Egy újabb válságnál szükségszerűen újra a hatalomra jutnak a kommunisták és a nácik, ez elkerülhetetlen?

Nem. A nyugati államok az utóbb évtizedekben erősen felfegyverezték a rendvédelmi szerveiket, így azok simán levernek mindenféle polgári ellenállást. Most pl. a palesztinok irtása ellen tüntető egyetemistákat. (A rendőröket meg arra, hogy örömmel verjék szét a tüntetőket a pár évvel ezelőtti eltervezett Black Lives Matter-rel kondicionálták).

A legtöbb nyugati országban a választók csak két-három külsőre eltérően mázolt, de azonos - tőkések érdeknek megfelelő - politikát folytató pártból választhatnak. Ha ezt egy-egy új, független versenyző kicsit megkavarja, akkor nagykoalíciót kötnek a régimpártok.

Nem jó a megfogalmazás. Ami törvényszerű, hogy az elégedetlenséggel párhuzamosan növekedik a nyitottság a radikális gondolatokra. Szóval ha válság van, akkor valamilyen szinten erősödni szoktak a szélsőjobbos-szélsőbalos pártok, de válságok jönnek-mennek, mégsincs náci párt hatalmon sehol sem.

Az igazi gond akkor szokott eljönni, amikor egy szélsőséges entitás így vagy úgy, de tényleg hoz valamilyen megoldást egy válságra. Ilyenkor a nép hajlamos túlságosan megbízni az illetőben, és akkora felhatalmazást adni neki, amive le tudja bontani a fékeket maga előtt.

Leninék egy első világháborúba belerokkant Oroszországban csináltak forradalmat, Hitlerék - a maguk módján - kihozták Németországot a gazdasági világválságból, Putyin rendet tett a káosz szélén álló Oroszországban, Erdogan a mélyszegénységben produkált gazdasági növekedést. Lehet azon vitatkozni, hogy ezek mennyire voltak valós eredmények, vagy mennyire tudhatók be magának a vezetőnek, a lényeg az, hogy kialakult az a kép, hogy az ő kezükben jó helyen van a kormány, ezért át is engedték nekik túlságosan.