Magyarország, Szlovákia, Románia és Bulgária azért ilyen szegény az Európai Unióban, mert legnagyobb részt ezekben az országokban élnek cigányok, akiket el kell tartani?
Üdv!
Éppen Lengyelországról olvasgattam és a KGST óta sok mindenben fejlődtek, míg ellentétben mi és sok más ország, ahol nagy számban vannak cigányok a visszafejlődés jeleit mutatja. Persze 90-óta a lengyel vezetés általánosságba véve nem lopkodta szét pofátlanul saját államukat, de szerintetek vajon a putris cigány tömegek tartják-e vissza részben az említett országokat a fejlődésben?
Elég erősen befolyásolnak minket a cigányok mivel szétlopják a magyar tanyavilágot, utcán ami vas azt kiszedik, kertekbe betörnek és leszüretelik a terményt, betörnek mindenhova,
kirabolnak minket az utcán, szétszedik a villamost, metrót, buszokat szóval sok veszteségünk van miattuk ja és mi pénzt
dobtunk ki az ablakon a támogatásra, segélyre, felzárkóztatásokra, szóval ha nem lennének az ország is élhatőbb hely lenne.
Nem.
Magyarország és Szlovákia belépéséig például a görögök voltak az abszolút sereghajtók, és jelenleg megint nem állnak jobban az említett országoknál.
Ezt nem lehet egyetlen okra (esetünkben: romák) visszavezetni.
"Itt 25 éve 10% roma lakott"
Ezt azért egész Magyarországra vetítve kétlem. A becslések (tehát NEM a népszámláláskori bevallás) szerint manapság van kb. 8-10% roma a tízmilliós lakosság körében.
Vidéken, egyes régiókban, egy-egy falusi környezetben viszont állhat (és tudomásom szerint áll is) amit mondtál.
Nem feltétlenül, de van köze hozzá.
Leginkább a politikusi korrupció óriási jelenléte az oka, hogy ez a négy ország ott tart ahol...
Csak Magyarországon legalább százmilliárdokat sikkaszt el a fidesz kormány az EU-s fejlesztési forrásokból évről-évre...............
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!