A franciák mit esznek Macronon, és mit imádnak rajta?
Tudom, a franciák a csigát is megeszik.
Tudom, a médiájuk olyan, amilyen, tudjuk, hogy kiknek áll a tulajdonában, milyen érdekeket szolgál, és mennyire hiteles, és miért tolja Macront 1000-el.
Viszont a franciákat ilyen könnyű megvezetni?
Macron az elnökválasztás esélyese, nem a két nagypártból származik érdekes módon, viszont ugyanabban az internacionalista, globalista, unionista, bevándorláspárti, liberális, kisebbségimádó, nemzetellenes brancsban van, mint a francia szocialista, konzervatív, centrista, zöld, stb. pártok.
Az egyik egy kis szolidaritást színlel (szocik), a konzervatívok hazudnak valamiféle nemzettudatot, különösen választások idején akarják még a gonosz náci, fasiszta és szélsőjobboldali, egyenesen hitleri jelöltet Le Pent megelőzni, persze csak szavakban. A zöldpárt is ugyan ez (pl. Cohn-Bendit, csak valami zöld takonnyal igyekszik ezt elfedni)
Az nyugat-európai politikai erőterek átalakultak az utóbbi kb. 3-5 évben.
Eddig a szocialisták és a konzervatívok álltak szembe, most pedig a globális és a lokális, a nemzeti és a nemzetközi, a nemzetállami és az unionista között vannak törésvonalak, és a szélsőjobb (esetleg szélsőbal) kivételével az összes régi párt beállt a globalista blokkba.
Az úgynevezett szélsőjobboldali pártok pedig sokat normalizálódtak, komolyodtak, és az előbbi globalista pólus kihívói lettek.
Jó példa Ausztria, ahol az FPÖ ereje teljesen egyenlő lett az összes többi globalista pártéval együttvéve, az elnökválasztáson alig tudták mindenféle trükközéssel, pár hajszájnyival legyőzni.
Ugyan ez van Franciaországban is, bár a Nemzeti Front gyengébb, mint az FPÖ, de itt is alig látok vmi különbséget Macron, a szocik, és a konzervatívok között.
A franciáknak inkább megválasztanak egy kozmopolita világpolgárt, aki lehet, hogy még meleg is, mint egy rátermett, hazafias hazaszerető, határozott, harcias, keménykezű, képzett hölgyet?
Most már nem a Nemzeti Front él álomvilágban, és nem ők a demagógok, hanem a globalista oldal.
Marine Le Pennél figyelhető meg a tiszta, meggyőzésen alapuló politika, az észérvek és az érzelmek kombinációja.
A globalistáknál, Macronéknál csak félelemkeltés, demagógia, valósággal nem szembenézést látok. Ugyan úgy a félelemre játszanak, mint a Trump-ellenes, vagy Brexit-ellenes kampány, államcsőddel, világvégével, polgárháborúval, Hitlerrel koncentrációs táborokkal riogatnak.
Le Pen beszél bevándorlásról, ami csökkenti a munkabéreket, növeli a munkanélküliséget, terhet jelent a szociális hálónak, rontja a közbiztonságot, a demagóg globalisták pedig csak annyival tudnak kioktatni, hogy xenofóbia, egoizmus, és Franciaország különben is a befogadás földje, ez egy dogma.
A Nemzeti Front beszél a fundamentalista iszlamizmus terjedéséről és veszélyéről, az iszlám női jogokat csorbító hatásáról, beszél a NO-GO zónákról, terrorizmusról, a globalisták pedig csak "iszlamobób-iszlamofób" ismételgetik, mint egy papagáj, többre nem telik tőlök, ráadásul cinikusak, beképzeltek, azt gondolják, hogy ők az értelmiség.
Marine Le Pen beszél az Euro hátrányairól, Schengen hátrányairól, a nemzeti határellenőrzés visszaállításának fontosságáról, őt igazolják a tények (pl.: növekvő terror, az Euro német érdek, és csak az ő gazdaságuk növekszik tőle, a latin országoknál meg csak recesszió a következmény), a globalisták a határok hallatán halálhörgést hallatnak, szerintük nem kellenének határok sehova a világon, szerintük a gazdasági protekcionizmus horror, és egyenlő a bezárkózással, háborúval.
Le Pen beszél az Unióról, amit a nemzetközi nagytőke irányít, ami bíráskodik, döntési jogköröket akar elvonni, csorbítja a nemzeti szuverenitást, megszorításokat kényszerít az országra, szankcionál, büntet, rengeteg pénzt beszed a közösbe, nem védi meg a polgárait, megtiltja a gazdasági protekcionizmust, a francia vállalatok, vállalkozások védelmét, a globalista jelöltek erre tele pofával fasisztáznak, náciznak.
Marine Le Pen szerint a franciáknak joguk van arra, hogy a saját sorsukról maguk döntsenek, megvédjék határaikat, magukat, a saját vállalkozásaikat támogassák, részesítsék előnyben.
A globalisták szerint nincs joguk ehhez.
Miért néz ki úgy mégis, hogy Macron lesz az elnök? A saját pusztulásukat akarják?
Mindenki troll, aki nem liberális?
Talán juhász péterék nem voltak trollok, amikor megzavarták 15-20 ezer, médián keresztül több százezer magyar örömét, békés ünnepét?
Akkor miért trollok azok, akik elmennek momentum gyűlésekre ellentüntetni, nem zavarják meg a beszédeket, csak csendben momentum és liberális ellenes transzparenseket tartanak?
Miért trollok, akik itt liberális-ellenes véleményt fejeznek ki, hosszasan, észérvekkel alátámasztva?
A liberálisok szerint mindenki troll, aki megzavarja őket, akár azzal, hogy nem azt a liberális, polkorrekt beszédet fújja, amit ők.
Ez olyan, mint amikor a 444 fórumán előbújnak a náci, fasiszta trollok, és nem tudnak a libsik zavartalanul hazudozni, gyűlölködni, fasisztázni, nácizni, fideszezni, jobbikozni, trumpozni, le penezni, stb.
Inkább a liberálisoknak kellene elszámolni a hazugságaikkal, ami nem fér bele a dogmatikus világnézetükbe, egyből letagadják.
"Nem, azért vagy troll mert a hozzászólásaid tele vannak töménytelen mennyiségű hazugsággal és szalmabábbal, amiket tételesen megcáfolni túl sok fáradtság lenne. Libsizzél csak nyugodtan ahogy a torkodon kifér."
Akkor miért nem cáfolod meg a nyekergés, nyavajgás, trollozás, szalmabábozás helyett a vélt vagy valós valótlanságait az írásában?
Vagy talán az nem megy? :P
Ezért nem. Szenvedjen a két oldalnyi masszív ökörséggel aki nagyon ráér. Aki olyan sötét hogy komolyan veszi a no go zónákat, annak fölösleges fáradtság lenne amúgy is.
Pedig azt hittem ki fogod tágítani a perspektíváját azoknak akik nem úgy tudják ezeket a dolgokat, vagy azokat rosszul.
Így inkább az az meglátásom, hogy kitérsz a dolog elől....
Csak utána ne csodálkozzatok balliberálisok, globalista hazaárulók, ha elveszítitek jövőre is a magyar választásokat, ne csodálkozzatok, hogy Brexit lett, Trump lett az elnök, ne csodálkozzatok, ha megerősödnek a nemzeti radikális pártok szerte Európában, ne csodálkozzatok, ha szétesik a neoliberális, globalista ideológián alapuló EU, ne csodálkozzatok, ha nem is idén, de a következő választásokon Le Pen vagy Wilders lesznek a legesélyesebb elnökök, ne csodálkozzatok, hogy ha mégsem a nemzeti radikális pártok kerülnek hatalomra, hanem féldiktatorikus vagy diktatorikus, manipulatív módszerekkel hatalmon maradtok, akkor Európát élhetetlené teszitek, a liberalizált drogoktól, lgbt propagandától, kultúrmosléktól elzüllesztett, kihaló félben lévő őslakosság párhuzamos társadalomban kényszerül majd élni többnejű, női jogokat tipró, erőszakos, terrorista, stb. közel-keleti származású muzulmánokkal, ne csodálkozzatok, hogy a liberális szitokszó lett, ne csodálkozzatok, hogy a pártjaitok 2-3%-on állnak.
Álomvilágban éltek, képtelenek vagytok logikus gondolkozásra, képtelenek vagytok a cselekedeteitek következményeit belátni, képtelenek vagytok bizonyos társadalmi problémákat megnevezni, a polkorrekt beszédtől elszakadva. Ha nem nevezitek meg, képtelenek vagytok ellene harcolni is. Képtelenek vagytok elfogadni a demokrácia szabályait, ahol nem ti mondjátok meg, merre van előre, ahol nem működik a véleménydiktatúrátok, és szólásszabadság van, az diktatúra, ha egy vezető a nemzeti érdekeket védi, az egy fasiszta, populista diktátor.
Gyűlöletkeltéssel vádoljátok politikai ellenfeleiteket, holott ti gyűlölködtök, ti szítjátok a társadalmi ellentéteket, ti diszkrimináltok.
Ti kiálltotok a szerintetek nem létező sajtószabadság iránt, holott Nyugat-Európában a ti kezeteken van szinte a teljes média, azzal vádaskodtok, hogy Magyarországon nincs sajtószabadság, mindezt azért, mert bár vannak médiafelületeitek, ahol kedvetekre bomlaszthattok, mocskolódhadtok, de mégsem a ti kezeteken van az egész, hanem a nemzeti oldal is kifejtheti a véleményét saját felületein, nem úgy, mint pl. Franciaországban.
Ti keltetek félelmet, egyszerűsítetek, ti vagytok demagógok. Az észérveket könnyű elintézni tagadással és "iszlamofób!" "xenofób!" "homofób!" "rasszista!" "fasiszta!" "populista!" " antiszemita!" , stb. felkiáltással.
Nemzeti érzelmű vagyok, de titeket jobban utállak minden migránsnál, cigánynál, zsidónál, melegnél, sőt az előbb felsoroltakat nem is utálom, csak ti akarjátok rám fogni.
"Viszont a franciákat ilyen könnyű megvezetni?"
Kíváncsi lennék, kedves kérdező, hogy te mikor és mennyi ideig éltél Franciaországban, hogy ilyen "pontosan" ismered az érzéseiket és a politikai hozzáállásukat?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!