Jó tendencia, hogy egyre kevesebb meleg karakter kerül a filmekbe?
A HVG szerint csúfosan megbuktak a hollywoodi nagy stúdiók, mert érezhetően csökkent az elmúlt évben a meleg karakterek száma a filmekben.
#52 Nem, a búzi szereplők tiltása azt eredményezné (feltételes mód indokolt, hiszen nem tartatják be a gyermekvédelmi törvényt), hogy a fiatalok kevesebbet találkoznak a devianciákkal, így kevésbé fogja érdekelni őket.
#53 A kuruc.info az egyetlen magyar nyelvű híroldal, ahol még nem olvastam szándékos hazugságot. Gondolom, "jobboldali" ismerőseid alatt a fideszeseket érted.
#56 oké, és égessünk az ideológiánknak nem megfelelő könyveket is, semmisítsünk meg mindent, ami nem egyezik az elveinkkel, és az embereket is… várjunk…. Ez egy picit emlékeztet az 1940es évekre…..
Nem tudod a XXI században úgy tiltani a dolgokat, mint 100-200 éve. Tudni fognak róla, akar tetszik, akar nem. És kíváncsiak lesznek. Pontosan az történne amit írtam, és nem kis arányban.
#55 Megint ott a hiba, hogy nem vagy tisztában a valósággal.
Hallottad ezt a baromságot, hogy "tiltják a meleg szereplők mutatását", elhitted, és most próbálod magyarázni, hogy ez miért is rossz.
Csakhogy nem tiltják. Annyi meleg és egyéb szereplő lehet a filmekben amennyit akar a készítője, tele is van vele a média - szabadon.
Az a "tiltás" annyit jelent, hogy oda kell tenni egy karikában hogy 16 vagy 18 és ezzel a szülők lehetőséget kapnak arra, hogy eldönthessék, akarják-e engedni azt megnézni a gyereküknek vagy nem akarják.
Éppen így van a tévében, a netflixen, bárhol.
Én tanárként nem nézethetek meg ilyen filmet a diákjaimmal az iskolában és lehetőségem van rá a korhatár megjelölés miatt, hogy akkor is dönthessek róla, hogy a 6. osztályos diákoknak való-e az adott film vagy sem, ha magam még nem néztem meg előtte és nem tudom miről szól.
Te nem ismered a tiniket ha azt hiszed, hogy ha nem lenne a médiában minden filmben 6 meleg, 5 lmbtqxyz, akkor fogalmuk se lenne ezek létezéséről.
Ami a legnagyobb ostobaság, hogy nem engeditek a gyerekeket gyereknek lenni és a maga természetes módján elérni azt az érettségi szintet amikor már KÉPESEK felfogni hogy mindezek mit jelentenek. Olyan életkorban megy erővel ezen dolgok nyomása a gyerekek felé, amikor még éppen csak azzal ismerkednek, hogy miért is van különbség fiúk és lányok között. Hogy mit is kellene kezdeniük azzal a felfedezéssel, hogy másképpen hat rájuk egy másik nemű társuk vagy egy másik nemű személy, netán maga a szexualitás.
Olyan lehetőségeket akartok eléjük tenni amiket nem kellene ebben az életkorban ismerniük, mert nem értik meg, még azt sem értik mi az ami természetes vágy és normális vonzódás.
Mint amikor ahelyett hogy megtanítanád a gyereket a normális evésre és kialakítanád benne az élete végéig az egészségét meghatározó étkezési szokásokat, te állandóan kólát, csipszet, cukrot, csokit, olajban sült cupákos kajákat nyomnál elé és bizonygatnád, az milyen jó és szép is, mindenki ezt eszi aki haladó, modern és aki azt mondja, hogy egyen zöldséget, gyümölcsöt, rendes főtt ételt, az maradi meg hülye.
#59 Megint itt van az alapvető tévedésed, hogy TE kevered azt amit maguk megnéznek a fiatalok, mert az mi ellen fellépünk, hogy mindenben, mindenhol korlátlanul nyomják a gyerekeknek.
nagyon nem ugyanaz, hogy otthon a polcról nyugodtan le tudtam venni a Káma Szutrát 7. osztályosan és be tudtam vinni a suliba, hogy a többiekkel együtt hüledezzünk azon miképpen is szexelnek a képeken, milyen történetek vannak benne, meg hogy minden nap nyíltan dugásokat néznek a hetedikes gyerekek mert minden filmben odateszed eléjük akármi is a történet.
MAJD felnőnek, elég érettek lesznek a fiatalok és AKKOR maguktól rákeresnek vagy beszélnek róla. Ami most folyik és ami ellen a gyerekvédelmi törvény létrejött az az erőltetett, túl korai, szervezett kampányszerű, átnevelést célzó propaganda. Amivel a szülők döntési lehetőségét akarták megszüntetni, a beleszólási jogukat akarták elvenni abba, hogy a gyerekük mikor és hogyan találkozzon a témával. A szakembereket, a gyerekekhez értőket akarták kivonni a folyamatból és olyan dolgokat akartak természetesnek, gyakorinak bemutatni, amik többségében személyiségzavarról árulkodnak és súlyosan károsak, rombolják az egészséges, normális szexualitás kialakulását.
Most visszakérdezek.
te komolyan azt hiszed, hogy valaki, akinek nem lehet 11 évesen előadást tartani arról hogyan kell önkielégítést végezni, mik azok a drag queen-ek, mik a fetisizmusok, milyen az ha két férfi él szexuális kapcsolatban, az nem lesz meleg?
Mert ha azt gondolod, hogy akkor is meleg lesz az aki homoszexuális, akkor mi is a gondod azzal, ha nem lehet ezekre minden 11 éves okítani, nevelni?
Vagy te is pontosan tudod, hogy mennyire lehet alakítani, befolyásolni a fiatalokat és éppen azért zavar a meghozott magyar törvény, mert ezzel elvesztettétek annak lehetőségét, hogy olyanokból csináljatok "lmbtq embereket" akik enélkül az átnevelés nélkül soha nem lennének azokká?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!