Ausztria nem próbálta a monarchiát egyben tartani, vagy legalább a császárság területét?
1918-1920 közötti időben miért nem csinált semmit Ausztria? Vagy csak nem tanultuk? Semmi fegyveres ellenállás vagy politikai nem történt a kis antant ellen illetve nem próbált meg "még utoljára" szövetkezni Magyarországgal, nem is segített nekünk sőt ellenünk fordult. Mintha pont ez lett volna a célja hogy Essen szét a Monarchia és benne Magyarország...
Arról sem tudok hogy őket megtámadták volna a csehek vagy a Dél szlávok. Nem volt semmi fegyveres vagy politikai konfrontáció Ausztria és a kis antant között? Sem 1918-20 között sem utána?
Azért, mert Ferenc József volt az utolsó, aki még egyben tudta tartani az akkori felállás szerint.
IV. Károly még megpróbált engedményeket tenni és átalakítani föderációvá a Monarchiát, viszont ekkor már erősen támogatták a többi népet az antant oldaláról.
Ezt az akkori magyar kormány elutasította és kijelentette, hogy magyar korona országait nem érinti, emiatt persze a többi nép, élünkön a horvátokkal a magyarok ellen fordult és bejelentették, hogy függetlenednek a magyar koronától.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!