A republikánus pártnak nem lenne most több esélye, ha a felbújtó Trumpot nem engedték volna vissza megint a hatalom közelébe?
Most az egy dolog, hogy 34 vádpont alatt van elítélve, meg hogy 2021 január 6-án nem ítélte el a Capitolium elleni lázadást, d eugyanakkor rengeteg republikánus is kihátrált mögüle.
Liz Chaney, Mike Pence alelnöke, George Bush stb.
A demokraták az egész kampányukat Trump lejáratására építették fel. Emellett kb egy nagy témajuk van, az abortusz, amivel az időközi választáson 2022-ben is jól szerepeltek. Ha Trump most nem lenne, a repubkikánusok sokkal jobban tudnák tamadni a demokratákat. De valahogy nekik mégse Niki Haley kellett, hanem Trump.
"kiszámíthatatlan"
Populista, mint Orbán. Azért beszélnek össze-vissza, mert mindig azt mondják amit a szavazóik hallani akarnak, illetve igyekeznek mindenféle szélsőségesnek egyszerre megfelelni, ezért kénytelenek ilyet is-olyat is mondani állandóan.
Azért azt kijelenteni, hogy a demokraták az egész kampányukat csak Trump lejáratására építették volna fel, elég merész. Trumpra volt inkább jellemző magatartás a személyeskedés pl. ő szebb mint Harris, hogy csak egyet mondjak a sok közül. Erre tudtommal nem is reagáltak, vagy az, hogy idiótán nevet Harris, és egyebek.
Én örülök Trump indulásának, mert így a demokratáknak nagyobb esélye van nyerni, és különösen örülök Biden újraindulásának, valamint visszalépésének. Valószínűleg ha eleve nem Biden indult volna (úgy értem, ha az előválasztáson nem ő lesz a nyertes), akkor Trumpnak esélye se lett volna a republikánus előválasztáson, viszont ő képtelen visszalépni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!