A hunoknak nem volt egyáltalán semmi közük a magyarokhoz?
Mint ahogy a magyarok is 7 törzsből, a kabarokból és a székelyekből álltak össze, úgy a hunok is a maguk idejében egyesítettek sok sztyeppei népet, akik fölött Attila uralkodott.Ebbe bőven beleférünk mi is.
Nem véletlen, hogy halálával a hunoknak nyoma veszett.
Pedig dehogy veszett nyomuk! Megvolt az mind, csak ki-ki ment a dolgára, már nem volt ki összefogja őket.
Köszönöm a válaszokat!
Szóval akkor azért volt közük egymàshoz...
Ugye van a finnugor származási elmélet mellett másik verzió is, ami szerint nemcsak közünk van hozzá, hanem egyenesen leszármazottai vagyunk azoknak a népeknek.
Ez a verzió egyre népszerűbb, sőt állítólag egyre több rá a bizonyíték is.
Sőt, hallottam már olyan elképzelést is, miszerint az asszírok is, meg minden arámi nyelvet beszélő népcsoport a rokonunk, így tulajdonképpen Jézus is a mi népünk szülötte...
Mivel történelem, ezért sok verzió van. Kérdés melyik források hihetők és melyikben tudsz hinni. :)
szerintem is van rokonság a hunokkal, de kár belekeverni Jézust a nemzetiségi kérdésbe!
Jézus nem volt se zsidó, se magyar, se persza! Jézus Istentől származott, mindegy ki szülte őt meg, az csak egy "béranya" volt mai nyelven szólva!
10:13
"Bármi, bárki lehet a rokonunk, nyenyecek, nyünyücök, hanysik, manysik, finnek, akárkik, de nem a hunok. "
Mivel a hunok nyelve teljességgel ismeretlen, milyen alapon jelentenéd hát ki, hogy a magyar nyelv rokon vele??? :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!