Mit szóltok hozzá hogy lassan vége a woke-világ uralmának, és ebben Orbán Viktornak is vezető szerepe lehet?
Javier Milei argentin elnök a woke-kultúra ellen alakult összefogást méltatta a davosi Világgazdasági Fórumon.
„Lassan kialakult egy nemzetközi szövetség azokból az országokból, amelyek szabadok kívánnak lenni” – hangsúlyozta Milei, felsorolva a szerinte a baloldali progresszivitás felszámolását szolgáló szövetséghez tartozó vezetőket. Az argentin elnök többek között Orbán Viktor miniszterelnököt, Donald Trump amerikai elnököt, Giorgia Meloni olasz kormányfőt és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt említette.
Addig nem leszünk képesek a fejlődés útjára lépni, míg ezt az ideológiát nem távolítjuk el kultúránkból, nyugati társadalmunkból, sőt az emberi fajból” – jelentette ki.
"Ez csupán csak elterelés a valós problémákról. A világ gondjai nem itt kezdődnek."
A világnak mindig is voltak és mindig is lesznek gondjai. A woke marhaság ezek közül éppen az egyik gond.
"szabadok kívánnak lenni"
Nagyon jó ha az ország szabad, a lakóinak meg kuss a neve, a nők tenyészkancák, a szexuális kisebbségek meg mintha sose léteztek volna..
"Nagyon jó ha az ország szabad, a lakóinak meg kuss a neve, a nők tenyészkancák, a szexuális kisebbségek meg mintha sose léteztek volna.."
Jajj hagyd már a libsi sírást. A világnak elege van már a bunkóságaitokból.
Na nehogy már a kissebség gyakoroljon hatalmat a többség felet. Mert miért is? Mert csak!
"Hatalmas segítség ez a magyar családoknak! Ja nem."
A külföldi politika kategóriában vagyunk haver.
Donald J. Trump amerikai elnök videokapcsolaton keresztül vesz részt egy interaktív párbeszédben a résztvevőkkel. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pedig személyesen lesz jelen.
A találkozó résztvevői között megtalálható António Guterres, az ENSZ főtitkára, Ngozi Okonjo-Iweala, a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatója,
valamint Kristalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója is.
A WEF közlése szerint a konferencián mintegy 3000 vezető vesz részt több mint 130 országból, köztük 60 állam- és kormányfő, a teljesség igénye nélkül:
Ding Xuexiang, a Kínai Népköztársaság miniszterelnök-helyettese,
Javier Milei, Argentína elnöke,
Olaf Scholz, Németország szövetségi kancellárja,
Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke,
Cyril Ramaphosa Matamela, Dél-Afrika elnöke
Pedro Sánchez, Spanyolország miniszterelnöke,
Karin Keller-Sutter, a Svájci Államszövetség elnöke, szövetségi tanácsos, a szövetségi pénzügyi tárca vezetője;
Nikol Pashinyan, az Örmény Köztársaság miniszterelnöke;
Ilham Aliyev, az Azerbajdzsáni Köztársaság elnöke;
Alexander De Croo, Belgium miniszterelnöke;
Mostafa Madbouly, Egyiptom miniszterelnöke;
Abdul Latif Rashid, Irak elnöke,
Simon Harris, Írország kormányfője;
Isaac Herzog, Izrael elnöke;
valamint Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke.
A WEF kiemelten fontosnak tartja az üzleti szektor részvételét: több mint 1600 üzleti vezető, köztük több mint 900 vezérigazgató és elnök vesz részt a találkozón.
Csak egy nevet nem látok: Orbán Viktor világvezető úrét.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!