A nyugat hanyatlása legalább részben igaz?
Sokszor lehet szélsőséges véleményeket olvasni a témában, vannak olyan elsősorban kormánypárti emberek, akik szerint nyugaton már minden összeomlott és olyan progresszívek is, akik szerint semmi probléma nincs. Nyilvánvalóan az igazság a kettő közt van. Azt szerintem senki sem vitathatja, hogy a nyugati világ fejlettebb nálunk, Kelet-Európánál, a történelem nagyrészében az is volt és belátható ideig marad is, a valódi kérdés nem ez.
Azt lehet látni, hogy az első világháború előtt a nyugat teljesen dominálta a világot, gazdaságilag, katonailag, kulturálisan, stb. Most már azért egyértelmű, hogy Kína, egyre inkább India és mások is gazdasági téren feljöttek. Ez nem azt jelenti, hogy nyugaton ne lenne még mindig jobb az életszínvonal, mert ha egy főre nézzük a GDP-t, akkor még mindig sokkal előbb áll és más szempontokat, környezetvédelem, szociális biztonság figyelembe véve is van még jelentős különbség. Viszont az tagadhatatlan, hogy sok tudomány, high-tech területen Kína és India már lehagyták a nyugatot, Európát mindenképpen, az USA-t még talán nem.
A másik dolog, ami szintén elég húsbavágó és megosztó, hogy a nyugat lakossága az elmúlt 50 év óta jelentős átalakuláson megy keresztül, ezt megint a konzervatívok világvégének élik meg, a liberálisok meg próbálják elbagatellizálni. Az viszont tény, hogy a fehér népesség száma folyamatosan csökken, a nagy méretű bevándorlás miatt meg más bőrszínű, kultúrájú emberek jelennek meg egyre nagyobb arányban. Csak egy példa, Kaliforniában 1970-ben a lakosság 80%-a volt fehér, ma meg olyan 36%. Vagy Németországban is 1965-ben még 1.3 millió gyerek született, köztük pár tízezer lehetett a vendégmunkásoké, tavaly meg 700 ezer alatt volt a születésszám és ebből kb fele lehetett még etnikailag német.
Nézd, te is felsoroltál pár dolgot, amiben romlott a helyzet, tehát igen, nyilván vannak olyan dolgok, amiben "hanyatlik". Attól még nettó hazugság a kormánypropaganda, amely a teljes nyugati civilizáció összeomlását létező tényként próbálja beállítani.
Az etnikai megoszlás meg csak a rasszistákat érdekli.
Ez max relatív hanyatlás. A Nyugat ma fejlettebb mint valaha, és jobban él mint valaha.
Viszont már vannak más térségek is, amiknek van pénzük, katonai és gazdasági erejük. Így kisebb a Nyugat előnye.
Az 5-ösnek igaza van. Az etnikai megosztás nem számít.
A gazdasági mutatók meg jobbak mint a magyar
"Az etnikai megosztás nem számít."
Már,hogyne számítana.
Az élhető környék definíciója minden nyugati országban az,hogy nincsenek ott "színesek", csak nem pc kimondani.
Legtöbb európai ember nem akar nem fehérekkel együtt élni.Ezért is van az,hogy elköltözik, aki tud az ilyen helyekről.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!