Hogy lehet, hogy a világ legélhetőbb nagyvárosa (Bécs) és az egyik legélhetetlenebb (Budapest) földrajzilag ilyen közel vannak egymáshoz?
Abban a felmérésben ahol 70 nagyváros vett részt, mindenféle mutatók, élhetőségi indexek összértéke alapján (bérek, árak, egészségügyi ellátás, légszennyezettség, közbiztonság, stb.) Bécs végzett az első helyen, Budapest pedig a 61. helyen. Tehát mondhatni, hogy a civilizált világban, az őserdőkön meg ilyeneken kívül Budapest a legélhetetlenebb városok között szerepel.
Bécs és Budapest között akkora különbség van élhetőség szempontjából mint ég és föld, mégis mindössze 2-2,5 óra távolságban vannak, ami bagatellnek számít. Ehhez képest meglepő, hogy milyen kevesen költöznek át a jólétbe. Illetve sokan költöznek el innen, de ahhoz képest nem olyan sokan, hogy mekkora a különbség életszínvonalban. A nyugati országok között nincs olyan sok különbség, mégis az emberek sokkal mobilisabbak. Ha valahol 100 Euro/100 dollárral több pénzt ajánlanak, már költözik is a világ másik részére. Nálunk meg a legtöbben mélabúsan elfogadják a rossz életkörülményeket és beleülnek a szarba. Így élik le az egész életüket, utána meg sírnak azon hogy éheznek a nyugdíjból.
Hogy lehet, hogy annak ellenére, hogy már jó rég óta egy gazdasági unióba tartozunk, mégsem csökkentek a különbségek?
Ha valahol 100 Euro/100 dollárral több pénzt ajánlanak, már költözik is a világ másik részére.
Nem, akkor ingázgatnak, utána meg előadást tartanak a környezetvédelemről....
Most egy év után, csak úgy felmerült: gondolom a felmérés teljesen hiteles, és egyáltalán nem manipulált, nem valakinek a szájíze szerint készült.
Csak azért gondolom, mert Budapestnél élhetőbb hely nem nagyon van a világon, ezt a külföldön dolgozó magyarok, a Budapesten élő külföldiek és maguk a budapestiek egyaránt megerősíthetik.
Szóval ki készítette a felmérést és kinek a megbízásából, ez itt a kérdés!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!