Mi a véleményetek az elit egyik tervéről, a népességcsökkentésről?
Ez nem terv. Már zuhan a népesség, és szerintem a legjobb esetben is ötmilliónál, ha megáll.
A legrosszabban megáll ugyan, de cigánycsemetékkel lesz teleganézva az ország.
Nem értek vele egyet.
De még csak 22 éves vagyok, egyelőre még nem teszek ellene.
Majd néhány év múlva.
Elolvastam a kérdés címét, és tudtam hogy ki tette fel..
Ezt az egész népességcsökkentés -kérdést, úgy teszed fel, mintha bizonyítékokkal alátámasztott dolog lenne.
Amúgy meg, van benne ráció, mert előbb utóbb túl növünk a Földön, és akkor már késő lesz gondolkodni hogy de jó lett volna visszafogni a növekedést.
Iszonyat sok bizonyíték van ám erre.
Hallgassad Drábik János előadásait,maga az ember talán nem hiteles. DE, a források ahonnan veszi a mondandóját azok igen!
Amúgy, mindenhol más-más dologgal próbálkoznak.
Itt Európában nem kell vírust terjeszteni, mert már média-propagandával sikerült egy kozmopolita életmódot elterjeszteni, meg egzisztenciállisan is úgy állnak a dolgok, hogy nem tud az ember gyereket vállani.
Az AIDS bizonyítottan laboratóriumi körülmények között született. Az ember már a megjelenése óta baszik, erre megjelenik egy halálos betegség amely nemi úton terjed? Érdekes...
Vagy ott a SARS vírus amely érdekes módon, ázsiaiakra halálosabb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!