Milyen módon lehetne Európában bizonyos etnikai kisebbségek számát csökkenteni?
Véleményem szerint a kontinensnek hosszútávú politikai,gazdasági,kulturális érdeke, hogy az etnikai arányok stabilak maradjanak.És Európa,megtudja őrizni a jelenlegi jellegét és ne afrikanizálódjon,iszlamizálódjon, romásodjon.
Kelet-Európában a nagyszámú roma kisebbség számát kellene csökkenteni.Nyugat-Európában pedig az arabok,afrikaiak számát.
Milyen módon lehetne ezt elérni?
Aki gázkamrákra gondol,az ne írjon.
1. Valahogy rá kellene venni a kisebbséget is a tudatos családtervezésre. A felvilágosításon kívül ezt akár a több gyerek után járó támogatások megvonásával is el lehetne érni.
2. A szexuális védekezőeszközök jelenleg drágák, így a szegényebb kisebbség már nem veszi meg. Ezen is lehetne változtatni vmilyen állami programmal.
3. A multikulturalizmust el kell felejteni, helyette az asszimilációt kell támogatni. Tehát az is fontos, hogy mi elfogadjuk a kisebbséget, de elsősorban nekik kell elfogadniuk minket es a mi törvényeinket.
4. Bármi áron meg kell akadályozni a kisebbség gettósodását, szegregálását. Persze ezt sem úgy kéne csinálni, ahogy jelenleg csinálják. Jelenleg az iskolai szegregációt pl úgy oldják fel, hogy a 15 fős magyar osztályba még vetesznek 15 romát. Ez nem fog működni, viszont ha mondjuk egy 30 fős osztályban csak 2 roma van, az már igen.
5. Nemet kell mondani a bevándorlásra. Egyelőre még nem katasztrofális a helyzet de 10 -20 év múlva már késő lesz.
6. Ha a kisebbség száma már tényleg túlságosan nagy, akkor pedig marad a kitelepítés vagy az apartheid. Remélem, hogy a liberálisoknak nem sikerül a liberalizmus lebontása, így ezekre nem lesz szükségünk.
Hát a normalitás határán belül nem tudni.
Igazából saját maguknak is kellene tenni érte, más nem a beilleszkedésért, és nem azt várniuk, hogy ki legyen nyalva a seggük.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!