Soros György most Kínának üzent hadat. Azért ők már csak nem hagyják magukat?
Soros György feladata egyértelműen a maga szakértői területe, a globális pénzügyi helyzet manipulálása Oroszország rovására, ennek teljesen nyilvánvaló bizonyítéka az a terv, hogy Soros Györgyöt szeretnék látni “egyesek” az Ukrán Nemzeti Bank élén.
De most Kínának is hadat üzent.
Soros György „nyilvánosan háborút indított Kína ellen”, jelentette be Mej Hszin-jü, a kínai Kereskedelmi Minisztérium kutatója a Zsemin Zsipao című vezető állami lapban – írja az MTI.
Kedden, feltehetőleg a spekulánsok miatt gyengült mind a kínai jüan, mind a hongkongi dollár. A sanghaji tőzsdeindex 6,4 százalékkal zuhant, ezzel 13 hónapja nem látott mélypontot ért el.
Habár a központi bankok nem avatkoztak be ezekbe a folyamatokba, ugyanakkor a média felhívta a figyelmet arra, hogy főleg Soros György tevékenysége miatt fennáll egy bizonyos veszélyhelyzet. A kínai médiumok a múlt héten már egyszer megkongatták a vészharangokat, akkor amiatt, hogy a magyarországi származású zsidó üzletember a Davosban tartott Világgazdasági Fórumon úgy nyilatkozott, hogy a kínai gazdaság „kemény landolása” elkerülhetetlen.
Soros György közismert arról, hogy szeret a tőzsdeindexek zuhanásán keresni (shortolni), valamint az ő nevéhez fűződik az 1992 szeptember 16-ai „fekete szerda” is, amikoris összeomlott a brit font.
Hszin-jü ugyanakkor úgy látja, hogy a multimilliárdos támadásai nem fognak sikerrel járni, ahogy ő fogalmazott, kiszemelt áldozatai, a jüan és a hongkongi dollár ezt a támadást is túl fogják élni.
Csan Hszing-tung, egy másik gazdasági szakértő ugyanakkor azért aggódik, mert szerinte Soros ügyesen manipulálja a közvéleményt, és ezek a támadások emiatt okozhatnak kárt Kínának. Ugyanakkor, vannak olyan elemzők is, akik szerint Soros csupán pénzt akar keresni, és esze ágában sincs a világ második legnagyobb gazdasága elleni magánháborúba kezdeni. (orientalista)
Hajrá Kína! :)
"Soros György feladata egyértelműen a maga szakértői területe, a globális pénzügyi helyzet manipulálása Oroszország rovására"
Te barátom olyan durván rácsavarodtál az orosz brére hogy egy életet fogsz ott tölteni. Aztán majd kérdezgetheted magatól -amikor már mindenki szembejön az autópályán- hogy ki tette ezt veled. Nem kellett volna kérdés nélkül elhinni mindent a propagandaoldalakról. Sajnállak.
ÉS hogy a témához is szóljak. A kínai lufi előrejósolhatóan kipukkadt. A tőzsdézőknél van egy (apacs) mondás: amikor már a taxisok is arról beszélnek hogy valamit venni kell, akkor kell masszív eladásba kezdeni. Veretes példa Kína erre, ahol ezerszám nyíltak forex coffék, és minden egyszerim munkás nekiállt tőzsdézni, és többezer %-os hasznokat értek el, hitelből történő pozíciófelvételekkel. Hát most isszák a levét. A lufi kipukkadt, a tendencia megforult, egy ilyen globális (mert Kína önmagában globális) tendencián pedig nagyon nehéz fordítani. Soroshoz hasonló spekulánsok százai, ezrei akarnak keresni ezen a mozgáson. Kipécizni Sorost, semmi más mint bűnbak keresés a kínai vezetés részéről. HA baj van, mindig kell egy külső ellenség. Nézd csak meg Putyin barátod politikáját, vagy akár Orbánét. Minden baj egy külső ellenség ármánya. Ők nem hibázhatnak.
Szóval Sorosnak erre hangyafingnyi ráhatása sincs, de biztos akar belőle keresni, már hetek óta shortolják Kínát minden szinten, sajnos ezeket ki kell fizetni, aztán majd a shortpozíciókat is be kell zárni egyszer, visszafordul a trend.
"Soros György most Kínának üzent hadat"
Én üzentem már hadat a Szovjetuniónak (bőven a megszűnte után), az Egyesült Államoknak, Franciaországnak - de másnapra mindig sikerült kijózanondom. Egyébként meg kiemelném az alábbi mondatot:
"Ugyanakkor, vannak olyan elemzők is, akik szerint Soros csupán pénzt akar keresni, és esze ágában sincs a világ második legnagyobb gazdasága elleni magánháborúba kezdeni"
Ez lehet az igazság. Soros György ügyes üzletember és nem válogat az eszközökben, hogy pénzt keressen. Ezen a szinten már nincsenek eszmék, barátságok, világnézetek. Profit viszont van bőven. Ő pedig most úgy látja, hogy Kínában lehet kaszálni, ezért ott produkálja magát.
Hát ez fura, mert a portfóliós linken csak a téma hasonló, ezen az orosz propagandaoldalon viszont szóról szóra ugyanaz:
Nem ezt tetszett be cltr-c ctrl-v-zni véletlenül?
Szegény fideszesek. Soros már 85 éves, pár év, és meghal.
Akkor vajon ki lesz minden baj forrása? Kereshetnek egy új bűnbakot maguknak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!