Akik előszeretettel méltatják Hitlert, hogy értékelik a szlávokhoz való hozzáállását és hadvezérségét?
Tény és való, hogy karizmatikus ember volt. Ha figyelembe vesszük, hogy Németországot milyen szintre hozta, illetve hogy milyen hadsereget hozott létre... Ilyen szempontból nagy politikus volt.
Ellenben politikus volt és nem hadvezér. Ez meglátszott rajta. Illetve a rasszizmusától sem lehet szó nélkül elmenni. A szlávokkal kapcsolatban sem értek vele egyet.
'de én mint politikus nézek fel rá, mert azt el kell ismerni hogy a világ valaha volt legnagyobb és legkarizmatikusabb politikusa.'
Úgy gondolom, ha Hitler nem intézményesítette volna az ökörségeit, ma nem a 20. század egyik véres diktátorának tartanánk, hanem a német történelem és kora egyik legnagyobb államférfiának.
#4:
Tisztában vagyok a dolgaikkal, de akkor is a rabszolgasorba taszítás, netán a kiírtás a megfelelő válasz ?
Ha a cári Oroszországot lehetett modernizálni valamilyen szinten, mert idővel a germán eredetű vezetői réteg is korrumpálódott, akkor erősebb irányítás alatt, mint amilyen a Harmadik Birodalomban volt, ott már tényleges sikereket értek volna el, felzárkóztatták volna az oroszokat és ukránokat.
A szlávokhoz való hozzáállásuk teljesen zavaros volt. Amint mondtad, szlávok alatt nem csak a lengyel - ukrán - orosz - fehérorosz szlávokra kell gondolni, hanem a horvátokra és más délszlávokra is, de mégis máshogy álltak hozzájuk. A lengyeleket - ukránokat - oroszokat - fehéroroszokat rabszolgasorba taszították ill. nem volt idegen kiírtásuk sem, addig a horvátokat, szerbeket és az összes délszlávot meg nyugodtan bevették mind a Wehrmacht-ba, mind a Waffen-SS-be, annak ellenére, hogy nem egyszer az NSDAP-sek is elborzadtak a horvát usztasák vagy más ilyen délszláv mozgalom kegyetlenkedésein, hogy hozzájuk képest az eredeti W-SS cserkészmozgalom volt.
Vagy a kaukázusiak is tudtak érdekes dolgokat alkotni, mégis ők jók voltak mind Wehrmacht-osnak, mind W-SS-nek.
És végül a legfurcsább, a Wehrmacht-ba bevették az arabokat és a feketéket egyenrangú katonáknak, azokat, akiknél tényleg lehetetlen dolog a felzárkóztatás (és te sem szeretsz).
Ne haragudj kedves kérdező, de írtó hülyeségeket beszélsz, nézz már utána...
A hivatalos propagandában a szlávok az untermesnch voltak. Ennek ellenére főleg a háború évei ahogy teltek, egyre inkább szükség volt katonákra. Létezett oroszokból, ukránokból és fehéroroszokból szervezett SS hadosztály, ezenkívül elfogott orosz hadifoglyokból egy konkrét hadsereget szerveztek meg Orosz Felszabadítási Hadsereg néven, akik a Wehrmacht parancsnoksága alá tartoztak.
Ezeket főképp olyan katonák adták, akik vagy életveszélyt érezve, vagy ideológiailag jobbnak látták Németország oldalán. Ideológilag úgy értem, hogy az egykori bolsevik-ellenes oroszok leszármazottai, akik gyűlölték az akkori szovjet vezetést. Illetve, az ukránok és fehéroroszok részéről erős kovácsoló erő volt még a russzofília is, mert ők úgy tekintették, hogy Moszkva és az oroszság őket elnyomja.
#74:-os:
Félreérthetően írtam kicsit, azt én is tudom, meg nem szándékosan maradt ki, hogy voltak 14. Galizien SS Hadosztály meg Orosz Felszabadító Hadsereg ukránokból és oroszokból, Himmler személyes áldásával, de azok 40.000 főkből álltak, összesen 80 - 100.000 katona, azt meg nem lehet a Vörös Hadsereg 9 millió ukrán és orosz katonája ellen mérni. A másik meg hogy azok csak 1944-ben lettek felállítva, nem 1941/42-ben. Ha nem lett volna ez a hivatalos elidegenítés, untermensch-ezés, akkor a németeknek lett volna pluszba 9 millió ukrán - fehérorosz - orosz katonájuk és nem a Szovjetuniónak.
Akadt közöttük német is, vezénylő tisztként, de a közkatonákat, legénységi állományt inkább ezek a délszlávok adták, nem az ilyen bánáti, horvátországi vagy romániai német svábok. Továbbá Ante Pavelic mellett még Amin al-Husszeini is irányított, nyilván nem németeket, hanem a sajátjait.
"Hadvezérnek meg csapnivaló volt"
Azért foglalták el majdnem egész európát!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!