Ez a hír igaz lehet, hogy a demokraták kampányérdekeit szolgálta a Twitter cenzúraszabályzata?
Igen.
Ez eddig is nyilvánvaló, csak a demokraták meg azok magyarországi szimpatizánsai játszották az agyukat és mondták,hogy "nincs ilyesmi".
Manapság már komolyan foglalkoznak azzal a témával, hogy a politika és a szociális média milyen kapcsolatban van egymással.Gyakorlatilag az az álláspont, hogy manapság (a nyugati világban legalábbis) a szociális média platformokon(facebook, twitter) dőlnek el a választások.Ez egy köztudott tény.
Innentől kezdve nem nehéz kikövetkeztetni, hogy bizony annak lejt a pálya, aki ezeket a platformokat a kezében tartja, cenzúrázza, valamint azoknak, akiknek felületet biztosítanak rajta.
Ugye Magyarországon meg a Mi Hazánkat távolították el a facebookról, hogy ne tudjanak ott kampányolni.Az is kiderült, hogy ezt az ellenzéki összefogás intézte el szervezett, egyidejű, tömeges jelentgetések által, valamint vannak ott olyan politikusok, akik kapcsolatban állnak a facebookkal.Így tudták elintézni.
4: mit szólna? kussolnának, vagy hülye konteósnak neveznének, ami tőlük várható.
nem véletlen lett trump kitiltva a twitterről.
de amit a 2. leír abban minden lényeg benne van.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!