Nem gondolnak bele az emberek hogy amit amerika csinál az terrorizmus és amit vele szemben tesznek az a jogos önvédelem?
Sajnos megint hosszú lett, annyira, hogy amíg írtam, látom egy csomó válasz, új kérdés lett. A maradék helyesírási hibákért elõre elnézést, nem néztem át újra. Ráadásul a gyk-nak is hosszú, remélem két darabban átmegy.
Szóval, ami itt következik, az # 25 ma 09:24-re válasz, hogy ne kelljen lapozni, ha már úgyis hosszú, idemásolom:
" A kérdező kommentje:
Azt magyarázd már el nekem. A magyarok nagyon sok önkritikával rendelkeznek. Túl sokkal. Mindenki jó de a magyar nem kell. Nem büszkék stb. Pedig nagy országot hódítottak meg és három négyszáz évig jól meg is voltak. A zsidókat viszont mindig elüldözték száműzték legyőzték elfoglalták még is nagyon büszkék maradtak arra hogy zsidók. Ez hogy lehet? Na meg az hogy mindenki száműzte őket. Miért száműzte őket minden egyes korszak a sötét középkor a sötét ókor a sötét legújabb kor. Mi indokuk volt rá ha ugyanolyan nép mint a többi?"
Bár eddig is túl sok idõt töltötem ezzel, de elmagyarázom. Pedig dolgoznom kéne, tudod ez is amolyan zsidó szokás, mert a Negyedik Parancsolat azt mondja: "Hat napon át dolgozzál és végezd el minden munkádat. " ( Mózes második könyve, 20. fejezet, 9. vers )
Baromi egyszerû a magyarázat: nem tudsz semmit, sõt, ami rosszabb, mindent rosszul, tévesen tudsz. Ez azért rosszabb, mert azt hiszed, tudod, pedig nem úgy van.
"A magyarok nagyon sok önkritikával rendelkeznek. Túl sokkal." - TÉVEDÉS,
pl
sokan nem látják be, hogy trianon az akkori vezetõk alkalmatlanságának, tehetségtelenségének következménye, nem holmi "nemzetközi összeesküvés".
( Mert 1. A Monarchia idején ragaszkodtak a "magyar supremaciához" ( felsõbbség ), nem mentek bele, hogy a többi nemzetiség is több jogot kapjon, pedig a magyar, bár a legnagyobb volt, de a többi összesen több volt. Ezért azok a nemzetiségek egyre ellenségesebbek lettek.
2. Tiszának tudnia kellett volna, hogy nem szabad belépni a háborúba, de megette a németek maszlagját. Sajnos, az egyszerû emberek is, pl Nagyapám, aki hallva a szarajevói gyilkosságot, azonna mondta: ebbõl vh lesz, mégis, a többiekkel együtt skandáta: "megálj kutya Szerbia, nem lesz tied Bosznia". - Megmondanád, miert volt fontos egy pesti könyvkereskedõnek, de akár egy lakatosnak, hogy mi ven Boszniával? Hány magyar élt ott?
3. Trianonban azt akárták elmagyarázni, hogy mik a magyalakta területek és hogy a magyarok milyen klassz gyerekek, ahelyett, hogy azt magyarázták volna, miért lenne rossz a franciáknak - az ami végül lett. )
sokan még mindig mantrázzák, hogy az 1940 - 45 elkövetett gazságokban a magyarok ártatlanok, minden a német mexállás miatt, mikor a konkrét gazemberségeket, kegyetlenkedéseket kizárólag magyarok, magyar csendõrök és magyar nyilas pártszolgálatosok követték el: pogromok (1938 Kisvárda, 1942 Munkács, Máramarossziget), tömeggyilkosságok (1942-ben összesen 700 zsidó halott a Délvidéken), kb. 17 ezer embert érintő tömeges DEPORTÁLÁS 1941 július-augusztusban Köörsmezõre. Akiket azután Kamenyec-Podolszkijban lemészároltak, igaz, azt már németek. )
Tehát mégegyszer: TÉVEDÉS, hogy "A magyarok nagyon sok önkritikával rendelkeznek."
"Nem büszkék" - TÉVEDÉS.
Elég sok magyart ismerek, egy sincs közöttük, aki ne lenne büszke arra, hogy magyar. Kapaszkodj, a magyar zsidó is legalább olyan büszke a magyarságára, mint a zsidóságára. Persze, joggal, 1948-49-ben az akkor kb 350 000 magyar zsidó közül töb, mint 10 000 vett részt a szab.harcban ( köztük nagyanyám nagyapja ), ha utánaszámolsz, az jön ki, hogy kb 70 nem zsidó közül 1 volt honvéd, 70 zsidó közül 2. Harcoltak, véreztek, haltak - a Magyar Függetlenségért. Az értelmetlen 1. vh-ban is sok zsidó katona harcolt a magyar hadseregben, legtöbbjük valamilyen kitüntetést kapott, voltak, akik a legmagasabbat, de legalább sebesülési érdemrendet majdnem mind. ( Nagypapa Przemyslnél sebesült )
De a lényeg, megint TÉVEDÉS amit írtál, a magyarok igenis büszkék és joggal.
"Mindenki jó de a magyar nem kell." - TÉVEDÉS.
Utazz külföldre, Aisztriába, Csehországba, Lengyelországba, Németországba, Angliába, keress munkát, meglátod, kapva kapnak utánad. Persze, ha értesz valamihez, de talán akkor is, ha nem csak betanított munkára vagy alkalmas. Bárhol tapasztalhatod, ha sorbaáll munkáért egy magya és egy nem magyar, a magyar kapja, mert tudják, rendesen el fogja végezni.
Megint csak TÉVEDÉS, hogy "a magyar nem kell."
"Pedig nagy országot hódítottak meg" - mijazhogy hódítotak? Egy nyamvadt ( fehér ) gebéért KAPTÁK. ( :P :D Ezt nehogy komolyan vedd! )
"három négyszáz évig jól meg is voltak." - ez nagyjából igaz, bár a kunokkal akadtak problémák, TÜRELMETLENSÉGBÕL: a befogadott kunok pogányok voltak, a magyarok elvárták volna, hogy úgy éljenek, mint a 200 éve keresztény magyarok. És persze gyanusították õket, mint tudjuk, ok nélkül.
"A zsidókat viszont mindig elüldözték száműzték legyőzték elfoglalták" - TÉVEDÉS.
Mint látom, nem olvastad el az elõzõt:
Igaz, Ábrahámnak ( akkor még Ábrám ) és családjának Háránba kellett mennie, miután felismerte az Örökkévalót, áldott Õ, az EGYETLEN igaz, élõ I-tent, mivel a babiloniaiak popgányok ( bálványimádók, többistenhívõk ) voltak, de késõbb visszatérhetett. Kánánba az Örökkévaló - áldott Õ - parancsára ment.
Egyiptomból nem akarták õket elengedni, ezért az Örökkévaló - áldott Õ - csapásokkal sújtotta Egyiptomot, azután már csakugyan sürgették, hogy menjenek, mert az egyiptomiak attól féltek, hogy mind meghalnak.
A kivonulás után közvetlenül rájuk ámadt amálék, egy rablóvezér, legyõzték.
40 évvel késõbb megkezdték a honfoglalás Kánaanban, néhany száz év alatt be is fejezték. Pont, mint a magyarok 2000 évvel késõbb. ( A történészek szerint a magyar honfoglalás sem néhány év alatt törétnt, hanem kb az 500-as évektõl kezdve. )
A filiszteusokkal állandó harcban álltak, hol egyik gyõzött, hol a másik. Az államalapítás után Saul ( az elsõ király ) véglegesen legyõzte a filiszteusokat, majd Dávid és Salamon alatt a térség legbefolyásosabb birodalma volt - akárcsak Magyarország 2000 évvel késõbb SztIstván, SztLászló és Kálmán alatt. [link] A térképen látatón túl befolyása a Sába birodalomra is kiterjedt, ez kb a mai Jemen.
Igaz, Salamon halála után kb 150 ével egy részét Asszíria elfoglalta, de Judával nem boldogult. Igaz, azt azután Babilónia hódította meg ( ie 586 ), de miután a perzsák meghódították Babilóniát és hazaengedték a zsidókat, évszázadokig nem bántották õket, megvoltak békében.
Mindössze egyszer akadt egy gazember, a Perzsa birodalom Hámán nevû fõminisztere, aki el akara pusztítani és persze kirabolni a birodalomban élõ zsidókat, de a zsidók megvédték magukat, ismét gyõztek, de zsákmányhoz nem nyúltak ( mivel nem rabolni akartak, csak életbn maradni ). Erre emlékezik a Purim ünnepe.
Az ie 2. század elején egy õrült uralkodó meg akarta szüntetni a zsidók vallását, azt akarta, hogy térjenek a görög Zeus központú vallásra. Ez ellen tört ki ie 167-ben a Makkabeus szab.harc, ami, igaz, majd 30 évig tartott, de teljes gyõzelemmel végzõdött, Izrael teljes területérõl kiûzék a mexállókat, Izrael újra teljesen független, szuverén állam lett, "nemzetközileg elismeve": Róma elismerte. ( Ennek a haznak legfontosabb, ie 165-ben Jeruzsálem közelében aratott gyõzelmére es a Templom ezután történt újraszentelésére emlékezik a Hanuka ünnep, hanuka = felavatás )
Igaz, a függetlenség alig több, mint 70 évig tartott, de gondolj bele: a rómaiak ellen vívott két szab.harc 4 ill. 3 évig tartott, ennyire volt szüksége a világbirodalomnak, hogy legyõzze a kb 4 - 5 milliós, akkor is kb Tiszántúlnyi Izraelt.
Összefoglalva: TÉVEDÉS, hogy "mindig elüldözték száműzték legyőzték elfoglalták".
Izrael ókori 1100 éves történelme során kb ugyanannyi gyõzelmet aratott és kb ugyanannyi vereséget szenvedett, mint Magyarország kb ugyanannyi idõ alatt, csak Izrael mindet kb 2000 évvel korábban.
Lásd be, hogy ebben a történelemben van mire büszkének lenni.
"Miért száműzte őket ... a sötét középkor"
1. a vallás - emiatt, a Vatikán követelésére mindenütt - hátrányosan - megkülönböztetõ törvényeket kellett hozni, birtokot nem szerzhettek, így maradt a kereskedelem és a pénzkölcsönzés.
2. Ez utóbbi ráadásul hivatalosan kizárólag, mert már a Tóra ( Mózes öt könyve, ami a keresztény Bibliának is a legeleje ) elõírja: "Az idegennel fizettethetsz kamatot, de testvéreddel ne fizettess kamatot" ( Mózes ötödik könyve, 23. fejezet, 21. vers ) Vagyis zsidó másik zsidótól nem kérhet kamatot, mert minden zsidó a tastvére. A keresztények ezt átvéve egymástól nem kérhettek kamatot, mert a kereszténynek minden keresztény a testvére, kamat nélkül viszont nem szívesen hiteleztek, mert ha saját maga befekteti ( pl bõvíti a birtokát, stb ) akkor hozam lesz. Így a hitelezés a zsidókra maradt, mert a zsidónak a keresztény nem testvére, kérhet kamatot, a hitelezés zsidók monopóliuma lett. Ez persze csak a hivatalos, mert azért találtak a keresztények kiskaput, pl: kamat tilos, de hálából ajándék szabad. Így aztán a Vatikán bankja lett a világ legnagyobb bankja. Csakhát a Vatikánt mégse lehetett emiatt lezsidózni. :)
3. Azok a zsidók, akik nem foglalkoztak hitellel, kereskedtek, esetleg béreltek földet, amint az ÚR parancsolta, szorgalmasan dolgoztak. Így azután vagyont is szereztek.
4. Akkor pedig nagyon egyszerû volt a nem zsidóknak ezt megszerezni, ha hoztak egy rendeletet, hogy a zsidók menjenek az országból, persze minden vagyonuk otthagyásával.
"a sötét ókor"
Az ókorban egyedü a zsidók voltak egyI-tenhívõk, vallásuk alapjában különbözött a többitõl, ez jelentõs eltérés volt, az ellenségeskedésnek ez volt az alapja.
"a sötét legújabb kor."
Magyarországon zsidóellenesség a magyarok között az 1. vh-ig NEM VOLT. Igaz, 1883-ban Istóczy megalapított az Országos Antiszemita Pártot, 1884-ben még 4,12% -ot szerzett, de a következõn, 1887-ben már csak 2,66% -ot, 1892-ben fel is oszlott.
Máshol is nagyjából ez volt, bár mindenhol akadtak, fõként tõkések, akik rájöttek, hogy a zsidó tõkést esetleg korlátozhatják azon a címen, hogy zsidó és akkor kevesebb a versenytárs. Ehhez persze kellettek propagandisták, hogy a korlátozáshoz megegyen a támogatás. Az meg volt, hisz tudjuk, van az a pénz, amiért egy csirkefogó, aki dolgozni lusta, hajlandó mindenfélét összehordani, amivel átb@ssza, akit lehe, pl az olyanokat, mint Te, akik keveset tudnak, azt is tévesen.
Még komoly szakemberekkel is elõfordult, hogy a zsidókban látták a tarsadalmi problémék okait, pl Marx elsõ megjelent mûvének a címe az volt, hogy Zur Judenfrage ( A zsidókérdéshez ). Ennek második részében pl ezt írja: "Mi a zsidóság világi alapja? A gyakorlati szükséglet, a haszonlesés." - hmm ... eszerint Polgár Tamás ( Tomcat ) zsidó, mert boltja van, ahol pólókat egyebet árul, vagy gondolod azért, hogy vesztesége legyen? De zsidók õk is: [link] , hacsak nem haszon nélkül akarnak mûködni, amit 2lek. De nyilván zsidó a qtyqruty is, ahol a hirdetésüket láttam több m+as, nyilvánvalóan szintén zsidó bolt hirdetése mellett.
Szóval a szamárság az szamárság, akkor is, ha Marx írja. Más kérdés, hogy ez elsõ megjelent mûve volt, késõbb, amikor a Tõkét írta, már rájött, hogy amit ebben a zsidókról írt, az valójában a kapitalizmus, a tõkés, teljesen függetlenül attól, hogy zsidó, német, angol, vagy francia. Egyébként késõbb, amikor Marxnak nem ment igazán jól és anyjához fordult segítségért, anyja azt mondta: "fiam, ne írd A Tõkét, hanem teremtsd elõ!"
Az 1. vh után a vesztes országokban bûnbakot kerestek, erre kíválóan alaklmas volt a zsidó. hitler valamitõl megzakkant, talán a felvételi bizotságban, mely nem vette fel festõmûvész tanulónak, voltak zsidók, vagy más, nem tudni, de elkezdte gyûlölni a zsidókat, azután egész õrült tervét úgy állította be, mint a zsidók és a kommunizmus elleni védekezés. Ez a védelem valójában abból állt volna, hogy Európát és Oroszországot ( tokkal vonóval ) német uralom alá vonja, a nem németek mind másodrendûek lettek volna, a szlávok, de a magyarok is majdhogynem rabszolgák.
Ehhez elõvették a cári titkosszolgálat, az ochrana által készíttetett propaganda hamisítványt, a "cion bölcseinek jegyzõkönyveit", amirõl maga II. Miklós, minden oroszok cárja azt mondta: õ útálja a zsidókat és szeretné kitenni õket Oroszországból, de ezt azért mégse. Mivel szerinte is nyilvánvaló volt a hamisítás és a tartalom ostobán hazug volta. A másik ilyen volt hitler mein kampfja.
Máshol persze más volt, de a lényeg közös: a bajokra bûnbakot kell találni és azt senki se a saját hülyeségében keresi, hanem másutt.
A zsidók erre kíválóan megfelelnek, mivel a bûnbakkeresõk ugyanazt a hülyeséget modják, mint Te, hogy ugye, régen is mindenhol. Igen, mint írtam, hogy miért.
Végül jegyezzük meg, hogy a történészek szerint a középkor nem volt annyira sötét, mint régebben ( a 20. sz. elején ) vélték.
Az ókort már régen sem tartották sötétnek
"ugyanolyan nép mint a többi" - ez IGAZ.
Maga az Örökkévaló - áldott Õ - tette Ámosz próféta szájába ezeket a szavakat: "Nem olyanok vagytok-e elõttem, Izráel fiai, mint az etiópok? - így szól az ÚR. Én hoztam ki Izráelt Egyiptomból, a filiszteusokat meg Kaftórból és az arámokat Kírbõl!" ( Ámosz próféta könyve 9. fejezet, 7. vers )
Amibõl az is kiderül, hogy már 2800 évvel ezelõtt is lehettek az akkori zsidók között olyan hülyék, akik többnek gondolták magukat, ezért figyelmeztette õket így az Örökkévaló, áldott Õ.
Nagyjából ennyi.
Javaslom, fuss neki néhányszor, mert egyszerre sok lesz Neked. És persze, ha ennyit sikerült nagyjából megérteni, ne gondold, hogy már eleget tudsz, mert ez csak egy rövid áttekintés.
( folytatás, javaslatok )
Javaslom, fuss neki néhányszor, mert egyszerre sok lesz Neked. És persze, ha ennyit sikerült nagyjából megérteni, ne gondold, hogy már eleget tudsz, mert ez csak egy rövid áttekintés.
Ajánlatos elovasni a Bibliát elejétõl végéig, a Mózes elsõ könyvétõl a Jelenések könyve végéig. ( Hogy fogalmad legyen az európai kultúra alapjairól ). Aztán néhány megbízható történelemkönyvet, pl a magyar történelemrõl Hováth Mihály munkáit ( Magyarország történelme ( 1823-ig ), Huszonöt év ( 1823-1848 ), A Függetlenségi harcz ( 1848-49 ) ), sajnos a kvetkezõ évtizedekrõl csak rövidebb tanulmányai vannak. Egyébként rkat püspök volt, mellesleg a Batthyány Kormány vallás és közoktatásügyi miniszterre. Emiatt kesõbb Bécs nem igazán rokonsznvezett vele. [link] ; [link] ; [link] ; Vagy Hóman Bálint - Szegfû Gyula munkáját - ez az 1. vh-ig. Hóman szintén vallás és közoktatásügyi miniszter volt a Horthy korszakban, '45 után bedutyizták. Nem biztos, hogy kommunista volt, az sem, hogy zsidó. [link] ; vagy Szilágyi Sándor [link] ( 1898 ) ; Bánlaky József - A magyar nemzet hadtörténelme [link]
Ami a magyar zsidókat illeti, 1940-ben jelent meg a Magyar Hadviselt Zsidok alanyalbuma, mely felsorol sokat az 1. vh katonái közül, a monoriakról szóló elérhetõ a neten: [link]
Világtörténelem ( 19. sz. végéig ): Marczali Henrik nagy képes világtörténet - [link]
Egyebek: ha valamirõl nem tudod mi, ha arról már tudtak a 19. sz-ban, legjobb kezdetnek a Pallas lexikon [link] újabbak ( Magyarország ) pl [link] ; aztán persze a wiki. Nem mindig megbízható, de van benne forrás. Sokszor olyan, ami nincs a neten, akkor könyvtár.
Nem kifogás, ha nem tudsz angolul, a gugli lefordítja: [link] persze, soxor sületlenséget, de van szótár, amivel lehet "lektorálni": [link] ; [link]
Elismerem, ezt is fárasztó lehetett végigolvasni és fárasztó, olykor unalmas tanulni.
Különben is, aki tanul, az hülye.
De a ki nem, az is marad. :)
Puff neki, muszály még néhány ( remélem tleg csak néhány ) szó.
1) # 27 ma 14:25 : nemtom, melyik összefoglalása gondolsz, ha a töri, azt én írtam és kössz az elismerést, de # 26 ma 14:09 -et, ami nagyon jó, azt más. ( Nem vok köztársasági elnök, hogy más tollával dicsekedjek :) )
2) "A világ nem jó hely."
Hmmm ... "A világ veszélyes hely. Nem azok teszik azzá, akik a gazságokat elkövetik, hanem, akik ezt szólanul, tétlenül elnézik." ( Albert Einstein )
Am azt tudtad hogy Horus koppintása Jézus.
Szüzen fogant
dec 25 én született
csillag jelezte születését
3 király imádta
12 tanítvány
csodákat tett
elárulták
3 napig halott volt
feltámadt
Ha az erdekel, hogy mi a zsido vallasban az, aminek SEHOL SEMMI ELOZMENYE NEM VOLT,
akkor az az egyetlen, ELVONT ISTEN gondolata.
Vagyis egy Mindenhato, aki mindenutt egyszerre ott van, mindent tud, erez, mindenre hatassal van, megsem FIZIKAI letezo, nem lehet abrazolni, meg elkepzelni sem. Minden elozo isten valamilyen szinten balvany (az egyiptomiak szarnyas napkorongja pld), vagy fizikai letezo, mint pld a gorog istenek.
Tévedsz. Egyiptomban ez is volt. "Nevének eredeti jelentése „Az elrejtett” vagy „Aki rejtve van” volt, de hívták „Egyetlen”-nek is. "
Ámon isten.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!