Teljesült a casus belli?
Ugye a “különleges katonai hadművelet” legfőbb oka a szomszédos Ukrajna közeledése volt a nyugathoz.
Putyin félt az esetlegesen Ukrajnába telepített atomfegyverektől.
Nemrég befejezték Fehéroroszországban a taktikai atomrakéták telepítését. Akár a NATO is indíthatna védelem gyanánt egy katonai hadműveletet azok semlegesítésére.





Találós kérdés.
Melyik ország nukleáris katonai doktrinája tartalmazza a megelőző csapás lehetőségét. Tehát ha az ország vezetője úgy gondolja hogy meg fogják támadni akkor atomcsapást mér a feltételezett támadóra.
Annyit segítek hogy nem Oroszország.
#12
Te figyelj már! A legkönnyebben így lehet eladni a “szabadság maszlagot”, ha egy inváziót indít ellened egy másik ország.
Az, hogy putyin támadott először egy olyan tény, amiben a CNN és a Pravda megegyezik. A többiről pedig nagyjából fogalmunk sincs a sok egymásnak ellentmondó információ miatt.





"Kérdező, az USA mondta fel az atomcsend egyezményt"
Nem igaz, az atomcsend egyezmény továbbra is hatályban van.
"és azt, hogy nem fog atomfegyvereket telepíteni már több helyre"
Ez sem igaz, mivel sehova nem telepítettek új atomfegyvereket. Sőt pl 1991-ben Koreából kivonták az oda telepített atomfegyvereket.
"Diplomáciai csatornákon keresztül közölte az Egyesült Államok Oroszországgal, hogy véglegesen eldöntötte: felmondja a szárazföldi állomásoztatású közepes és rövid hatótávolságú nukleáris fegyverek felszámolásáról (INF) szóló szerződést"
Ez 2019-ben történt, de a nagy kérdés: volt ennek előzménye?
Pl Putyin 2007-es müncheni beszéde, ahol azt mondta, ahol ő maga vetette fel, hogy kilépnek. Mahy 4 nappal később az orosz vezérkari főnök maga mondta, hogy kiléphetnek az INF-ből.
Érdekes nem? Az oroszok többször megsértették az INF egyezményt 2008-2017 között, amikor ezen egyezmény hatálya alá tartozó fegyvereket teszteltek. Ez sem furcsa?
A szemét amcsik ezek után aljas módon kiléptek, na még ilyet...
#13
Ez alapján a Lengyelországot ért eddigi “véletlen” találatok és a folyamatos északi légtérsértések miatt már rég megelőző csapást kellett volna mérni.
Nyilván ez arra az esetre vonatkozik, amikor egy haderő átlépi a NATO határait és a további csapatok érkezése előtt csapást mér a hátországra.





#13
Törölték az előző hozzászólást. Nem neked szántam.





#14
Ez arra vonatkozik amikor amerikai illetékesek kijelentették hogy irakban vegyi fegyverek vannak és lerohanták irakot. Aztán egy olyan kib.szott vegyifegyvert nem találtak amire hivatkoztak.
Egy atomháborút viszont nem lehet túlélni. Mindenki megdöglik. Ennyi a különbség.
#15
Ha engem kérdezel a fő kiváltó ok a terület szerzés és putler önérzetének helyreállítása volt. 😄
A kettőből az egyik már biztosan visszájára fordult, reméljük mielőbb a másik is!





#15:
Aresztovics említett interjúja 2019. március 18-án volt. Emlékeim szerint Oroszország 2014-ben támadta meg Ukrajnát először, 5 évvel korábban...





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!