Trumpot a Grönlandi, Panama-csatornai kijelentések után is olyan békepártinak tartod, mint amikor azt mondta, hogy az Ukrajnai háborút be kell fejezni az emberáldozatok miatt?
Figyelt kérdés
tegnap 15:15
A kérdező szavazást indított:
Igen, békepárti, Amerikának járnak ezek a területek
Nem, ezen kijelentések után kiábrándultam belőle és nem hiszem el, hogy békepárti
Mindif is tudtam, hogy nem érdekli a béke, nem csodálkozok, hogy ilyen kijelentéseket tesz
15 szavazat
1/7 anonim válasza:
Lesz mit magyarázkodniuk a fidesz propagandának.
3/7 anonim válasza:
Nyugi, Trump meg fogja venni az eszkimókat kilóra, nem kell erőbevetéstől tartani.
4/7 anonim válasza:
#3 igen lehet, de ennek a területfoglalási játszadozásnak sosincs jó vége. Jól fel fog bomlani ez a nyugati tömb így. Nem is értem, hogy választhatták meg Trumpot, nem 1-2 hülyeséget csinált 2016-2020 között.
5/7 anonim válasza:
Az az igazság, hogy a nyugati világ USA-n kívüli részének már kellett egy alapos seggbe rúgás, mert nagyon bepuncult. A NATO gyakorlatilag annyit jelentett, hogy az USA a többi tag testőre és most ez üt vissza. Nem egyenrangú volt a viszony, hanem alárendelt. Európának már régen visszakellett volna venni a vezető szerepet a világpolitikában és gazdaságban, de egyre mélyebbre ásta magát. Talán ettől majd kijózanodik.
6/7 anonim válasza:
Igazából full egyetértek #4-essel.
Az egész világ arra húz, hogy lesz USA-Kína-Oroszország-EU (és egyéb) régiók, amik minimum gazdaságilag egymással full ellenségesek, majd amint geopolitikailag oda jutnak meg is tizedelik és megszállják a másikat.
Az igazi kérdés - most amíg viszonylag béke van - hova költözzön az ember, hogy hosszabb távon biztonságba maradjon. Legyünk őszinték, ha beindul az igazi kemény USA-Kína vámháború, amiben az EU-t is büntetik, miközben Oroszország keletről esik neki Európának, az USA meg Grönlandtól elindul, és akkor délről jönnek akik, itt sok jövő nincs a klasszikus európai gondolatiságnak. Marad egy félig megszállt, gazdaságilag földbeállt kontinens, menő kulturális emlékekkel.
7/7 Jeffrey Spender válasza:
Panamának Manuel Noriega megbuktatásával 1989-ben fel is oszlatták a hadseregét, bármiféle jogutód nélkül.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!