Amerika lassan az összes szövetségesét elveszíti?
Olyan szövetségesek fordítanak neki hátat, és csatlakoznak az orosz-kínai szövetséghez mint Thaiföld és a Fülöp-szigetek. Mindketten több évtizede USA-barátok voltak, és az amerikaiak rajtuk keresztül provokálták Kínát.
Tegnap az új Fülöp-szigeteki elnök pedig világosan kijelentette, hogy minden kapcsolatot meg fognak szakítani az USA-val, hogy Kínával barátkozhassanak:
Közben Európa-szerte nő az Amerika-elennesség.
Mikor fog az utolsó csatlós is kihátrálni az USA mögül?
Ugye arról a Rodrigo Duterte-ről beszélsz, aki amióta elnök lett több ezer embert (akár bűnöző, akár ártatlan) lemészároltatott? Már őrültek és csúszómászók szavaira is adunk?
Amúgy mondhatsz akármit, például a Fülöp-szigetek Amerikának köszönheti azt, hogy független. Ha az amerikaiak nem lettek volna ott, akkor már régen kínai befolyás alá került volna. Kb minden környező ország Tibet 2.0 lehetne. Lehet, hogy cserébe Amerika kihasználta azt, hogy stratégiailag tökéletes helyen helyezkednek ők is el, de ugyanúgy katonai védelmet is biztosított ez nekik Kínával szemben.
Csatlósai pedig az elmúlt 100 évben egyedül az oroszoknak voltak. - Sajnos mi is. Bár próbáld sorolni, hogy melyik azaz ország, aki a második világháború óta veszített azzal, hogy az USA-val szövetkezett. Szerintem a legtöbb csak nyert vele, még akkor is, ha ezt az USA kompromisszumokért, együttműködésekért cserébe tette.
Élénk a fantáziád!
A legjobb ez:
"világosan kijelentette, hogy minden kapcsolatot meg fognak szakítani az USA-val"
Csak az a baj, hogy nem jelentette ki, nem ezt és nem így, és még azt is, csak, feltétellel stb.
Kb ez a szint volt
Jocó azt mondja Petinek a suliban:- Nem mindegy neked, hogy intézem a dolgaimat, hagyjál békén, akkor továbbra is jól megleszünk, meg különben is ott van az a behemót Pisti, aki közelebb ül hozzám, vele se akarok rosszban lenni.
De az osztálypletyka már így hangzik: Jocó odaült Psiti mellé és jól orrbagyűrte a beképzelt Petit, aki most egyedül sír a sarokban, míg Jocó és Pisti legjobb barátok lettek.
Kb. így néz ki a ferdítés
"Duterte az utóbbi beszédeiben többször is jelezte, hogy új szövetségeket szeretne kötni Oroszországgal és Kínával, elsősorban a kereskedelem miatt, de azért is, hogy társai legyenek a független politikáért folytatott harcában."
Ez számomra elég egyértelmű.
Te milyen párhuzamos univerzumban élsz?
A Fülöp szigetek az USA egyik legszorosabb szövetségese, és 2015-ben a Fülöp-szigetek lakossága 95%-ban az USA jelölte meg a "legbarátibb" országként.
Egyébként pont Kína provokál mindenki a környéken, és pont ezért egyre több ország (köztük a Fülöp szigetek is) kért amerikai hadihajókat járőrözésre.
Félnek Kínától.
Ez amúgy egy tipikus szélsőjobbos "tizede sem igaz" cikk, 0 valóságtartalommal. Javaslom, hogy tanulj meg angolul és olvass angol nyelvű hírportálokat.
Ja és a legjobb :D
Ez a legújabb elnöki agymenés Kínával meg Oroszországgal arról szól, hogy az USA nem akar a Fülöp szigeteknek fegyvereket eladni, amiket amúgy pont Kína ellen vennének.
Na ennyit az elnök következetességéről.
"A Fülöp szigetek az USA egyik legszorosabb szövetségese, és 2015-ben a Fülöp-szigetek lakossága 95%-ban az USA jelölte meg a "legbarátibb" országként."
Már 2016 van, és az új elnök Kína és oroszbarát.
Felmondta a közös hadgyakorlatokat az USA-val és ki is küldi az ott állomásozó amikat. Duterte és Kína meg fognak egyezni a Dél-Kinai tengerről is, valószínűleg úgy hogy valamennyire mindenki jól járjon.
Kérdező, te tudsz olvasni? Még abban amit te magad linkelsz is az van, hogy:
"Ezzel együtt az 1951-es védelmi egyezség, és a katonai szövetség megmarad Amerikával."
meg:
"még 2017-ben is megrendezik a gyakorlatot, mert azokról az előző kormány állapodott meg Washingtonnal, ezután viszont felülvizsgálják az együttműködést."
Egyébként kapaszkodj meg a Fülöp-szigetek akadozva, de demokrácia, magyarul semmi garancia nincs rá, hogy Duterte sokáig lesz hatalomban, főleg ha szembemegy az ország több mint egy évszádazos amerika-barátságával, csak emlékeztetnélek rá, hogy volt egy közel-keleti vezető, akitől minden amcsi gyűlölő azt várta, hogy majd jól odapörköl a jenkiknek, ahhoz képest neki pörkölt oda az alkotmány, mert két ciklusnál tovább nem vezethette az országát (Ahmedinedzsádra gondolok és Iránra), és aztán hisztiztek, amiért Rohani már nem akarta letörölni Izraelt meg az USA-t a világ térképéről.
Jut eszembe, marha könnyű ám Duertének izmozni az Obama-adminisztrációval, amikor az már csak három hónapig van hatalomban, ez már a leendő új amcsi elnöknek szól, magyarán szólva a Fülöp-szigetek többet kér, mint amennyit eddig kapott az USA-tól és most fenyeget azzal, hogy otthagyja őket, ha nem kap további támogatást.
Nézd, a filippínók nem hülyék, nem k nélkül tartottak mindig az USA-val, szimplán azért mert egy olyan világtájon élnek, ahol mindig van egy közeli birodalom, ami el akarja nyomni az olyan kisebb nemzeteket mint ők, lehetnek ezek spanyolok, hollandok, angolok, japánok, kínaiak, indonézek, ezek elől csak egy helyre tudnak fordulni, mégpedig az USA-hoz, ameddig Kína be akarja vonzani azt a régiót a befolyási övezetébe, addig épeszű fülöp-szigeteki nem fog Kína mellé állni.
Ha van egy terjeszkedő nagyhatalom, ami veszélyes a hazádra mit csinálsz? Boldogan az ölébe ugrassz? Vagy megkeresed, hogy kik a vetélytársai és az ellenségem ellensége... elv alapján nekik kezdesz el nyalni? Szerinted az elvben kommunista Vietnám miért lett az USA szövetségese? Mert fosik Kínától! Mert nagy és, erős, és nő, és uralkodni akar, Kína egyetlen ellensúlya a térségben pedig csak az USA.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!