Az USA-ban a demokraták nem gondolkoznak el azon, hogy Biden helyett valami fiatalabbat indítsanak?
Hogy mondjam, ha amerikai lennél tuti Bidenre szavaznék, csak a narancsos bolond ne térjen vissza. Az egy olyan morális válsagot okozna az USA-nak, hogy évekbe telne kikerülni belőle.
Na de ott van Biden, aki túl öreg már ebbe a poziba, sokat hibázik, nem lát át józanul dolgokat. Harris cuki, de ő csak alelnök. Sztem am simán tudnának nyerni a demokraták, de így nehéz lesz, mert ott is sok a megvezetett, akik a populista Trumprabszavaznanak
Mert Biden 50 évig volt szenátor 1970-től, minden világ- és belpolitikai eseménynél jelen volt, mint a a Rhode-kontra Wade ítélet (abortuszjog)
A szovjet-afgán háború, a rendszerváltás, a jugoszláv háború, és az oslói békefolyamat Izraellel kapcsolatban, illetve a szeptember 11 után az afganisztáni háború, emelett meg Obama alelnöke volt. Tehát egy tapasztalt és liberális értékrendű ember, ezért alkalmas az elnökségre
Igen, kissé valóban idős már ő ehhez. Szerintem itt amiatt nincs másik jelölt, mert ő a hivatalban lévő elnök, most hogy mondod neki azt egy előző választási győzelem után, hogy inkább mégse te indulj mert öreg vagy?
Nálam a nagyobb kérdés az Trump, aki eleve szintén öreg, de emellett egy csaló bűnöző szélhámos, az USA történetének legbotrányosabb elnöke, aki ellen jelenleg is egy tucat büntetőeljárás van folyamatban, aki lázadást szított és aki ellen kis híja volt egy impeachmentnek. Még a republikánusok nagy része is szégyenkezett miatta három éve, érdekes hogy most mégis megint őt fogják jelölni, mégis miért? Más nincs mint ez a hülye?
Közben rájöttem, miben spekulálhatnak. Függetlenként indulni fog az elnökségért az ifjabb Robert Kennedy, aki éppen az a fajta futóbolond, mint Trump. A közvéleménykutatások szerint elég népszerű a repubokhoz húzó függetlenek körében, tehát simán elszipkázhat annyi szavazatot Trumptól, hogy Biden akkor is behúzza a választást, ha élő adásban csinálja össze magát.
Az öregebb Bush is azért kapott ki 92-ben, mert volt egy harmadik, konzervatív jelölt, aki 18 %-ot ért el, és megosztotta a repub szavazatokat. Clinton így 43 %-al röhögve nyerte a választást.
Engem az döbbent meg, de öszintén, hogy fordulhat elő, hogy egy eléggé nyilvánvalóan demens embert indítsanak újra. Már az is túlzás, hogy nem váltották le korábban, hanem hagyták, hogy kitöltse a ciklusát.
Akiknek van tapasztalata demens öregekkel, azok tudják, miről beszélek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!