Oroszország ellenség?

Gazdasági kapcsolat van a két ország között.

De nem értem miért kommunizmusoznak, szocializmusoznak a liberálisok Oroszország kapcsán, mások sem Hitlereznek, Náciznak Németország kapcsán.

Jelenleg elég komoly feszültség van aközött a szövetségi rendszer között, ahova tartozunk, és Oroszország között. Magyarország az EU tagja, és így részese az Oroszország ellenes gazdasági szankcióknak. Magyarország a NATO tagja is, és így Oroszországgal szemben áll Ukrajnában és Szíriában. Meg más helyeken is, de ezek a legfontosabbak.

Szóval az, hogy Oroszország ellenség volna erős kifejezés. Nem úgy ellenség, mint egy háború alatt. De amennyire két békés ország ellenséges lehet a globalizáció korában, annyira Magyarország és Oroszország ellenségek. Legalábbis ezt mondjuk az EU-nak. Oroszországnak meg azt, hogy imádjuk őket, és légyszi adjanak már nekünk hatszor drágábban cuccokat, mint a nyugatiak. S lőn a nemzeti és nemzetközi felháborodás.

Remélem hogy nem.

Elég gáz lenne mert mégiscsak szomszéd,és nyilvánvalóan erősebb mint mi.

Hogyha csak az átlagorosz autóvezetők lepnének el minket már akkor is bajba lennénk

Egy hír Ukrajnából:

[link]

Egy Oroszországból:

[link]

És egy kép Donyeckből:

[link]

Ezután nem tudom, miért kérdés.

Máshol már előkerült, most csak magamat idézem:

Egy barátom azt mondta, fogalmazzam meg, miért vagyok olyan gyűlölettel teli az oroszokkal kapcsolatban, ha csak előjönnek egy beszélgetésben, hogy inkább ki is szállok belőle, "és nehogy azt mondjam, hogy a 70 évvel ezelőtti dolgokért".

Hogy ezt ne hasonlítsam ahhoz, Oroszország egyre inkább kezd "visszatalálni a cári hagyományokhoz". Csakhogy nekem sem a Romanov-zászlóval fotózott orosz ultranacionalisták, sem az ortodox egyház(!) által - és nem az orosz állami vezetés részéről - szentté avatott II. Miklós cárt érintő ünnepi aktus nem meggyőző erre. Mert ehhez a beiktatáshoz, ami egyházi elhatározás, az államnak akkor sincs köze, ha Putyin szereti épp templomban is fotóztatni magát az ikonok előtt térdepelve, amikor azt kívánja meg a politikai önkép kialakítása. A kettő tehát nincs összefüggésben.

Az viszont inkább beszédes, hogy éppen 1997-után, majd még élesebben az ezredforduló után az egyenruha terén szinte teljesen visszatértek minden - '94-ben egyszer már elhagyott - szovjet viseleti örökséghez. Hogy a gépeik felségjelzését nem cserélték le, most is a vörös csillagok. A himnuszuk sem változott, csak szövegében. A Vörös Téren most is tartják a retró felvonulásokat a fasizmus felett aratott győzelem napján.

Erre a barátom azt mondta, hogy miért kellene megtagadni a múltjukat. Ez nem a múlt megtagadása. Egy ország történelmének pontjai vannak. Amiben vannak rossz, és vannak követendő fejezetek. Nem tagadják, hogy volt, csak nem vállalnak vele folytonosságot ma is, ha nem követik - ismerik, csak elítélik a történelmük egy bizonyos szakaszát.

Más szakaszokat pedig nem. Ez így normális. Nekünk a múltunk megtagadása, hogy nem vonulunk a Sztálin szobor előtt Rákosi arcképével? Nem, a történelmünket ismerjük, és vannak mélypontjai, vannak büszkeségre okot adók, az egészet vállaljuk, csak nem mindegyiket követjük.

Az a múlt megtagadása éppen az, hogy például betiltanak(!) egy számítógépes játékot, mert Oroszország második világháborús szereplését negatívan mutatja, és "nehezíti a fiatalok patriotikus szellemben történő nevelését". Hogy elvitatják a történelmük ezen fejezetét. Hogy nem fogadják el.

Erre a válasz az volt, hogy én sem örülnék neki, hogy ha egy játék gyilkosoknak állítaná be a felmenőimet, és én is betiltanám. Nem tiltanám. "Akkor mondjam azt, hogy te hazaáruló lennél?". Nagy türelem kellett ahhoz, hogy itt ne hagyjam egyszerűen ott, de folytattam. Az nem hazaárulás, ha igazan beszélek valamiről.

A játékban felhasznált történetek pedig egy, a háborút látó szovjet tiszt(!) írásait dolgozzák fel, amiért őt gulágra is zárták.

Ő több érvet is használt itt, miszerint nem az oroszok voltak barbárok, hanem az NKVD-sek, és Hitler éppen ezért adta ki a komisszárparancsot, hogy ezt a fejet eltávolítsa, az NKVD-sek pedig "tudjuk, hogy kik voltak", ráadásul ez az író is "közéjük tartozik", Vaszilij Grosszman, plusz összehazudozik mindent "a treblinkai pokolról", ahol mittudoménmármiketmondott, hogy "saját bankjuk, meg mozijuk volt", "milyen pokolról beszél?", és vegyem már észre, hogy az oroszok csak eszközök voltak, és nem a felhasznált eszközt kell gyűlölni, hanem a használókat.

"Már eleve nézzem meg a játékban is" (Company of Heroes 2) a komisszárt, "hát milyen feje van".

Egy pixelhalmazról beszélünk, könyörgöm! Aminek elméletileg nem lehet központi negatív szereplőként "zsidó karaktere", ha a játék készítői éppen a valódi, a világot egymásra uszító zsidó kommunista bűnösök helyett az oroszokat, mint népet akarják vele lejáratni "egy zsidó firkász műtörténeteit" a játékba átültetve. Ez éppen ellentmond önmagának.

Ezt tehát a világnézet igazolására felhozni, mint érvet - hangsúlyozom, egy pixelhalmazba belelátni származást, amely egyébként éppen a játék készítőiről addig állított propagandaszándékkal helyezkedne szembe, vagyis már csak ezért kifacsart érv -, majdnem belefejeltem az asztalba.

Ő is felhozta azt az érvet, mint ami máshol is sokszor előjön ma, hogy "ezek az oroszok már nem azok az oroszok". Valóban, materiálisan nem. De ugyanazt a felfogást képviselik, ugyanazt a szellemiséget vállalják, nem váltottak, nem szakadtak el. Putyinban felvetődött Sztálingrád nevének visszaadása is, és annak a cári hagyományokhoz visszatérő Oroszországnak, amely "nacionalizmusában minket is segíthet", amely úgymond jogosan csatolta el az orosz népesség által lakott Krímet az ukrán államtól, hiszen az orosz terület, és a mi ezirányú régi törekvéseinknek is táptalajt adhat például Kárpátalján a magyarok egyesítésére, de általános értelemben is a revízió gondolatának támogatásával, ennek a felfogásnak pedig a világhatalmi politikában egyedüli, meghatározó tényezőként jelenlévő képviseletével, valamiképp számomra nem ugyanilyen pozitivizmussal fogadható, ha azt látom, hogy a Krímben az elszakadók Sztálin-portrékat emelgetnek a tömegben, és vörös szalagokat kötnek mindenre.

De "mit számít néhány hülye a tömegben", itt is vannak nyugdíjasok, akik Kádár arcképét lebegtetik táblákon, mutassak rá, hol jelent ez meg hivatalos formában az orosz állam részéről.

Nos, hol:

[link]

[link]

Vagy:

[link]

Semmi viszolygás nincs bennük, nincs igazán gyűlöletük a múlt rendszer iránt, és nem éreznek hidegrázást a jelképek szereplése mellett, az azokkal való egy helyszínen tartózkodástól, teljes nyugodtsággal vannak meg egy közegben velük.

Nem tudom megérteni, hogy hogyan tud valaki nem ellenségesen nézni erre, ha egyébként néhány éve még biztos, hogy gyűlölettel beszélt volna ugyanerről, és az általa dicsért Waffen SS-ek forognak a sírjukban. Nevetéstől, vagy röhögéstől, nem tudom. Ami a legérdekesebb, hogy nem veszi észre, milyen élesen változott a szemlélete ugyanarról, koherensnek tartja magát a korábbi véleményeivel. Mint aki ugyanazt mondja, mint eddig. Pedig nagyon nem.

Ez az Oroszország ugyanaz, mint volt. Az orosz emberek ugyanazok, mint voltak. De, igen. Tehát ne mondjuk azt, hogy "a múlt sérelmeit nem szabad mai népekre is átvetíteni", mert erre az esetre ez nem áthúzható.

Az emberek nem változtak, ők maguk.

Oroszország - lényegtelen, hogy a "cári hagyományokhoz visszataláló" fekete-sárga-fehér zászlót lobogtató ultranacionalisták, vagy a Krímben vörösöző Sztálin-portrés szakadárok jelentik azt - közgondolkodásában benne van, ma is aktívan benne van, hogy Európa az orosz terjeszkedés természetes tere. Így volt a cári Oroszországban is, és így a Szovjetunióban is. Ezt a gondolkodást ma sem haladta meg Oroszország, és Putyin folytatja.

Egyszerűen meglépte ezt Ukrajnával. Fenyegeti Lengyelországot, a Baltikumot, Romániát, Finnországot. Hol kimondva, hol utalással. De jelen helyzetben legtöbbször nem is burkoltan, hanem teljes nyíltsággal. És a NATO tétlenségében az egyetlen elégtételt adó pillanat volt számomra, amikor a Törökország légterébe berepült felfegyverzett orosz vadászbombázót lelőtték. Egyébként Törökországgal nem szimpatizálok - az esett jól, hogy Putyin bekúrta a lábujját egy asztallábba. Hogy következménye volt a légtérsértéseinek. Hogy a világ felé való egyre inkább korlátok közé nem szoruló dominanciáját akarta mutogatni. Aztán az oroszok hüppögtek. Hogy ezt mégis miért. Hogy lelőtték a gépüket, tűrhetetlenen provokáció. És a felelősök nem kerülhetik el a büntetést, nagy szólamokban. Senki nem mer határt szabni. Pedig látszik, hogy _lehet_. És ezt kellett volna a Krímben is, a saját államuk területén, teljes feljogosításban az ukránoknak, a felelősségrevonás félelme nélkül.

Ugyanezt az amerikai hadihajó esetén nem merte megtenni a legénység, pedig bűntudat nélkül kilőhette volna a támadást "játékosan" imitáló, felfegyverzett orosz gépet. Bocsánatot pedig az kérjen, aki ilyen felelőtlen ott, ahol mindkét félnél élesített fegyverek vannak.

Nem fogják fel az itt Putyinozók, hogy Oroszország éppen azt képviseli most, amiért 1941-ben is katonai vállalás indult Finnország, Románia, Szlovákia, Horvátország, Magyarország részéről, amit Besszarábia elcsatolása, Lengyelország németekkel közösen való felosztása, Finnország megtámadása, a Baltikum bekebelezése váltott ki. És hogy ebben ma, nekünk, Magyarországnak ugyanaz az elemi érdekünk, mint akkor volt: Oroszország területi ambícióinak, amely Kelet-Közép-Európát (így benne minket is) természetes érdekeltségeként tekinti, az orosz élettérként már a cári idők óta bevonulva Lengyelországba, Havasalföldre is, megakadályozni.

Nem csinálnak belőle titkot. Lavrov, az orosz külügyminiszter felvázolta a teljes orosz történelmi önképet azzal, hogy Bizánc szellemi utódjaként a II. Katalin cárnő megfogalmazásához való visszatérést tartaná helyesnek, miszerint "Egyetértésünk nélkül még egy ágyút sem lehetne elsütni Európában".

Lengyelország 35 ezer önkéntesből szervez haderőt, mert Macierewicz lengyel honvédelmi miniszter szavai szerint: "Oroszország nem rejti véka alá agresszív szándékait, és legalább 2008-tól kezdve következetesen arra törekszik, hogy az európai békerendszert destabilizálja, közvetlenül fenyegetve Lengyelországot és közvetlen szomszédait is".

Ukrajna, Svédország, Finnország pedig a NATO-ba szeretne csatlakozni, ugyanebből az okból. A Baltikumban reaktiválják a sorkötelezettséget.

Csak a mi külpolitikánk jelent kivételt.

És az orosz külpolitika "komoly válaszlépésekkel" fenyegeti Lengyelországot, amiért a rakétapajzs(!) bővítését irányozták elő. Mert ez vállalhatatlanul "felborítaná" Oroszország biztonságát. Egy elhárító védelmi rendszer?!

Az orosz társadalmat meg olyan állami propagandával hülyítik, ami az ellenségképpel kovácsolja egyirányba a közakaratot - és magukat áldozati szerepként tünteti fel, hiszen erre mindenki fogékonyabb, mint azt elismerni, hogy agresszorok, közvetve azt elismerni, hogy sz.ralakok, ahogyan az orosz emberek fogékonyak arra is, hogy maguk elől is elhazudják "nagyapáik, dédapáik" Európán átözönlő bűnét, mert ilyet senki nem ismerne el szívesen maga előtt -, és a NATO-t tüntetik fel Oroszország veszélyforrásának, "gyűlölt NATO-nak".

Ilyen képekkel, "Who is the real agressor":

[link]

Ami térkép nem is hazudik. Csakhogy ennek ellenére Oroszország létezik. Áll. Ha körbe is van ölelve, a biztosítottság érdekében. Hasonló erőfölénnyel Oroszország meddig tartaná vissza a lépést?

Igaz, hogy a NATO 1990 óta "800 kilométerrel közelítette meg Oroszország határait", csakhogy ebbe minden tagállam önkéntesen csatlakozott be azóta, lépcsőzetes bővülésben. Nem katonai megszállás által kikényszerített bábkormánynak kiadott utasításban.

Máshol már írtam, hogy ma - hihetetlen, de - az orosz expanziós gondolat a világpolitikán kívül lévő ártatlan emberek halálát már naponta okozza Ukrajnában, a jelenben való zajlásban, és ez _ma a legnagyobb_ ellenségünk, nem az Iszlám Állam jelentette belső fenyegetés.

Oroszországra minden jellemző, ami az alacsony önértékeléssel bíró, emiatt folyamatos frusztrációban élő, alacsony szellemi szintű emberekre egyénileg igaz. Agresszív, mert kisebbrendűségi komplexusa van a nála értékesebbek között. Folyamatos bizonyítási kényszerrel.

A "mi is érünk, annyit mint...!" közgondolkodás.

A kismillió kitüntetés kitűzése, vagy a mindenki más szerint egyébként nevetséges méretűvé nőtt orosz tányérsapkák mint ezt a hibás önképet adó péniszkicsinységet mutatják egyes emberek szintjén is, és az ezekből felépülő társadalom szintjén is, valamint a belőle kialakuló politikai vezetés részéről is.

Hogy ők "többre hivatottak annál, mint ahol most vannak". És ebben hova máshova, mint az orosz hegemónia legnagyobb területi kiterjedtségét adó Szovjetunióhoz nyúlhatnának például tekintésként. Nosztalgiában.

Ez az, az agresszív külpolitika, ami most Putyin, Lavrov gondolataiban, és általános értelemben az állami médiával áldozati szerepbe ültetett társadalom támogatottságával testet akar ölteni, Oroszország "méltó" pozíciójába való visszahelyezése a ma világhatalmai szereplőiben.

De ami nekik hatalmi növekedés, az a mi rovásunkra valósul meg - ismét. Mint ahogyan az természetszerű, és ahogyan az mindig lesz is, amíg a geopolitikai helyzet nem változik. Márpedig az nem fog. Így nekünk elemi érdekünk, hogy _ne így_ legyen. Amíg Oroszország, mint állam létezik, Európa sosem lesz teljes biztonságban, mindig jelen lesz az, ami végigkíséri Oroszország történelmét II. Katalin első ilyen, a lengyel felosztásban megtett lépései óta, I. Miklós Havasalföldre és Moldvába való bevonulásban - ami lehetővé tette a '49-es beavatkozást -, és az első világháború balkáni célkitűzéseiben, a pánszlávizmus elültetésével, amire Tisza István miniszterelnök is hivatkozott, majd a Szovjetunió testet öltésében Európával szemben. Látható ma, ez időről időre fellobban. Sosem parázslik ki.

Tehát igen. Oroszország ellenség. És jelenlegi politikájában ma a legnagyobb veszélyforrás számunkra, és a miénkével azonos sorsú többi országra is.

Egyébként ezért voltam nyugtalan Trump megválasztása miatt. De úgy néz ki, az egész világot megvezette, hatalmas forma.:D Washington újra megismételte a követelését a Krím annexiójának felszámolására, és végre komolyan megerősítette a balti NATO-tagállamok védelmét. Lengyelországban teljesen más hangú beszédet ütött meg nemrég. Új szankciókat vezettek be Oroszország ellen, Lavrov hüppög.

Ha tényleg segédkeztek az oroszok, akkor ez nagyon durván besült.