Belgium, Hollandia, Luxemburg miért nem egyesül egy országgá egy föderációban?
Európában ezen három ország között a legrégebbi az integráció, a BENELUX szövetség az EU elődje számára is mintát jelentett. Ma is ez az európai centrum, itt találhatók a fontos uniós intézmények.
Sokak szerint az ilyen kis országok fölött eljárt az idő, nem életképesek önállóan, ezért a minél szorosabb integráció, nagyobb konföderációk, föderációk felé kell haladni.
Ha a három állam egyesülne egy föderációban és sikeres lenne, akkor az később az Európai Unió számára is mintát jelenthet a még szorosabb integráció, az Európai Egyesült Államok kialakítása felé. A három kis állam történelmileg jól megvannak, hasonlóan magas fejlettséggel rendelkeznek, mindegyikben közös a valuta, így náluk lehetne kezdeni egy föderáció létrehozását.
"Egy újabb idióta, aki azt képzeli hogy a Szovjetunió és az EU bármiben is hasonlítanak."
Nem hasonlítanak. A Szovjetunió még csak csak elviselhető volt, de ez az Eu egy rakás gané.
A 2elsőt nem tudom. Azok csak simán utálják egymást.
Az adóelkerülő pénzmosoda luxemburg meg majd bolond lesz feladni az önálló státuszát
Ilyen alakulatra akkor van szükség, ha el lehet érni vele valamilyen célt. Mondanál akár egyet is? Hát ezért nincs és nem lesz föderáció. Egyébként amiben integrálódni akarnak, megtették. Lehet másként is.
Azok a sokak, akik szerint a kis országok felett eljárt az idő, nyilván nem azokhoz a számos helyekhez tartoznak (skótok, bretonok, katalánok, baszkok és a többiek), amelyek kis önálló államot akarnak.
Mert így jobb nekik gondolom.
Az egyesült európa az meg csak egy utópia amit egyelőre csak a hozzád hasonlóakkal kergetsz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!