Mi a véleményetek erről?
Mondjuk nem alaptalan állítások!
És szerintem igaz!
De még kíváncsi vagyok a véleményékre!
Szaniszló Ferencről annyit kell tudni, hogy egy szélsőjobboldali ideológiát követő újságíró, műsorvezető.
Moszkvai egyetemen tanult a Szovjetunióban, ezért mindent utál ami a nyugathoz a demokráciához és a kapitalizmushoz köze van. Aki látott egy részt is a műsorából, láthatja, hogy Oroszországot, Kínát és azokat az országokat dicsőíti, ahol elnyomás van, de ez még mellékes, ebben hisz ezt mondja, azonban ami a legfelháborítóbb az előttem szóló már mondta is, hogy a történelemről semmit nem tud, tudatosan a saját kitalált gondolatai által, hamisítja meg a magyar és a világ történelmet, és azok a kevésbé tanult emberek akik nem vettek elő 1x sem történelem könyvet, és nézik el is hiszik, hogy úgy is volt, ahogy Szaniszló kitalálta, népbutítás... ez a véleményem.
Kedves kérdező, kíváncsi lennék, hogy mik azok amit elhiszel amit mond és szerinted az úgy is van? tényleg kíváncsi lennék rá.
Folyton agymosásról papol, közben pedig mást sem tesz, mint megpróbálja a legdurvább agymosást...
Legalábbis abban a rövid részben, amit volt türelmem megnézni.
Primitív egy "program", hallod-e! Nem is értem, hogy lehet az ilyesminek létjogosultsága és hallgatója...
Lehet lepontozni...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!