Ennek a nagy politikai jobbra tolódásnak nem lesz meg a böjtje a jövőben?
Arra gondolok, hogy most hogy szinte mindenütt a jobboldali, nacionalista, szellemiségű kormányok alakultak meg az elmúlt 10 évben, ennek nem lesz meg előbb-utóbb a böjtje, hogy antitézisként feltörnek radikális baloldali erők?
Sajnos a történelem már bebizonyította, hogy a radikalizmust, másik radikalizmus követ.
" A baloldal és a balliberális vezetés kora leáldozóban van. Így, ahogy Brüsszel gondolkodik, nem lehet 27 országot vezetni, lassan olyanok lesznek, mint a volt szovjet vezetőség. Erőszakosak, hazudoznak, a liberalizmussal tulajdonképpen visszaélnek, nem foglalkoznak fél milliárd ember véleményével - ideje megszabadulni tőlük. De sajnos a kérdéses böjt iránti aggodalom - sajna - bizony valós."
Te milyen zagyvaságról beszélsz? Lefogadom hogy nem is éltél akkor, amikor Szovjetunió volt. Az EU demokratikusan megválasztott, képviselőkből áll. A Szovjetunióban meg olyanok döntöttek a sorsod felől, akiket semmilyen szín alatt nem választottál meg, katonai erőt is bevetettek ha valaki csak ki lépni és szándékozott volna.
Mindegy, a neokonzervatívoktól megtanultuk, hogy már akkor hazudnak ha kérdeznek. Ti pontosan olyanok vagytok, mint az általatok utált "liberálisok".
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!