Nagy felzúdulást keltene az EU-ban ha a turbómagyarok vennék át a hatalmat Magyarországon?





Határtalan műveletlenség rasszizmussal fejelve.
Kérdező! Tanulj történelmet.
#11
Válaszoló, az én történelemtudásom semmiben nem hiányos, úgyhogy tanulj te!










Kérdezőnek: oké akkor te nem turbó magyar vagy hanem szívó? 😁 De viccen kívül, itt csak a Mihazánk jobboldali, ők pedig megmondták hogy sem az EU-ból sem a Nato-ból nem lépnének ki azonnal, mert az rossz lenne az országnak. Az említett szomszédos országokkal meg nem kell összeveszni mert utálnak minket most is.
A nagymellényű NATO-szakértőnek: a NATO soha nem fog minket megvédeni egy másik NATO tagállamtól - pl Románia - sem pedig egy olyan nagyhatalomtól mint mondjuk Oroszország. Utóbbi esetben addig hezitálnának, míg már nem maradna mit megvédeni. Azt is üzenem itt valamelyik nagyokosnak (lehet hogy ugyanaz a személy) hogy a UK-ben a vezéregerek "elcsalták" a Brexitet, értsd a gyakorlatban semmilyen lényeges dolgon nem változtattak, csak keverik tovább a xart a mai napig is. Tudok erről videót ajánlani ahol profi közgazdász elmondja ezt.















Toroczkai megmondta, hogy nem célja a kormányalakítás akkor sem, ha véletlenül ők kapnák a legtöbb szavazatot a választásokon.
A MHM pont jó helyen van ott, ahol van. Bár nőtt a támogatottsága, de azért még nagyon messze van attól, hogy parlamenti többségben legyen, úgyhogy nem értem, miért cidrizel.
Inkább azzal foglalkoznál, hogy a többi ellenzéki párt mutatna már fel valami értelmes alternatívát, meg az "O1G"-n kívül valami olyan pártprogramot, amit a magyar szavazók el is tudnának fogadbi alternatívaként. Mertgogy az már 13 éve világos, hogy a magyarok nem hajlandóak benyalni az EU-nak akkor sem, ha éhendöglenek, tehát más irányba kellene az ellenzéknek végre mozdulnia. Ha mindig ugyanazzal erőszakoskodnak, egyre csak nagyobb lesz az ellenállás, ebből mit nem értenek az ellenzéki politikusok?
Most a finneknél is ugyanebbe bukott bele "Suna Mari". Ott is a konzervatívok nyertek. Mit nem értenek a magyar ellenzékiek?
Nagyon finom a szivárványos vattacukor, de ha minden nap azt kapod ebédre, okádni fogsz tőle.
Revízió: lehetetlen megoldani, bár a felosztás igazságtalan volt. Pont annyira lehetetlen, mint Székelyföld autonómiája. Trianon pontosan e célból lett végrehajtva, hogy ez lehetetlen legyen. Nem lesz revizió, pont. Europa (meg bárki más) örök csicskái leszünk emiatt. Ez is tény, amit el kell fogadnunk.





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!