Ausztriában a jobb és a szélsőjobb fog koalíciót alkotni. Akkor most megint bojkottálni fogja az EU?
#1 "A valóságban Nyugat-Európában ez az egyetlen ország, ahol a szélsőjobb valamicske hatalmat tudott szerezni, a többi országban brutálisat zakóztak."
Ne kábítsd magad....
Ez a Brutálisat zakóztak a valóságba azt jelenti, hogy minden eddiginél erősebbek a nemzeti pártok.
Lehet, hogy még nem vették át a hatalmat, de a migránsok nekik dolgoznak mindenütt...
Szerinted a németek miért nem tudnak kormányt alakítani két hónapja?
Ugyanarra az önbecsapós logikára építed a külpolitikai torzs szemléletet, amire a tegnapi Jobbikos kormánybuktató tünti épül.
A baloldal kollektív intellektuális csúcsteljesítménye kimerült egy kis orbántakaroggyozásban..
Erre fussa...
És ebből szemlélitek a kulpolitikai változásokat is.
Hogy is mondta Waszlavik Gazember László :
"Úgy látszik, rossz lóra tettem, az utókor elmegy mellettem..."
Már nem a Jörg Haider korabeli FPÖ-ről van szó kérdező. HC Strache sokkal mérsékeltebb Haiderhez képest. Felesleges a "kárörvendésed", mert Kurz majd jól elszipkázza az FPÖ szavazókat.
Egy erősen nacionalista kormány került ott hatalomra, ami azt jelenti, hogy lesznek lépései, aminek nem biztos, hogy a fidesznyiket örülni fognak.
A ballib érának nincs vége, most ugyan "jobbra" fordult sok helyen a politika, de lesz majd itt balos fordulat.
Osztrak vagyok es ketes erzeseim vannak az aktualis koalicioval kapcsolatban. Nagyobb lehetöseget es esszerüseget latok benne, mint az elözöben. Letezik azonban sok olyan faktor is, ami aggodalomra ad okot es idövel eldöl, hogy kepesek e bevaltani igereteiket. Annak nagyon örülök, hogy egyhanguan kijelentettek, hogy egy erös Ausztria csakis egy erös Europai Unioban letezhet. Ez nem jelenti azt, hogy nem lehetne szamtalan dologgal kritizalni a (meg nagyon fiatalnak monhato) EU-t. Van azonban oriasi különbseg epitö es fejlödes iranyaba mutato kritika között es aközött, amit a Magyar es Lenyel kormany bohockodik.
Egyebkent, aki jobban odafigyel, kezd rajönni, hogy lassacskan elmosodnak a "jobb" es "bal" hatarok a fejlettebb orszagokban.
A kerdesre valaszolva: Az EU nem fogja bojkottalni. Egyreszt pl. a Magyar es hasonlo kormanyoknak köszönhetöen, masreszt felismertek, hogy ez akkor is oriasi hiba volt es csak olajat öntenek ilyenekkel a tüzre. Valamint az elöbb emlitett Pro-EU allasfoglalas miatt.
Az extrem ballib eranak remelhetöleg vege, ugyanugy, ahogyan remelhetöleg a populista kisdiktatorok politikai palyafutasainak is.
Ausztria megmutathatja azt, hogy egy jobboldalba sorolt kormany kepes ugy is hatekonyan müködni, hogy ne csak az adopenzekböl finanzirozott reklamok sugalljak azt, hogy mindenkinek milyen jo is lett az elete. Megmutathatjak, hogy van -e lehetöseg a bevandorlok altal okozott kihivasok megoldasara, ami nem kockaztatja kulturankat es joletünket. (Azok a menekültek, akik Magyarorszagot megkerülve erkeztek... vagy Magyarorszagon at... most komolyan! Közülük ki hallott valaha Magyarorszagrol vagy akart valaha is Magyarorszagon maradni? Kormanyzotok annyira mentette meg Magyarorszagot a menekültaradattol, mint en a pestistöl! Nincs pestis? Szivesen!)
7-es:
Egyet értek veled, de osztrákként nyilván jobban látod, hogy Strache - akármilyen lózungokat mond ő is - sokkal mérsékeltebb Haiderhez képest.
Haider és Schüssel viszonya egész más volt. Kurznak ahogy írtam nem titkolt célja az, hogy elvegye az FPÖ szavazóit (mint amit a Fidesz tett a Jobbikkal).
A mostani nyugat-eus szélsőjobb teljesen más, mint 30 éve. A balliberális éra nem szűnt meg,csak most pihenőre ment, ha a korszellem és a társadalmi változások azt ígénylik, akkor megint előjön.
#10 "Az, hogy az index szerint ki szélsőjobboldali, ki nem az nem érv. "
Persze...
Ki olvas indexet... Nem igaz?
És mi van ha a BBC meg a CNN is szélső jobbnak titulálja?
Meg a The Guardian, a The Politico, Reuters, Independent, Businessinsider, The Times, the Times of Israel, Deutsche Welle the Wall Street Journal...
Ezek mind a kuruc szintjén vannak?
Vagy akkor most ki a helikopter?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!