Ilyen esetben a tanár felfüggesztése helyes? Hogyan oldható meg a probléma?
Az érdekel, hogy a fejlődő társadalmunkban létrejövő újabb jelenségek esetében hol húzható meg a határ a törvényi alkalmazásoknál és ennek kikényszerítése mennyire jogos erkölcsileg.
A történet röviden ; Egy csoportfoglalkozást követően Joshua Sutcliffe matematikatanár, aki lelkészként is működik azt mondta a lány csapatnak "Ügyesek vagytok, lányok!". A gond az, hogy a csoport tagja, akiket az iskola félosztály lányként osztott el egyik tagja fiúnak határozta el magát és ezt korábban ki is jelentette. Sajnálatos erről a tanár megfeledkezett, hiszen „lány csoport”-ként elosztott társaságban tartott órát. A transznemű tanuló, aki lánynak született, azonban fiúként értelmezi nemét megsértődött, annak ellenére hogy a tanára elnézést kért tőle és az iskolaigazgatóhoz fordult orvosolni az esetet. Az felfüggesztette a tanárt és úgy tudom, javítsatok ki, ha tévedek fel is függesztették emiatt, noha korábban semmilyen probléma sem volt a tanárral. Azóta nem tudom mi történt. [link] akit érdekel magyarul [link]
PRO : - Úgy tudom, hogy az iskola azt nyilatkozta, hogy a legmesszemenőkig figyelmbe kell venni a gyermek döntését nemét illetően és pédát akarnak statuálni. Ez az amit egyrészt jónak tart mindenki, hisz arról hogy milyen neműnek született nem tehet, legyen szabadsága abban, milyen nemű akar lenni. A modern genderizmus egyfajta vívmánya, hogy a gyermek korunkban rendelkezik azzal a szabadsággal, hogy olyan fontos kérdésben dönthet, hogy milyen neme legyen, hogyan kezeljék mások. Másrészt pedig a félelmetes, hogy egy jó tanárt ki lehet a szakmából tenni olyan dolog miatt, amiről nem is tehet.
KONTRA: - A tanár mivel lány csoportnak tartott órát, maga az iskola osztotta a gyerekeket így el, adja magát hogy a tanár a közösséget lánynak nevezze, akkor is ha az egyik tagja transznemű. Valahol az iskolai is hibás ezért. Másrészt, ha fiúként értelmezi magát a gyerek, miért nem a fiúk csoportjába teszik, hisz ez nem tornaóra volt. Tanulásnál probléma nélkül lehetett volna a fiú csoportba tenni, hogy szokja a saját választott nemét. Az egy másik kérdés, hogy torna órán lehet-e a saját választott neméhez betenni, hiszen elvileg közöttük fog élni. Végül a média is hibás, hiszen lány csoportként nevezte azt a csoportot, amelynek egyik tagja nem is volt lány, hanem transznemű. Ugyanúgy a média is vétett.
Szerinted ebben az esetben hol húzhatók meg a határok, úgy hogy a sértettnek az érdeke ne sérüljön és a tanár se érezze magát értéktelennek ? Az iskola mennyiben tehet a kialakult helyzetről ? Hogyan oldható meg a probléma?
Lehet valaki más identitású, de ezzel visszaélni és emiatt mást szándékosan megszivatni, ezzel kérkedni, vagy emiatt többletjogokat kikövelni nem helyénvaló. Pontosan emiatt útálják sokat a bu.ikat, mert így viselkednek, holott ha nem ezt tennék, senkit sem zavarnának. Pont az ilyen esetek okán saját maguknak köszönhetik a közútálatot.
Ha én azt látom, hogy valakinek melle meg puncija van, akkor az nekem lány. Honnan tudhatnám, hogy ő most úgy döntött, hogy fiú? Vagy ha az, akkor mit keresett egy lánycsoportban? Remélem a tanárnő jó nagy kártérítést kap és az igazgatót meg a provokáló hülyegyereket páros lábbal rúgják ki.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!