Miért nem hoz létre valaki itthon is egy olyan programú pártot mint amilyen a Német Szociáldemokrata Párt?
Azok közül a pártok közül amiknek a programját ismerem Európán belül talán a Német Szociáldemokrata Párt kormányoz a legjobban, Angela Merkel kormányzása alatt is jó volt a helyzet, bár ő csinált migráns hálót az országból. De mint benne, mint Scholzba az a jó, hogy mint az EU-t, mint Putyint képesek bizonyos dolgokban támogatni. De a betegesebb dolgaikban mindkettővel képesek szkeptikusak is lenni. Tehát a párt eredetileg inkább baloldali de a vezetőik, főleg Scholz ő inkább egy igazi centrista ideológiát támogató ember, ez az igazi jó középút. Nem az amit az itthoni “centristák” művelnek mint a Tisza és Momentum, ezek túl agresszív pártok a Momentum ráadásul betegesek neolibsi is vagy vannak azok a pártok amiknek kb programjuk sincs ilyen az MKKP, 2RK, NP ezek is inkább centrista pártok. De az MKKP viccpárt maradt, Jakab ugyan felszólal néha bizonyos ügyekben de a pártjának még mindig nincs nagyon programja meg ő közelebb áll a mérsékelt jobboldalhoz, Vona meg ahogy látom szinte semmit se csinál.
Amióta Scholz van hatalmon, azóta legalább a migránsokkal szemben is nagyobb a szigor ott, bár még mindig Németországba mennek sokan de ezt Angela cseszte el anno, az ország is liberális ugyan de közel nem olyan beteges módon mint pl Belgium, Franciaország a közbiztonság is sokat javult azóta sokan mondják, hogy az ott veszélyesebbnek számító helyek sem gázabbak mint itthon Pest vagy néhány egyre inkább lealjasodó település. De itthon is vannak olyan hazug hírportálok akik azt állítják, hogy Németország maga a pokol. És Németországba az emberek sincsennek halálra dolgoztatva mégis, sőt még sok munkanélküli is kap bőven annyi támogatást amiből megtud élni, ezzel is csökkentik legalább a migráns bűnözést is, aki pedig dolgozik és 30-35 felett van az meg itthon gazdagnak számítana. Ezzel is megmutatva, hogy a Szocializmust is lehet jól, valóban demokratikusan is csinálni nem úgy ahogy Gyurcsány meg Donát akarja. Az SPD jóban van mindkét oldallal mégis nemzeti tud lenni.
De Németország az AfD vagy Die Linke pártokkal is jól járna. Az utóbbi pártnak túl jó a programja ahhoz, hogy olyan kevés legyen a támogatásuk amilyen. Viszont a Kereszténydemokrata Unió pártot megválasztaniuk halálos ítélet lenne. Tehát vagy maradjon SPD vagy ha nem akkor kerüljön hatalomra az AfD helyettük a Die Linke meg szerintem mostanában úgyse fog.
Ezért nem fog az AfD csinálni semmit. Mert ők a késelésekből élnek. A tory-k sem csináltak semmi a briteknél 14 évig. Aztán a képmutatók a Munkáspárttól várják el, hogy pár hét alatt megoldják, amit a tory-k 14 év alatt nem hogy nem tudtak, de nem is voltak hajlandók megoldani. Kellett a kapitalistáknak az olcsó munkaerő.
Valószínűleg nem nyer az SPD, bár a múltkor is nagyot hajráztak. A kormányban valószínűleg benne lesznek.
Szükség lenne egy ilyen kormányra Magyarországon. Az árszabályozás hiánya miatt durván elszálltak a megélhetés költségei. Berlinben például a szociáldemokraták albérletárplafont is bevezettek, amire szükség is volt, mert a lakosság 80%-a kénytelen volt a fizetésének kb a felét csak albérletre költenie. A szociális intézkedések Magyarországon is szükségesek lennének.
Hogy miért nem alakul Magyarországon ilyen párt? Magyarország sajnos teljesen neolib lett, már a legapróbb, legjelentéktelenebb szociális intézkedések esetén is kommunizmust kiáltanak. Miközben ezek Nyugat-Európában teljesen természetesek. Nagyon sok ellenzéki a Fideszt is jobbról támadja, mert szerintük a Fidesz balos, ami nyilván viccnek is rossz, de Magyarországon sajnos az ellenzékiek többsége is vérjobber. Ami kicsit is szociális, ami kicsit is jó az embereknek, az nekik már kommunizmus. Ezért tartunk itt, és ezért nem fogunk ebből a pöcegödörből kimászni. Vagy marad a Fidesz, vagy jön egy őket jobbról támadó párt, ami a levegőt is privatizálná. Mert nem elég nekik, hogy az élelmiszerárak, ingatlanárak stb az egekben, családban meg egyre kevesebben gondolkodnak, mert a saját maguk eltartása sem könnyű feladat.
Nagy változás itt tényleg csak egy szociális párttal lenne, de ahhoz szemléletmódra lenne szükség az emberek részéről is. A neolib dogmgákat meg el kéne már felejteni.
Egyetértek veled, az utolsó bekezdést kivéve. Az AfD és a Linke két szörnyű párt. A kriptonácik és a komcsik.
Merkel nemcsak a migránskérdést rontotta el. Szegény Scholz most próbálja eltakarítani a romhalmazt, amit Angi összehozott. Mivel ez rövid idő alatt lehetetlen, ezért rázúdult a népharag. Pedig szerintem is jó politikus és emberileg is szimpatikus, ami elég ritka politikuséknál. Nálunk is jó lenne egy hasonló. Egyedül Jeszenszky Géza centrista és mérsékelt, a többi riasztó. Orbán, Toroczkai, Gyurcsány, egyik rosszabb, mint a másik. Magyar Péter meg a legrosszabb lenne, az szerintem egy pszichopata.
A németeknél érdekes mód több a szimpatikus politikus, a köztársasági elnök, Steinmeyer is az, a volt elnök, Gauck is.
Scholz népszerű volt a választások előtt, és sokakat megnyert a CDU szimpatizánsai közül is. Tulajdonképpen ezzel nyerte meg a választást, hogy az embereket jobbközépről áthúzta balra. A problémát többek között Ukrajna féktelen támogatásában látom, amire rettenetesen sok pénz elmegy, miközben a várt szociális projektek elmaradnak. A 4 napos munkahetet sem vezették még be, pedig ez is napirenden volt.
A megoldás az SPD vezetésének gatyába rázása lenne. Elképesztő, hogy lélektelen technokratákat választanak meg a párt élére, miközben a párt szakszervezetei között meg lánglelkű emberek vannak, akik a lehető legkedvezőbb munkakörülményeket harcolják ki németek millióinak. A párt vezetőségében meg sótlan alakok vannak.
25.: Nem tudom, jó lenne-e a négynapos munkahét. Inkább a napi munkaidő limitálása a jobb megoldás. Te Németországban élsz? Azért kérdezem, mert nagyon képben vagy a német szakszervezeti témakörben.
A német gazdaság bajban van. Ez nem Scholz hibája, mert több évtizedes folyamat eredménye. Én pl. támogatom a környezetvédelmet, de amit a német zöldek művelnek, az arra jó pálda, hogy az álmodozás hogy készíti ki a gazdaságot. Még Merkel volt a kancellár, amikor néhány éve figyelmeztették a németeket, hogy komolyabb áramkimaradás lehet télen és pl. mécsesekből csináljanak a szobában kis fűtőtestet. A zöldek hatalmas atomenergia-ellenesek, aminek az a következménye lett, hogy Merkel elrendelte, le kell állítani az ország összes atomerőművét kb. 10 év alatt. Közben Putyin talán részben emiatt is behálózta a németeket egy újabb nagy vezetékkel, amit az ukránok fel is robbantottak pár éve. Ezzel bilincset tettek a németekre, Putyin hatalmi vágya megint kicsit kielégült. Jött az ukrán háború, a németek rögtön bajba is kerültek az energiával. Merkel közben lelépett, utódjára hagyta a kínlódást (szerintem pont ezért nem indult újra a választáson, mert érezte, sok mindent elrontott és romlani fog a népszerűsége, ha marad).
A zöld energiapolitika a gyakorlatban megvalósíthatatlan, az ára a német gazdaság komoly visszaesése. Pláne, hogy az alkancellár-gazdasági miniszter Habeck egy irodalmár, zöld álmodozó, akinek nincs gazdasági végzettsége. Elég rossz vélasztás volt erre a posztra, pedig Scholz egy okos, szimpatikus ember szerintem, de ez a minisztere nem a legjobb választás volt.
Amúgy Magyarországra is elkelne egy ilyen SPD, mert botrány, ami van. Emberek sokkal többet dolgoznak, mint a nyolc óra, tönkremegy az egészségük az agyonhajszolás miatt. Itt nincs valódi szociáldemokrata párt, csak álbaloldali, meg posztkommunista politikusok vannak, akikből a legnagyobb kapitalista lett.
#26 Igen, szakszervezeti tag is vagyok. Teljesen igazad van, a napi 8 órás munkaidő nagyon sok helyen már csak formális, a valóságban sok helyen többet dolgoznak ennél napi szinten az emberek, arról nem is beszélve, hogy a túlórákat sok esetben nem fizetik ki.
A 4 napos munkahét ötletét azért szokták favorizálni, mert a napi munkaidőlimittel könnyen csalhatnak a munkáltatók. Nem tartják be, nem fizetik ki a túlórát, vagy ha bevezetik a munkaidő mérését és pontosan kifizettetik velük a túlórákat, akkor a munkaidő alatt komolyabban ellenőrzik a dolgozókat. Ellenőrzik, mennyi időt töltenek a WC-n, ellenőrzik, mennyi ideig ebédeltek, ellenőrzik, hogy valaki elfogyaszt-e egy uzsonnát, vagy néhány percig magánbeszélgetést folytat a kollégájával stb. Napi szinten is lehet csökkenteni a munkaidőt, ez teljesen jó ötlet. Viszont a munkáltatók visszatámadhatnak azzal, hogy szigorúbban ellenőrzik a dolgozók munkaidejét, és még azt is nézni fogják, hogy valaki egy nehéz délelőtt után elmegy öt perc sétára, ír egy magánjellegű emailt, vagy pár percre felmegy a facebookra. Ha viszont kevesebb a munkanap, azzal nem tudnak mit kezdeni, azzal nem tudnak csalni. De amit írtál, az így is igaz, mert ha 4 napos a munkahét, ami ellen a munkáltatók nem tudnának mit tenni, akkor azon a 4 napon még inkább meghajthatják a dolgozókat, így a napi munkaidőlimit betartatása mindenképp szükséges, és tiltani kell a dolgozók rosszhiszemű ellenőrzését. Nálunk például azt akarták bevezetni, hogy pontos jelentést írjunk a munkaidő kihasználásunkról, és egy alkalmazáson keresztül mindig be kellett állítani, hogy éppen milyen feladatot végzünk. A szakszervezet állította ezt le, mert már azért is megszólták az embereket, ha írtak egy üzenetet a családtagjaiknak.
Azzal is egyetértek, hogy Magyar Péter katasztrófa lenne. Volt fideszes, a fideszes rendszerben volt intézményvezető. Csak annyi baja van a jelenlegi rendszerrel, hogy nem ő van a csúcsán. Amúgy semmi olyat nem mondott, ami kicsit is javítana az emberek életkörülményein. Emellett bevallotta, hogy a Diákhitel Központ vezetőjeként túlárazott szerződéseket írt alá. Nyakig benne volt a fideszes rendszer bűneiben, pont nem egy ilyen emberre van szüksége Magyarországnak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!