Miért nem nevezik már egyik országot sem birodalomnak?
Mondjuk azért nem, mert már nincsenek birodalmak? De ez csak egy tipp.
"A birodalom politikai-politológiai kifejezés, amely erős központi hatalom (egyszemélyi uralkodó vagy uralkodó csoport) által irányított, földrajzilag kiterjedt és számos országot-népcsoportot összefogó államalakulatot jelöl."
2-es: ha megfelelő szögből nézed, és kicsit hunyorítva, ez az Egyesült Államokra bőven ráhúzható, az Orosz Föderációra pedig pláne (papíron mindkettő föderatív állam, de az amerikai elnök/szövetségi kormányzat illetékességi köre, nos meglehetősen kiterjedt, és Putyint se véletlenül cáratyuskázzák). Az Egyesült Királyságban mindmáig több országot és népet kormányoz ugyanaz a parlament, kormány és uralkodó, és a „birodalmi öntudat” sem veszett ki belőlük. A franciáknak akkora tengerentúli függőségeik vannak, hogy egyik-másik szuverén állam megirigyelheti a kiterjedésüket. És így tovább.
A probléma inkább az, hogy ez a birodalom-dolog így a XXI. században már nem hangzik annyira jól: az embernek szinte szükségképpen valami minimum kicsit premodern képződmény ugrik be róla (pl. a XX. századig eltántorgó Oszmán Birodalom), vagy a gyarmati időszak, amelynek az első világ annyit köszönhet, és amelyet most annyira szeretnének elfelejteni, vagy akár a Harmadik Birodalom.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!