettel, ráadásul már vagy tíz éve ezt látjuk, akkor ez semmit sem jelent:
2:Aszály tavasszal volt, de májusban megérkeztek az aranyat érő esők és minden vetemény jó termést adott:
"Idén, a tavalyi mennyiséghez hasonlóan mintegy 1600-1800 tonna zöldséget takaríthatnak be a termesztők 82 ezer hektárról az előzetes becslések szerint."
"Búzából az idei termés az évek óta megszokott 5 millió tonna körüli lesz, erre lehet számítani az országos területi hozamokból."
"Országos hektáronkénti termésátlaga ugyanakkor az előző évihez képest valamivel jobbnak tűnik, lesz tehát elegendő a hazai piacra, és exportra is jut majd belőle"
"Kiváló kukoricatermés várható Hajdú-Biharban. A szakemberek szerint éppen időben érkezett a földekre a tavaszi-nyár eleji eső. Megyénkben 112 ezer hektáron termesztenek takarmány- és csemegekukoricát. A gazdák változó, 5 és 11 tonna közötti termésre számítanak hektáronként."
Millió tonna hiányokról miért hadoválsz itt nekem?
3: A trendvonal nem felesleges és nem vágyvezérelt, hanem bemutatja a külkermérleg alakulását az elmúlt időszakban, tehát nem jövőt, a vágyainkat mutatja, hanem a kész tényeket! A te vágyaiddal vannak inkább súlyos gondok!
1. Jogos, az éves nézetet elírtam, több éveset akartam írni.
2. Ezek szerint, tudod egyáltalán, melyik a trendvonal? :) Vagy miről írtam?
3. Az is érdekes, hogy ott vannak az általad linkelt hírekben a negatívumok is, de valahogy azokról mindig elfeledkeztek. Mint amikor mentegetitek az egészségügyet és hasonló litániát állítotok össze, hogy melyik kórházak kaptak valamit, de amikor a teljes egészségügyre szánt összeget megnézzük, az összképet, az egészségügy általános állapotát, akkor valahogy mégis kiderül, hogy hiába igyekeztek mindent jónak feltüntetni, a helyzet nem túl rózsás.
Ezt nem személyeskedésnek szánom, de sajnos úgy feleslegesen fárasztom magamat, ha a másik fél vagy nem tud számolni, vagy a fideszes alternatív univerzumban más a matek és azt használja. Ezen ne is sértődj meg, én megértem, mert mások a céljaink, más a mondanivalónk.
Egy fidesz szavazó, aki még annak is képes örülni, hogy a megtakarításának értéke minden más országéhoz képest csökken, csak mert dolgozik benne a kognitív disszonancia, erről a másik oldalról nehezen érthető meg. Mint amikor nekifutásból hátsón rúgnak és még örültök is neki.
Hogy lásd: Én például most nem örülök a forint romlásának, mert van kb. 20 befektetetlen millióm forintban, kb. 10 ezrem Euróban. A 20 millióm egyelőre sorvad a forint romlás és az infláció miatt (vásárlásra szánom, addig is le van kötve hogy bármikor hozzáférhessek, de sajnos még a kamatoknál is jobban romlik a forint). A bevételeim egyre nagyobb részét kapom most már Euróban, ezért nekem lassan már nem jelent problémát a forint romlása. Ellenben gondolok másokra is, akiknek van még forint megtakarításuk, ami veszít az értékéből. Közülük nem lehet mindenki Bitcoin, vagy ingatlan befektető, ők veszíteni fognak a forint romláson. S nem vigasztalja majd őket, hogy egyes magyar vállalatok export nyeresége kicsit nagyobb lesz (ugye, itt számít az a különbség az import-export volumen között, mert valójában nekik is alig lesz nagyobb ettől a nyereségük).
Az sem használható érv, ha valaki nem akar külföldre menni, vagy külföldről vásárolni, akkor azt nem érinti a forint romlása. De, érinti, a hazai termékek ára ugyanúgy nőni fog. Az ingatlan árak is nőni fognak, u.i. a gyengébb forint például több külföldi ingatlan-befektetőt hoz a magyar ingatlanpiacra. Mindennek az ára korrigálódik a forint értékének változása után. Aki ennek tapsol és direkt nem akarja megérteni, azzal nem lehet mit csinálni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!