Ilyen esetben a tanár felfüggesztése helyes? Hogyan oldható meg a probléma?
Az érdekel, hogy a fejlődő társadalmunkban létrejövő újabb jelenségek esetében hol húzható meg a határ a törvényi alkalmazásoknál és ennek kikényszerítése mennyire jogos erkölcsileg.
A történet röviden ; Egy csoportfoglalkozást követően Joshua Sutcliffe matematikatanár, aki lelkészként is működik azt mondta a lány csapatnak "Ügyesek vagytok, lányok!". A gond az, hogy a csoport tagja, akiket az iskola félosztály lányként osztott el egyik tagja fiúnak határozta el magát és ezt korábban ki is jelentette. Sajnálatos erről a tanár megfeledkezett, hiszen „lány csoport”-ként elosztott társaságban tartott órát. A transznemű tanuló, aki lánynak született, azonban fiúként értelmezi nemét megsértődött, annak ellenére hogy a tanára elnézést kért tőle és az iskolaigazgatóhoz fordult orvosolni az esetet. Az felfüggesztette a tanárt és úgy tudom, javítsatok ki, ha tévedek fel is függesztették emiatt, noha korábban semmilyen probléma sem volt a tanárral. Azóta nem tudom mi történt. [link] akit érdekel magyarul [link]
PRO : - Úgy tudom, hogy az iskola azt nyilatkozta, hogy a legmesszemenőkig figyelmbe kell venni a gyermek döntését nemét illetően és pédát akarnak statuálni. Ez az amit egyrészt jónak tart mindenki, hisz arról hogy milyen neműnek született nem tehet, legyen szabadsága abban, milyen nemű akar lenni. A modern genderizmus egyfajta vívmánya, hogy a gyermek korunkban rendelkezik azzal a szabadsággal, hogy olyan fontos kérdésben dönthet, hogy milyen neme legyen, hogyan kezeljék mások. Másrészt pedig a félelmetes, hogy egy jó tanárt ki lehet a szakmából tenni olyan dolog miatt, amiről nem is tehet.
KONTRA: - A tanár mivel lány csoportnak tartott órát, maga az iskola osztotta a gyerekeket így el, adja magát hogy a tanár a közösséget lánynak nevezze, akkor is ha az egyik tagja transznemű. Valahol az iskolai is hibás ezért. Másrészt, ha fiúként értelmezi magát a gyerek, miért nem a fiúk csoportjába teszik, hisz ez nem tornaóra volt. Tanulásnál probléma nélkül lehetett volna a fiú csoportba tenni, hogy szokja a saját választott nemét. Az egy másik kérdés, hogy torna órán lehet-e a saját választott neméhez betenni, hiszen elvileg közöttük fog élni. Végül a média is hibás, hiszen lány csoportként nevezte azt a csoportot, amelynek egyik tagja nem is volt lány, hanem transznemű. Ugyanúgy a média is vétett.
Szerinted ebben az esetben hol húzhatók meg a határok, úgy hogy a sértettnek az érdeke ne sérüljön és a tanár se érezze magát értéktelennek ? Az iskola mennyiben tehet a kialakult helyzetről ? Hogyan oldható meg a probléma?
Ez botrány!!!!!
Így kellett volna, de még így is rizikós hogy valakit kihagy az a rohadt tanár:
https://www.youtube.com/watch?v=YvzLGuSCDA4
(Aki nem nézi meg a videót, igen, csak szarkasztikus vagyok.)
Én szimplán megmondtam volna a kiscsajnak, bocsánat kissrácnak, hogy kívülről nem látszik, hogy ő minek tartja magát, ezért jobb, ha megtanul együtt élni azzal, hogy bizony a legtöbben nőként fogják megszólítani.
Most komolyan, ha én kijelentem, hogy macskának érzem magam, akkor mától kezdve mindenkit meghurcoltathatok, aki nem cicusnak szólít???
"kívülről nem látszik, hogy ő minek tartja magát, "
Azt meg honnan tudod, hogy nem rajzolt vagy ragasztott magának bajuszt, szakállt cicus?
Vihar a biliben. Szerintem ez egy valós társadalmi problémát széttrollkodó ügy. Ha így is van, minden társadalmi csoportban vannak hülyék, félőrültek: férfik, nők között egyaránt, miért ne lennének a transzneműek stb. között is? Ebből nem kell messzemenő következtetést levonni az egészre nézve, bár sokan - talán a kérdező is - ezt szeretné tenni.
Szerintem ha a tanár VÉLETLENÜL sértette meg a tanítványát nyilvánosan, akkor bőven elég kéne, hogy legyen annyi, hogy amikor az illető szól, akkor rögtön, akár a többiek előtt rögtön bocsánatot kér, és kész. El nem olvasom az egész sztorit, mert annyira nem érdekel, de ez a véleményem. Ha azonban ez egy következetes dolog, és a tanár mindig csak úgy csinál, mintha véletlenül elfelejtené, de már századszor szólt neki, akkor az már nem lehet igazán véletlennek mondani, az már zaklatás. Vagy ha ezt tüntetőleg csinálja a tanár, mert nem ismeri el, akkor szintén.
Ezzel csak az a baj, hogy a való dolgok közt is van ilyen tévesztés. Pl.: ha egy csoportmunkában a csoport tagjai 5 lány és egy fiú, akkor is előfordulhat, hogy a tanár azt mondja: "Ügyesek vagytok, lányok!"
Ilyen esetben vagy az illető javítja ki, vagy saját maga, aztán jót röhögnek rajta.
Mikor hosszú volt a hajam általánosban, akkor engem volt tanár, aki azt mondta rám, hogy lány vagyok.
Miért nem jelentettem fel annak idején és csináltam belőle világbotrányt én is...?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!