Milyenek voltak a szovjet únió kezdeti évei?

Örö é bódottá

Tömeges letartóztatások, ideológiai alapon történő tisztogatások, több tízezer kivégzés, legalizált rabszolgamunka, hatalmas embertömegek kényszeres kitelepítése, milliónyi éhhalált halt ember, a magánvagyon felszámolása meg ehhez hasonló cukiságok.

Hát, nem volt kényelmes. Polgárháború dúlt gyakorlatilag az egész országban - alig volt érintetlen terület, mert a fehérek és a külföldi intervenciósok mindenhol jelen voltak, és ez komoly gondot jelentett Szovjet-Oroszországnak. Ezért lett 1918-ban bevezetve a "hadikommunizmus" gazdaságpolitikája - többek között teljes államosítás és az élelmiszerfölösleg beszolgáltatása jellemezte ezt a korszakot. Ez lehetővé tette a városi munkásosztály ellátását és a fehérek elleni katonai sikereket, de feszültséget okozott a vidéki parasztsággal, akik ellenálltak a beszolgáltatásoknak, szabotálták a beszolgáltatásokat. Emellett, bár sztálini szintű terror nem volt, Lenin sem félt erőszakosan leszámolni a politikai ellenfeleivel, sokszor más forradalmárok ellen fordulva (tambovi és kronstadti lázadások leverése).

Na most a szocialista forradalomnak elengedhetetlen feltétele volt egy erősen iparosított, erős városi munkásosztállyal rendelkező társadalom. Ezt Lenin és a bolsevikok jó része is felismerte. A bolsevikok és mensevikek elvi különbségeibe nem megyek bele nagyon részletesen, de míg az utóbbiak halasztani akarták a forradalmat, és a polgári fejlődés útján megindulni, a bolsevikok úgy gondolták, hogy az orosz polgárság túl gyenge, hogy az iparosítást és a kapitalista társadalom létrehozását végrehajtsák, ezért a bolsevikok feladata volt, hogy a kapitalista fejlődést irányított módon, a szocializmus kiépítésének céljával hajtsák végre. Ezért a polgárháború lecsengésével Lenin kormánya bevezette az Új Gazdaságpolitikát (NEP), ami egy államkapitalista gazdaságot alakított ki, de részben visszahozta a piaci viszonyokat a mezőgazdaságban, illetve lazább irányítást biztosított az iparban. Ez egy viszonylag élhető, bár nem túl gazdag társadalmat alakított ki (viszont a társadalombiztosítás terén a szovjet köztársaság mindent megadott, amit lehetett).

Az ellene irányuló merényletek és az agyvérzése miatt Lenin 1922 körül már nem tudta tovább vezetni az országot - egy ideig kollektív vezetés és hatalmi harc volt, de nem volt egyetlen vezető. Végül Sztálin, eleinte szövetkezve Trockijjal, majd ellene fordulva, Lenin 1924-es halála után elkezdte kiépíteni egyeduralmát. Sztálin 1928 körül szembefordult Lenin korábbi elvével - Lenin úgy gondolta, hogy a NEP által kiépített államkapitalizmus majd a szocialista fejlődés mérföldköve lehet, de Sztálin úgy gondolta, hogy az önálló parasztsággal (az ún. kulákokkal) le kell számolni, mert hátráltatják az ipari fejlődést és a szocializmus fejlődését. Ebben volt annyi féligazság, hogy a marxista elmélet szerint a független parasztság ellenérdekelt volt a szocializmus kiépítésében, és inkább a szövetkezeti mezőgazdasági forma volt a követendő, de Sztálin túlságosan erőszakosan kollektivizált, illetve paranoiája és kegyetlensége még jobban rontott a helyzeten, így - bár a város ellátása továbbra is biztosított volt valamilyen szinten - a vidéken éhínség, járvány és elszegényedés söpört végig, főleg a Szovjetunió kenyérkosarában, Ukrajnában. Mégis, a nyugaton ekkortájt kialakuló nagy gazdasági világválság miatt Sztálin el tudta adni azt a nézőpontot, hogy ezek szükséges áldozatok voltak, és persze előbb-utóbb lecsengett a válság és valamennyire normalizálódni a helyzet. A szovjet tervgazdaság igazából csak a háború után kezdett el hanyatlani - az egyre növekvő korrupció és az erőltetett központosítás hátrányainak idő kellett, amíg felhalmozódtak.