Mit szóltok az USA választások eredményeihez?
"Viszont demokrata felügyelet nélkül semmilyen törvénye nem léphet hatályba mostantól Trump-nak és az eddigiek ellenőrzésére is létrehozhatnak Házbizottságokat."
az USA elnöke a végrehajtó hatalom vezetője és nem a törvényhozásé (nem Amerika királya, bár a demokraták szeretik azt a látszatot kelteni). nincsenek törvényei. (elő ugyan terjeszthet, de az semmiben nem más, mintha bármelyik képviselő tenné)
ellenben a törvények végrehajtását ő intézi és ebben kb. korlátlan a hatalma. Obama is úgy "intézte el" a marihuána "legalizációt", hogy egyszerűen nem hajtotta végre a szenátus által hozott törvényeket. (merthogy a marihuána a szövetségi törvények szerint a mai napig tiltott kábítószer). Sőt Obama az egész "Arab Tavasz" katonai beavatkozást a saját szakállára, mindenfajta jóváhagyás nélkül intézte.
"...az elnök elmozdításáról..."
bár magyarban alkotmányos vádeljárásnak hívják, technikailag ugyanaz, mint idehaza egy bizalmatlansági indítvány, azzal a különbséggel, hogy egy teljesen nyilvános eljárás tartozik hozzá, amely során meg kell győzniük a vádlóknak a szenátust (és persze a nagyközönséget is), hogy az elnök valóban érdemtelen a posztra. na, erre kb. nulla esély van, mert ha lenne valamijük, már régen előjöttek volna vele.
egyébként meg, ha el is mozdítják az elnököt, az is csak azt jelenti, hogy az alelnök veszi át a helyét, ami a demokraták szempontjából talán még horrorisztikusabb elképzelés, mint Trump elnöksége.
annak, hogy a demokraták most megnyerték a képviselő házat igazából semmi jelentősége nincs. lehet persze azt mondani, hogy ez az elnök tevékenységének mércéje, de akkor tegyük azt is hozzá, hogy ezt Obama is egyből elbukta, sőt Bill Clinton is. George W. Bush ellenben csak a 7. évben...
csak annyiban győzelem, hogy ha vesztettek volna, akkor az elképesztően nagy pofára esés lett volna. ezt most elkerülték.
Le van írva a kommentemben, hogy nem lett demokrata győzelem a választás, szóval nem igazán értem a válaszod végét. Az elejéhez meg a képviselőház hozza létre a törvényrendeleteket, tehát csak olyan törvény léphet életbe, amit a képviselőház egyáltalán benyújt. Nem az a lényeg, hogy Trump mit hajt végre vagy mit nem, hanem hogy nincs mit végrehajtani ha a demokraták nem akarják, ami egy elnöki ciklus második felében probléma forrása lehet. Az ügyészi nyomozás pedig még mindig folyik az elnök ellen, tehát még nincs miért vádat emelni egy folyó nyomozás mellett. Nem mellesleg az igazságügyi meg a költségvetési bizottságban demokrata többség lesz, ezen bizottságoknak pedig joga van iratokat kikérni, embereket meghallgatni, szóval megkönnyíthetik a nyomozást, vagy egyáltalán van esélyük bizonyítékokhoz hozzáférni.
Persze ismétlem, ez ettől még nem demokrata győzelem, ahogy nem is mondtam ilyesmit az előző kommentemben, amit idéztél.
"Az elejéhez meg a képviselőház hozza létre a törvényrendeleteket, tehát csak olyan törvény léphet életbe, amit a képviselőház egyáltalán benyújt. Nem az a lényeg, hogy Trump mit hajt végre vagy mit nem, hanem hogy nincs mit végrehajtani ha a demokraták nem akarják, ami egy elnöki ciklus második felében probléma forrása lehet."
vagy fordítva: nem hajtja végre, amit akarnak. (ahogy Obama is tette), ha egyáltalán képesek lesznek bármit is csinálni.
technikailag teljesen igazad van, a kérdés, hogy mi lesz a dolog kicsengése, mert ha az, hogy a demokraták béna kacsák, az Trumpnak fog kedvezni. mert ügye a nagy cél az a 2020-as elnökválasztás.
"Az ügyészi nyomozás pedig még mindig folyik az elnök ellen, tehát még nincs miért vádat emelni egy folyó nyomozás mellett."
ezért írtam le, hogy az impeachment nem igazán vádeljárás. technikailag nincs köze a joghoz. bármikor bármilyen ügyben megindítható, technikailag a magyar bizalmatlansági indítványhoz hasonlít.
a demokraták a választások óta impeachment-et üvöltenek folyamatosan, csak akkor vettek vissza belőle, amikor rájöttek, nagyon árt a népszerűségüknek.
"Le van írva a kommentemben, hogy nem lett demokrata győzelem a választás, szóval nem igazán értem a válaszod végét."
az a rész igazából nem neked szól már, hanem a nagyérdeműnek. (nem is tetszik nekik)
"Én csak azt nem értem, hogyha az USA-ban működik a fékek és ellensúlyok rendszere, akkor ez az elmebeteg miért teheti meg hogy saját szájíze szerint kilép a klímaegyezményből meg az atomegyezményből?"
mert nem az USA lépett be ezekbe az egyezményekbe, hanem Obama. elnöki rendelettel léptette mindkettőt életbe, a törvényhozás jóváhagyása nélkül.
(mint ahogy azt már korábban is mondtam, hiába szokása a demokratáknak úgy csinálni, az elnök nem Amerika legfőbb uralkodója)
Én azon égtem ki a mostani választáson, hogy egy halott ember is megnyerte a körzetét. Sok helyen ennyire nem tájékozódnak?
Nem védeni akarom Trumpot, mert tényleg nem normális, de, hiába lépett ki a klíma egyezményből, a klíma változás csökkentésére ő tette meg a legnagyobb és legfontosabb lépést. Kínát kezdi kivéreztetni, lényegében megmert olyan lépést tenni, amit más nem mert volna és Kína legnagyobb iparágát, a számítógépalkatrészek gyártását bukta, a gyártók már költöztetik el a gyártósorukat Kínából. Nem, tényleg nem hittem volna, hogy valaha bármiben védeni fogom Trumpot.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!