Az ujgur-kínai kérdésben melyik fél oldalán álltok inkább?
Orbán Viktor noha haverkodik Erdogannal, viszont a türk testvériség annyit mégsem ér neki, hogy felszólaljon az ujgurok mellett. Fontosabb neki a kommunista Kína melletti kiállás, mint a türk ujgurok.
Ellenben Törökország többször is nyilvánosan kiállt az ujgurok mellett. Tehát Erdogannak, nem csak retorikában hanem a gyakorlatban is fontos a türk testvériség (szemben Orbánnal).
Régen alapvetően a jobbikos "ősmagyarkodós" nézetű emberek is teljes mellszélességgel kiálltak az ujgurok mellett, míg a liberálisok azt sem tudták, hogy létezik egyáltalán ilyen nép.
Azonban 2015-ben minden megváltozott. Orbán Viktor kihirdette, hogy ezentúl mindenkinek mindig mindenben szót kell fogadnia Izraelnek és az éppen aktuális cionista propagandának. Ennek pedig az alapja a muszlimok ellen való mindennemű uszítás és hergelés. Ebbe nyilván nem fér bele egy muszlim nép mellett való kiállás.
Viszont a progresszív liberálisok, meg pont ezért "bosszúból" támogatjak az ujgurokat, mert "nesze neked Orbán!"
Így itt tulajdonképpen 4 külön részre szakadt a magyar politikai paletta.
1) Az eredeti Gyurcsány-mentes jobbik-féle Kurultájos türk testvériséghez hű személyek, akik még a mai napig is támogatják az ujgurokat. Akiken nem fog az antimuszlim cionista propaganda sem, annyira hűek a szkíta testvériséghez.
2) A régivágású SZDSZ-ből megmaradt liberálisok, akik még a korabeli hitgyüli-szdsz féle nézeteket vallják. Akik liberálisként teljes mellszélességgel kiallnak a cionizmus mellett. És pont emiatt a muszlim ujgurok ELLEN vannak.
3) A fidesz-féle konzervatívok. Akik teljes mértékben támogatják Izraelt és a cionizmust. Akik Orbán utasítására gyűlölik az iszlámot. Akik konzervatívként mindenben követik az éppen aktuális cionista direktívákat. Tehát nyilvánvalóan a muszlim ujgurok ELLEN vannak.
4) Akik modern liberálisok. Akik nem cionisták, hanem inkább nyugati "woke" típusú liberálisok. Akik már inkább "az elnyomott kisebbségek" melletti kiállás szerint szemlélik a politikát. És jelen esetben az ujgurok az elnyomott kisebbség, akik mellett liberális demokrata alapon állnak ki. Pont úgy mint ahogyan a muszlim menekültek mellett is.
+5) Akik ténylegesen is muszlimok, azért állnak az ujgurok mellett.
+6) Akik ténylegesen is kommunisták, azért állnak Kína mellett
Te melyik csoportba sorolod magad?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Miért kellene bármelyik fél oldalára állni?
Mindenkinek van igazsága is meg van amivel nem lehet egyetérteni. Messze vagyunk, nem ismerjük a pontos helyzetet, az előzményeket és semmi közünk hozzájuk. Ahogy az ott élők se tudnának reális, valós véleményt formálni pl. a kárpátaljai magyarok meg Ukrajna vagy Magyarország viszonyában úgy mi se kellene hogy beleszóljunk vagy megpróbáljunk okosakat mondani arról a helyzetről.
A legtöbben még azt sem értik ami itt folyik körülöttük.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Azonban 2015-ben minden megváltozott. Orbán Viktor kihirdette, hogy ezentúl mindenkinek mindig mindenben szót kell fogadnia Izraelnek és az éppen aktuális cionista propagandának. "
Mivel soha semmi hasonlót nem jelentett ki Orbán, elkönyvelhetjük a kérdésedet egy újabb balliberális erőlködésnek hogy hazudjatok valamit a zorbánékról.
#2
Nyilván nem így szószerint nyilvánosan. De Orbán Viktor egyértelműen letette a voksát Izrael mellett. A hetek.hu meg a többi cionista oldal is teljes mellszélességgel áll ki Orbán mellett. 2015 után már maga Németh Sándor, Köves Slomóval, az izraeli főrabbikkal és Netanyahuval együtt támogatja a Fideszt. Izraelben a Likud körében sokszor "testvérpárt"-ként hivatkoznak a fideszre.
Mára már a kornány olyan szinten kiáll a cionizmus ellen, ami világszinten is szinte példa nélküli. Ennél jobban Izraelen kívül egyedül csak az USA áll ki Izrael mellett.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
#6
Pedig a neten fent lévő iszlámellenes oldalak 90-95% cionista gyökerű, vagy azok fordítása (pl memri, jihad watch, PVV, British Defense League stb). Magyarországon is amíg nem voltak elterjedve a cionista oldalak addig nem volt a közhangulat minden kérdésben automatikusan iszlámellenes. Ma már hála ennek a lobbinak, ha akármilyen kérdésről van szó ahol az egyik fél muszlim, a másik nem, ott automatikusan a nem-muszlim félnek fognak igazat adni, a kontextus bárminemű ismerete nélkül. Ez egyébként nagyrészt a Fidesz érdeme.
Erre nagyon jó példa a rohingyák esete. Ahol elég volt csak annyit tudnia egy átlagmagyarnak, hogy a rohingyák muszlimok míg a burmai kormány nem, és automatikusan teljes mértékben a burmai kormány oldalán állt, anélkül hogy bármit is tudna az esetről. De ott van pl az ugandai LRA (Lord's Resistance Army) nevű terrorszervezet, ami egy amerikai pénzelésű protestáns fegyveres alakulat, mely eredeti célja az ott élő muszlim vagy katolikus kisebbségek kiirtása. Az atv 700-as klubjában "hős szabadságharcosok" névvel illetik őket.
Tehát igen, számít. Mert aki a közvéleményt irányítja, az az adott csoportot is irányítja.
És mivel jelenleg a fidesz birtokolja a média nagy részét, a fidesz pedig minden kérdésben igyekszik kikedvezni Izraelnek, ezért nagyon is idevág a dolog.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!