Hogy lehet Kína Demokratikus Népköztársaság amikor kommunista diktatúra van ott?
Olvastam egy termék címkéjén , hogy származási hely : Kínai Demokratikus Köztársaság .
Hogyan lehet demokratikus ha ott kommunista diktatúra van ?
10-es (meg mindenki, aki lepontozta az 5-öst):
Kommunista diktatúra tényleg nem létezik, ha valahol kommunizmus lenne, ott nem is lehetne diktatúra, mert a kommunizmus lényege a nép hatalma, az, hogy nincsenek társadalmi osztályok, tehát diktatorikus vezetés sincs. Az, hogy valamikor régen léteztek errefelé úgynevezett kommunista diktatúrák, az semmit sem jelent. Azok diktatúrák voltak, de a kommunizmushoz közük sem volt. És itt nyilván ideológiákról beszélek, engem k.rvára nem érdekel, hogy 1. Azok a pártok és emberek, akik akkor hatalmon voltak kommunistázták (vagy szocialistázták) magukat 2. Azok az emberek, akiket 30 éve elpic$áztak a rendőrök a cpg koncert után, most szitokszóként használják a 'kommunista' jelzőt. Annak annyi köze volt a kommunizmushoz, mint most Kínának, vagy amennyire Kínának, Észak-Koreának, vagy Vietnamnak köze van a népi (vagy egyáltalán bármilyen) demokráciához.
03:20
Ütött. :D:D:D
Amúgy érdekes, milyen trükköket vetnek be, hogy valahogy visszaszivárogjanak a hatalomba...
Először szétszakadoznak, majd mikor kellőképpen módosult az emberek tudatában, hogy már külön-külön pártokat alkotnak, akkor egy "hatalmas, összellenzéki tömörülés" látszatát keltve egybefogják az MSZP minden vadhajtását (Mesterházy MSZP-je, Gyurcsány DK-ja, Bajnai Millája), és így próbálják erősnek mutatni magukat. Valójában nem csináltak mást, mint az egykori szoci miniszterelnökök újra összeálltak.
Kedves 13:02-es válaszoló, ajánlom neked Hahner Péter könyvét, az "újabb 100 történelmi tévhit"-et, annak is a 89. fejezetét, miszerint:
"- A marxista tanítás megvalósítására tett kísérlet nem vezet feltétlenül elnyomó rendszerekhez."
Részletesen kifejti, hogy ez miért nem igaz. Hogy ami volt, az valójában nagyon is megvalósult, papírforma szerinti kommunizmus, annak minden velejárójával, központi államosításokkal, meghatározott tervgazdasággal, TSZ-ekkel, a társadalmi osztályok akár erőszakos eltörlésével, és igen, az egypártrendszerrel. Marx ugyanis azt mondta, hogy szükség van egy szervezetre (ha úgy tetszik, párta), ami nem engedi eltévelyedni a népeket a proletarizmus útjáról.
És bele volt kódolva a Szovjetunió erőszakos terjeszkedése is, a "világforradalom" nevében.
Ez csak egy divatos eufemizmus, hogy valójában "nem volt kommunizmus", azok ültették el ezt a marhaságot a köztudatban, akik nem bírnak lemondani ideológiájuk imádatáról, de tudják, hogy az embereknek semmi igényük rá a tapasztalataik után.
Ezért volt ez a magyarázkodás, hogy "ez még csak szocializmus, még csak egy átmeneti időszak, még vannak nehézségek, de majd jön a kommunizmus, és akkor tényleg szuper lesz minden."
Pont mint Kubában, ahol papíron még mindig "tart a forradalom", hiszen azt ígérték, hogy a forradalom után tök jó lesz, és lám, nem lett jó, ezért kell hitegetni az embereket, hogy nem ért véget a forradalom, még dolgozni kell és tűrni.
A kommunizmus ez.
Alapjaiban lehetetlen. Nincs olyan, hogy minden ember egyenlő. Mindig lesznek tehetségesebbek, szorgosabbak, lustábbak, gazdagabbak és szegényebbek. Nincs olyan, hogy anarchia, ahol teljesen hiányzik a rendőrség, a bíróság, az önkormányzatok. A TSZ is egy ostobaság, ahol "mindenki a közösbe termel, majd érdemei szerint kap belőle", hiszen ha mindenki a maga termését tarthatja meg, az eleve érdemei szerint van elosztva, mert a termény mennyisége a munka minőségét mutatja. Annak sincs semmi értelme, hogy előre meghatározzák, miből mennyit kell termelni, ha van rá igény, ha nincs. Ahogyan annak sem, hogy az ügyvéd kapáljon, a munkás meg bíráskodjon, mert az eredménye az lesz, hogy mindketten éhenhalnak.
A kommunizmus egy alapjaiban bukott eszme.
Atomnindzsa, te kambodzsi vagy? mert ha nem akkor egy...
miért sértett az téged, hogy rámutattam az egyetlen létező volt igazán kommunista országban történtekre, a vörös Khmerek "demokratikus Kambodzsájára"? Ilyen alapon én meg levétehetném a te összes hozzászólásodat, mert a kommunizmus védelmével szélsőséges ideológiát propagálsz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!