Igen, mert
- egyrészt egy nehezen mozduló, béna szervezet;
- másrészt a legkisebb gondjuk is nagyobb ennél;
- harmadrészt most Mo lesz az EU soros elnöke, és ezért se akarnak botrányt.
De ez csak az érem egyik oldala. Azért az EU és a vele szövetkezet nagytőke mégiscsak sokkal erősebb egy Orbán Viktornál. És mivel Orbán vérig sértette őket, meg fogják találni a módját, hogy betartsanak neki. Lesz még itt válsághullám, amikor rá fog szorulni a pénzükre, de nem adnak stb. És akkor bizony régen rossz lesz neki, de méginkább nekünk.
Ez a pártállami önkény, ami Mo-on elkezdett kiépülni egy lassan ölő méreg. Ezt azoknak mondom, akik szerint a lakosságnak nem fontos a szabadság, csak legyen mit enni. De ettől lassacskán ennivalóból, munkahelyből és más javakból is egyre kevesebb lesz. Az EU Orbánékkal ellentétben, egy diplomatikus testület, amíg embert nem ölnek, addig nem megy nekik látványosan, de lehet, hogy még akkor se, viszont a bizalom és az együttműködés megvonása, az önmagukban alig észrevehető kisebb-nagyobb büntetések sorozata elég lesz ahhoz, hogy kicsinálják az országot.
"Most olvastam, hogy mekkora világbotrány lett belőle. Pl. a luxemburgi külügyminiszter diktátornak nevezte Orbánt. Ilyen még nem volt!"
Ja, ez a luxemburgi külügyminiszter volt az is, aki Sárközynek is nekiment, amikor helyretette Franciaországban a cigányokat. Talán utána kéne nézni egy kicsit, ki mellé is álltok be.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!