Mennyire elképzelhető az, hogy félve a skót függetlenségtől a britek végül mégis maradnak az EU-ben?
A skót parlament már többször is kijelentette, hogy ők uniós tagok akarnak maradni a skót szavazók kétharmada is unió párti, így már megüzenték Londonnak, hogy ha a Nagy-Britannia kilép, akkor ők meg le, mármint függetlenedni akarnak majd a britektől.
Eközben az angolok meg akarják tartani a Skóciát Nagy-Britannia részeként, viszont a mostani brit kormány már elmondta, hogy addig nem is jelzik hivatalosan a kilépési szándékukat Brüsszelnek, míg minden kérdésben nem jutnak konszenzusra otthon, tehát míg nincs egységes brit álláspont. Viszont ha a skótok nem akarnak kilépni, a britek meg nem akarják, hogy Skócia elszakadjon a végén lehet, hogy nem lesz semmilyen kompromisszum, és így elmarad a brit kilépés is?





nagyjából semennyire.
az Egyesült Királyságot (mert erről van szó, nem Nagy-Britanniáról, az más) gyakorlatilag a nemzeti büszkeség tartja életben. egy ilyen kimenetel azonban gyakorlatilag lenullázná mind a belső, mind a külső hitelességet, ami gyakorlatilag azt jelentené, hogy szétesik az egész.




















Elképzelhető.
Egyébként a dolog iróniája az, hogy mire véget érnének a tárgyalások addigra már a bennmaradás pártiak lennének többségben. A kilépéspártiak meg kihalnak. Meg egy részük rájött, hogy Farage-ék kamuztak és hazudtak.
Egyébként szerintem ebből a dologból nem lesz semmi.
A múltkor olvastam egy cikket és szerintem is az lesz, hogy végigviszik a tárgyalásokat, és utána tartanak még egy népszavazást amin a bennmaradáspártiak fognak győzni.
De ha mégis kilépnének akkor a Skótok szerintem el fognak szakadni.





Az Unió nem egy táncparkett, ahol kitáncolunk, betáncolunk. Döntöttek. Elfogadták a többiek. Kizárólag az új viszonyokról lehet tárgyalni, és pontosan ezt teszik. Visszalépés nem lehetséges. Pontosabban, ugyanúgy lehetséges, ahogy annak idején mi is beléptünk.
Ne keverjük a különféle vágyakat, igényeket a nemzetközi jogi procedúrákkal. Utóbbival nem lehet packázni, mert akkor elvész minden tekintélye.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!