Születhet annak érdekében a mai NATO csúcson olyan döntés, hogy egyes országok csapatokat küldjenek ukránjába annak érdekében, hogy a ruszki előrenyomulást megakadályozzák és egy esetleges orosz győzelmet?
"NATO egy védelmi szövetség"
A hét viccét hallottuk :) :)
Ezt már így is csinálják "leszerelt önkéntesként több ezren mentek ki" főleg lengyelek de találtak már hullát amerikai, britt iratokkal is stb.
A másik oldalon is jellemző az ilyesmi,például a Wagner csoportnál nem titok hogy sok külföldi is szolgált, javarészt finnek és amerikaiak. Szóval van ilyen.
#6
Az úgynevezett "önkéntesek", akik szinte kivétel nélkül szakácsok, segélyosztók, és humanitárius munkatársak, vagyis zsoldosok javítottak az ukránok helyzetén valamelyest, de ukrán parancsnokság alatt ténykedtek, és ami a lényeg, hogy nem egységes összfegyvernemi alakulatként ezért aztán el lehetett sikálni a dolgot, hogy kalandorok, szerencsevadászok, stb, még akkor is, ha egy hónappal korábban hivatásos állományban volt valamelyik NATO seregben. Mivel most az ukránok tényleg nagy gebancban vannak, ezért csak úgy tudnak rajtuk segíteni, hogy komplett hadcsoportokat küldenek hozzájuk, mindenestül, logisztikával, hadtáppal, légierővel, tüzérséggel. Ha bármelyik elmarad, akkor nem lesz teljes harcértékű a kontingens, és a ruszkik ugyan úgy ledarálják őket mint az ukránokat. Egy komplett NATO hadsereg megjelenését viszont már elég nehéz lenne úgy előadni, hogy kalandorok magánakciója, ezért kell hivatalosan meglépni a hadbalépést (hadüzenetet). Azért, hogy ez ne legyen egyből 3.vh, úgy kell előadni, hogy egyes államok egyéni döntése a dolog, ezért nem kell alkalmazni az 5-ös cikkelyt. Ez kb az lenne, mintha annak idején Kadhafi az USA-Francia-Olasz bombázásért cserébe megszórta volna a támadó országokat rakétákkal, ugyanis az 5-ös cikkely kiprovokált támadás esetére nem szól. Most is az lesz a helyzet, aki akar menni a ruszkik ellen, az mehet, nem kötelező a dolog, de azért erősen ajánlott. Ugyan úgy mint az afgánoknál, az USA megkeverte a xart, végül mi is kikötöttünk ott.
#6
Ha így nézed, akkor már mi is "küldtünk" katonákat a francia idegenlégióba.
Évtizedekkel ezelőtt is.
#9
Elméletileg nem jelentené automatikusan a III.vh-t, mivel jelen állásban az oroszok egy idegen ország területén harcolnak. Viszont ki hogy dönti el, hogy amikor orosz területre csapást mérnek egy rakétával, drónnal, hogy azt egy ukrán tette, vagy egy NATO katona, jó kérdés, mert ha a ruszki úgy gondolja hogy a NATO tette, akkor az hadüzenet. A Krím, önmagában is megérne egy misét, mert azt a ruszkik már a magukénak tekintik, a nyugat meg ukránnak, így egy Krím elleni megsemmisítő támadást az orosz doktrína szerint egyből nukleáris fegyverrel kellene megválaszolni. Minden estre ha meglépik, elég necces lesz a helyzet, megint lehet felvásárolni a wc papírt, meg a tartós élelmiszert.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!